Manuel Antonio Noriega tábornok, Panama korábbi katonai vezetője 83 éves korában meghalt, jelentették be tisztviselők. Noriega a közelmúltban egy agyvérzés miatt műtéten esett át.

A korábbi tábornok egykoron az Egyesült Államok közeli szövetségese volt, de később erővel távolították el a hatalomból, amikor amerikai csapatok 1989-ben megszállták az országot, és ezt követően az Egyesült Államokban börtönbe került kábítószer-kereskedelemmel és pénzmosással kapcsolatos vádak miatt.

Noriega az Egyesült Államok szövetségeséből lett annak ellensége - Fotó: AFP

Élete hátralévő részét fogságban töltötte, később már Panamában, ahol gyilkosságért, korrupcióért és sikkasztásért ítélték el. Január óta azonban már házi őrizet alatt volt, hogy előkészítsék az operációra, amelyre végül március elején került sor, amikor is egy daganatot távolítottak el az agyából.

Agyvérzés miatt később egy újabb műtéten is átesett, de helyi idő szerint hétfőn késő este meghalt a panamavárosi Santo Tomás Kórházban, mondta el Manuel Dominguez kommunikációs államtitkár.

Juan Carlos Varela elnök így kommentálta a történteket a Twitteren: „Manuel Noriega halálával lezárul történelmünk egy fejezete; lányai és hozzátartozói megérdemlik, hogy békében eltemethessék.”

Heavy Metal zene

Bár soha nem választották meg, Noriega lett Panama de facto vezetője, aki katonai kormányzóként hat évig állt az ország élén az 1980-as években. Az Egyesült Államok erős támogatójaként Washington fontos szövetségese lett annak a kommunizmus közép-amerikai befolyásának visszaszorítását célzó erőfeszítéseiben.

Az Egyesült Államok végül azonban megelégelte a Panamában tapasztalható egyre növekvő elnyomást, és arról is érkeztek hírek, hogy Noriega más hírszerző ügynökségeknek is felajánlotta a szolgálatait, nem is beszélve a kábítószer-kereskedő szervezetekhez fűződő kapcsolatairól.

Noriegát egy amerikai szövetségi bíróság 1988-ban kábítószer-kereskedelemmel vádolta meg, és miután az amerikai megfigyelők arról számoltak be, hogy elcsalta az 1989-es választásokat, George H. W. Bush elnök megindította ellene az „Igaz Ügy Hadművelet” fedőnevű megszállást közel 28 ezer katonával.

Noriega a Vatikán panamavárosi diplomáciai missziójánál keresett menedéket. Onnan az amerikai csapatok azzal űzték ki, hogy az épületnél óriási hangerővel pop és heavy metal zenét játszottak.

1990. január 3-án Noriega feladta, és az Egyesült Államokba szállították, ahol kábítószer-kereskedelemért, pénzmosásért és sikkasztásért állították bíróság elé, és tizenhét évig ott is raboskodott.

Miközben börtönben ült a távollétében Franciaországban is elítélték pénzmosásért, ahol hét évet kapott. Miután az Egyesült Államok kiadta Franciaországnak, egy ottani bíróság 2010 decemberében helyt adott Panama kiadatási kérelmének, és hazaküldte, ahol megint elítélték.

A panamai televíziónak adott két évvel ezelőtt adott interjújában egy bocsánatkérő nyilatkozatot olvasott fel. Ezt mondta: „Bocsánatot kérek mindenkivel, aki úgy érzi, hogy megsértettem, megbántottam, ártottam neki vagy megaláztam a tetteimmel vagy feletteseim parancsainak végrehajtásával vagy beosztottaim cselekedeteivel a polgári és katonai kormányom idején.”

Az Egyesült Államok Szenátusának egyik albizottsága egyszer Washington Noriegához fűződő kapcsolatát az Egyesült Államok egyik legsúlyosabb külpolitikai csődjének nevezte.

Manuel Noriega élete és korszaka

  • 1934. február 11-én született Panamavárosban
  • Egy perui katonai akadémián tanult. Három évtizedes kapcsolat fűzte a CIA-hoz
  • Támogatta Omar Torrijos tábornok puccsát, ami 1968-ban megdöntötte Arnulfo Arias elnököt
  • Megnőtt a befolyása azután, hogy Torrijos tábornok egy rejtélyes repülőgép-szerencsétlenségben 1981-ben elhunyt, és 1983-tól Panama de facto vezetője lett
  • Kulcsszerepet játszott az 1980-as évek közepi Irán-kontra-ügyben, amelynek során fegyvereket és kábítószert csempészéssel segítették az Egyesült Államok a nicaraguai sandinista kormány elleni erők támogatására irányuló titkos erőfeszítéseit
  • 1989-ben az Egyesült Államok inváziója döntötte meg uralmát, és az Egyesült Államokban börtönbe került
  • Az egyesült államokbeli tárgyalásán kiderült, hogy vörös alsóneműt viselt, hogy kivédje a „gonosz szemet”
  • A panamai El Renacer börtönből 2014-ben sikertelenül pert indított a Call of Duty: Black Ops II. című videojátékot készítő cég ellen, amiért az engedély nélkül használta fel az arcképét

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság