Idén Kuba Henry Reeve Nemzetközi Orvosi Brigádja (HRIMB) kapta meg a tekintélyes Dr. Lee Jong-wook Közegészségügyi Emlékdíjat a 70. Egészségügyi Világtalálkozón.

A díjjal járó százezer dollárt és emlékplakettet a HRIMB nevében Dr. Roberto Morales Ojeda kubai egészségügyi miniszter vette át pénteken annak elismeréseként, hogy az orvosi csapat 2005. szeptemberi megalapítása óta több mint 3,5 millió embernek nyújtott sürgősségi ellátást a világ huszonegy katasztrófa és járvány sújtotta országában.

A Henry Reeve Orvosi Brigád nagy nemzetközi elismerésben részesült - Fotó: paho.org

A HRIMB „a remény üzenetét terjeszti szerte a világon” – fogalmazott a díjat átadó John Linto, a Nemzetközi Egészségügyi Ellátásért Koreai Alapítvány (KOFIH) elnöke. Linto elmondta, hogy a Brigád 7.400 önkéntes egészségügyi szakembere az elmúlt évtizedben több mint 3,5 millió embert kezelt huszonegy olyan országban, amelyeket a világ legsúlyosabb természeti katasztrófái és járványai sújtottak. Hozzátette, hogy a Brigád által ezekben az országokban nyújtott sürgősségi orvosi ellátás becslések szerint közvetlenül nyolcvanezer ember életét mentette meg.

A HRIMB-t több mint ezerötszáz olyan kubai egészségügyi szakember alapította, akiket katasztrófaorvoslásra és fertőző betegségek megfékezésére képeztek ki. A Brigád a kubai Közegészségügyi Minisztérium alá tartozik, ami több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik az egészségügyi segítségnyújtás terén. A 2014-2016-os nyugat-afrikai ebolajárvány tetőpontjának idején a Brigád kétszázötven speciálisan felkészített orvosa, ápolója és más egészségügyi dolgozója alkotta a helyszínen lévő legnagyobb önálló egészségügyi csapatot Sierra Leonéban, Guineában és Libériában.

A HRIMB az ebolajárvány mértéke és súlyossága miatt túlterhelt, szakember- és forráshiánnyal küzdő helyi egészségügyi szolgáltatóknak nyújtott rendkívül szakszerű és gyors segítségnyújtása gyorsan felkeltette a sajtó, a politikai döntéshozók és más csoportok figyelmét szerte a világon.

„A Brigád munkájának nagy részét a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet és az Egészségügyi Világszervezet nemzetközi együttműködésének keretében végzi, ahogyan ez történt a közelmúltbeli haiti kolerajárvány idején is” – mondta Dr. Morales. „Ez a díj nagy megtiszteltetés Kuba és a Brigád számára, és arra ösztönöz minket, hogy tovább terjesszük a szolidaritásunkat és segítségnyújtásunkat a vészhelyzetekkel vagy természeti katasztrófákkal küzdő minden ember felé.”

Dr. Félix Báez, aki kubai egészségügyi miniszterrel együtt vette át a díjat, több különböző súlyos katasztrófahelyzet és egészségügyi vészhelyzet elhárításában vett részt a HRIMB-vel, például az ebolajárvány elleni küzdelemben Sierra Leonéban 2014 októberében. Ő volt a HRIMB egyetlen tagja, aki megfertőződött az ebola vírussal.

„Nemcsak a betegnél kellett küzdenem az ebolával, de a saját testemben is” – mondta Báez. „Soha nem vesztettem el a hitemet, így tudtam túlélni.”

Mindössze 11,5 millió lakosú országként Kubának több mint ötvenezer egészségügyi szakembere dolgozik 66 országban. A szigetország megelőző, közösségi szemléletű egészségügyi alapellátása, betegségmegelőzése és egészségügyi képzése is világszerte nagy elismerésnek örvend.

Báez elmondta, hogy a díj, amelyben most a HRIMB részesült „megerősíti elkötelezettségünket a munka folytatása iránt, hogy a világ legrosszabb körülményeivel rendelkező helyeire menjünk, és azokat az embereket szolgáljuk, akik a legjobban rászorulnak. Továbbra is ezt kívánjuk tenni, és megmenteni még több életet – függetlenül attól, hogy ennek során milyen nehézségeket kell leküzdenünk.”

Forrás: Pánamerikai Egészségügyi Szervezet

Fordította: Latin-Amerika Társaság