Augusztus 1-én, kedden, Kubában megemlékeztek a Felkelő Hadsereg a diktatúra bueycitói laktanyája elleni támadásának 60. évfordulójáról. Ez volt Ernesto Che Guevara első katonai akciója azután, hogy Fidel parancsnokká léptette elő.

A támadás, ami egyben az első katonai akció volt a síkságon, egy olyan katonai tábor ellen irányult, amely fontos belépő pont volt a Sierra Maestrába. Az eseményre most tánccal, zenével és versfelolvasásokkal emlékeztek meg a helyszínen nemrég megnyílt múzeumnál.

Che Guevara ezt az akciót vezette először parancsnokként - Fotó: Archív

A rendezvény lebonyolítói Federico Hernández, Gramna tartomány első párttitkára, és Manuel Sobrino, a Néphatalmi Tartományi Gyűlés elnöke voltak.

A Che hadoszlopát alkotó harcosok fiatal korára utalva, Pavel Oliva, az Ifjúkommunisták Szövetségének Buey Arriba-i tagja hangsúlyozta fiatalabb generációk vezető szerepét a forradalom védelmében és az ország fejlődésében, ahogyan gyakorlatba ültetik a korábbi korok harcosainak örökségét.

1957. augusztus 1-én az újonnan megalapított 4. hadoszlop mintegy hetvenöt harcosa élén Ernesto Che Guevara megtámadta a laktanyát, és bár a meglepetés ereje nem tudott érvényesülni, a csata a felkelő erők győzelmével végződött, akik nagymennyiségű fegyvert és lőszert zsákmányoltak. Che kapta meg a „laktanya ékkövének” tartott Browning puskát.

A diktatúra erői öt embert vesztettek, és a vereség különösen demoralizáló volt, mivel megmutatta, hogy a lázadók a hegyeken kívül is képesek akciókat végrehajtani.

A felkelők harciassága is megmutatkozott a támadásban, amiben Ramiro Valdés akkori kapitány, illetve Redondo és Lalo Sardiñas is vezettek szakaszokat, de ott volt az a Juan Vitalio Acuña is, aki később csatlakozott Guevarához Bolíviában.

Bár Che hadoszlopa a tizenhét éves Pedro Rivero Peña halálát gyászolta, csatlakozott hozzájuk Cristiano Naranjo Vázquez bányász, akinek robbanószerekkel kapcsolatos szakértelme nagyon értékesnek bizonyult a felkelő erők számára.

Forrás: Granma

Fordította: Latin-Amerika Társaság