A kolumbiai FARC tagjai elkezdték megvitatni a szervezet jövőjét a történelmi leszerelési folyamat utáni első kongresszusukon. A nemrég leszerelt szervezet mintegy ezerkétszáz delegáltja vett részt a kongresszus első napján Bogotában.

A kongresszus pénteki zárásáig a küldöttek új nevet választanak a FARC-nak. A lázadó szervezet politikai párttá alakul, és részt fog venni a jövő évi általános választásokon.

A kongresszuson a FARC megszűnik létezni, és egy új néven politikai párttá alakul - Fotó: AFP

„Ezen a rendezvényen a FARC-ot egy új, kizárólagosan politikai szervezetté alakítjuk át” – mondta a FARC vezetője, Rodrigo Londoño, mozgalmi nevén Timochenko. A küldöttek meg fogják választani a 2018-as választásokon induló jelöltjeiket is.

A megállapodás értelmében az új pártnak garantált helyei lesznek a Kongresszusban az első választás után, amin részt vesznek. „Meg fogjuk határozni, hogy milyen jellegű politikai pártot kívánunk építeni” – nyilatkozta Carlos Antonio Lozada egykori parancsnok az AFP hírügynökségnek.

A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőket (FARC) 1964-ben alapították a földtelen parasztok jogait védő marxista szervezetként, ám idővel Kolumbia legnagyobb lázadó szervezetévé vált, és egyik szereplője volt annak a véres konfliktusnak, amelyben más baloldali gerillák, paramilitárisok és a fegyveres erők vettek még részt.

A lázadók tavaly novemberben írták alá a békemegállapodást, miután négy évig mindenre kiterjedő tárgyalásokat folytattak Kubában. Beleegyeztek, hogy több mint öt évtizednyi háború után felhagynak a fegyveres harccal, és csatlakoznak a törvényes politikai rendszerhez. A leszerelési folyamat idén júniusban fejeződött be.

A lázadók átadták mind a hétezer nyilvántartásba vett fegyverüket a Kolumbiában működő ENSZ-missziónak. Összesen több mint hétezer lázadó részesült amnesztiában vagy szabadulhatott a börtönből, hogy visszailleszkedjen a kolumbiai társadalomba.

Tavaly Juan Manuel Santos kolumbiai elnök elnyerte a Nobel-békedíjat a FARC-cal kötendő békemegállapodásért folytatott erőfeszítéseiért. A kolumbiai kormány most az ELN-nel, a Nemzeti Felszabadító Hadsereggel folytat tárgyalásokat a szomszédos Ecuadorban.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság