Venezueláról beszél mindenki. Pontosabban Venezuela jut eszébe mindig az újságíróknak, amikor meglátják Jeremy Corbynt: el fogja elítélni Nicolás Maduro elnököt? Mi az álláspontja Venezuelával kapcsolatban, és ez hogyan hat a Nagy-Britanniával kapcsolatos elképzeléseire? Venezuela – egy összetett ország, amelynek hosszú történelme nem Hugo Chávez elnökkel és még kevésbé Jeremy Corbynnal kezdődött – aktuális problémáit azonban jórészt ignorálják vagy félretolják. De ebben nincsen semmi új: a legtöbb esetben a latin-amerikai problémákat nyugati lencsén keresztül szokás nézni.

Természetesen a venezuelai helyzet sajnálatos és aggasztó. De könnyű átlátni, hogy Maduro demokrácia-ellenes visszaéléseivel kapcsolatos aggodalmak nem feltétlenül járnak együtt a venezuelai emberek jólétéért való aggódással.

Brazília problémái láthatóan kevésbé érdekesek nyugaton - Fotó: Evaristo Sa/AFP

A szomszédos Brazília helyzetét közel sem elemzik vagy vitatják ugyanilyen terjedelemben, noha az számos hasonló problémát mutat. Az ország elnöke, Michel Temer nemrégiben menekült meg azoktól az intézkedésektől egy kongresszusi szavazás miatt, melyek értelmében a Legfelsőbb Bíróság elé kellett volna állnia. A Temer elleni ügy nem volt kicsinyes vagy pártérdek által motivált: rengeteg bizonyíték volt, köztük egy hangfelvétel arról, amint egy korrupt üzletemberrel, Joesley Batistával nyíltan beszélnek a „jutalékokról”. A hatalmon csak a Kongresszustól vásárolt szívességek révén maradni tudó elnököt a legjobb esetben is csak gyanúsként lehet jellemezni, miközben olyan kemény megszorító intézkedéseket visz keresztül, melyekre a nemzetközi közösség megvonhatná a szemöldökét. De ez nem történt meg, így a brazíliai események úgy folytatódhatnak tovább, ahogyan a legtöbb latin-amerikai esemény: észrevétlenül és megvitatás nélkül.

Ennek az ellentmondásnak része az is, hogy megítélés kérdése, hogy mi számít izgalmasnak. Egy kicsinyes Kongresszusról szóló hírek nem igazán érdekesek a külföldi közönségnek, sőt sok kimerült és demoralizált brazil ember számára is csak egy újabb adalék a megaláztatásaik hosszú listájához, mely 2015-ben kezdődött, amikor a gazdaság gyengülni kezdett.

A venezuelai konfliktus azonban sokkal emberibb, ami sok izgalmas fotó- és vitatémát szolgáltat, amelyek pedig szikrázó vitákat, és ami létfontosságú, kattintást generál. Annak, hogy Temer aláássa a demokráciát, csak annyi figyelmet kell szentelni, mint amennyire zaj nélkül teszi azt, cselszövéssel és Brazília hagyományos hatalmi tényezőin „a Biblián, a szarvasmarha- és a fegyverlobbin” keresztül a Kongresszusban. A venezuelai helyzet ugyanakkor égető, tankokkal az utcán és letartóztatott ellenzékiekkel.

Ugyanakkor van egy ki nem mondott oka, hogy a brazil demokrácia miért nem olyan érdekes, és miért vált ki minimális visszhangot, hogy Temer a bűnözési hullámra való hivatkozással Rio de Janeiro utcáira vezényelte a hadsereget. Temer kormányzása a vadkapitalizmus és egy szüntelenül zsugorodó állam kormányzása. Felső határt szabott a közkiadásoknak, szigorított a munkások jogain, és a nyugdíjba vonulás életkorának tekintetében is szigorú reformokat vezetett be.

Temer hatalomra jutására akkor került sor, amikor a nagyvállalatok számára nyilvánvalóvá vált, hogy elődje, Dilma Rousseff nem hajlandó eddig elmenni a megszorítások terén. Finanszírozták és ösztönözték a tüntetéseket – melyen javarészt a széles körben elterjedt korrupció miatt felháborodott középosztály vett részt – miközben a Kongresszus blokkolta Rousseff törvényjavaslatait és elszabotálta programjának végrehajtását.

Latin-Amerika szenvedése csak közvetetten jut szerephez az Egyesült Királyságban zajló vitákban. Bár Temer a hatalmat nem erőszakos puccson keresztül szerezte meg, de a szövetség Rousseff Munkáspártja és az ő [ti. Temer] hírhedten tisztességtelen és súlyosan kétszínű pártja között egy nagymértékben önmaga által okozott seb, ami arra emlékeztet, hogy Rousseffet technikai úton távolították el, hogy Temer „nehéz döntésekkel” meg tudja oldani a gazdasági bajokat, egy olyan program alapján, melyre nincsen választási felhatalmazása.

A gazdaság azonban továbbra is gyengélkedik, a munkanélküliségi ráta eléri a 13 százalékot. Azonban ez a narratíva nem túl kényelmes, és igazán senki sem érdekelt abban, hogy Brazília példáján keresztül arról beszéljen, hogy a kapitalizmus mennyire nem-demokratikus rendszer, mely bukásra van ítélve. Ugyanakkor igaz, hogy nem lehet kizárólag a kapitalizmust okolni a brazíliai kudarcért. Ami egyúttal igaz Venezuela szocializmusára is.

A Venezueláról folytatott diskurzus valahogy mégis valami másról szól. A latin-amerikai szenvedést az Egyesült Királyságban folytatott viták adalékként játsszák csak ki. Miközben a jobboldali média azt híreszteli, hogy Jeremy Corbynt nem érdeklik a Maduro miatt éhezők ezrei – vagy egyszerűen csak ő is elhiszi, hogy ez az Egyesült Államok beavatkozásának a következménye – addig elég nehéz elhinni, hogy a brit jobboldal őszintén elkötelezett a regionális stabilitás és demokrácia mellett. Elvégre alig beszélnek Temerről.

Temer kudarcai nem jelentenek, nem szolgálnak mentségül Maduro számára. Nem hasonlíthatjuk össze brutalitásban sem a két embert. De ha Brazíliában élsz, ahol a közszolgákat könnygázzal oszlatják miközben öt hónapja nem kaptak fizetést, ahol számolatlanul gyilkolnak meg őslakos aktivistákat és másokat a gazdag farmerek, ahol számos tagállam ment csődbe az olajárak bezuhanása miatt, akkor talán kíváncsi lennél arra, hogy a te helyzeted mikor lesz elég érdekes ahhoz, hogy megvitassák.

A válasz az, hogy ha majd politikailag kényelmessé válik. A brit elemzők, legyenek bal- vagy jobboldaliak, nem csak opportunisták, amikor a latin-amerikaiak szenvedéséről van szó, de még örülnek is, ha ez történik: ez bizonyítja az igazukat, legyen az bármi is. A mi életünk viszont csak részletkérdés marad.

Írta: Julia Blunck brazil író és fordító

Forrás: The Guardian

Fordította: Latin-Amerika Társaság