A nagyobb argentin politikai pártok felfüggesztették választási kampányaikat, miután egy holttestet találtak, amiről azt gyanítják, hogy az eltűnt aktivistáé lehet. A huszonnyolc éves Santiago Maldonadót utoljára augusztusban látták egy összecsapás során, ami a rendőrség és az őslakosok jogaiért tüntetők között zajlott Patagóniában.

Maldonado eltűnése országos felháborodást okozott, és azóta az ügy erősen átpolitizálódott. A holttest megtalálásának híre a vasárnapi argentin kongresszusi választások előtt érkezett.

Santiago Maldonadót augusztus 1-én látták utoljára - Fotó: Facebook

Mind a kormányzó párt, mind pedig az ellenzéki pártok felfüggesztették a kampányukat, miközben a holttestet Buenos Airesbe szállították azonosításra.

Igazságügyi orvosszakértőket vontak be az ügybe, és Maldonado családjának kérésére boncolást fognak végezni a holttesten.

Silvia Ávila ügyész elmondta, hogy a holttest, amire egy folyómederben bukkantak rá néhány száz méterre attól a helytől, ahol Maldonadót utoljára látták, hasonló ruházatú, mint amilyet az eltűnt aktivista viselt, számolt be róla az AFP hírügynökség.

Maldonado családja egy közleményben azt írta, hogy a holttest személyazonossága és a halál oka addig nem ismert, amíg „a szakértők be nem fejezik a munkájukat”. Hozzátették: „Azt kérjük, hogy magánszféránkat tartsák tiszteletben ezekben a nehéz időkben.”

Szemtanúk arról számoltak be, hogy Maldonadót utoljára akkor látták, amikor őrizetbe vették egy a mapucse őslakosok jogaiért tartott tüntetésen Dél-Argentínában augusztus 1-én.

Eltűnése napján a határrendészet egységei összecsaptak a tüntetőkkel, miközben egy úttorlaszt távolítottak el az Argentínát észak-déli irányban összekötő 40-es főútról.

A rendőrség később tagadta, hogy letartóztatták volna Maldonadót.

Emberi jogi aktivisták, szakszervezeti vezetők és baloldali csoportok számon kérték Mauricio Macri kormányát, ami tagadta, hogy eltussolná a történteket, és azt követelték, hogy tegyen nagyobb erőfeszítéseket Maldonado felkutatására.

A kormány végül közel harmincezer dolláros jutalmat ajánlott fel annak, aki információval tud szolgálni a férfi eltűnéséről.

Közben Maldonado bátyja, Sergio, a rendőrségtől független vizsgálatot kért.

Szeptemberben több ezer argentin tüntetett a fővárosban, Buenos Airesben az aktivista eltűnése miatt. Ezenkívül számos más argentin városban is tartottak demonstrációkat.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság