Horacio Cartes paraguayi elnök menesztette a belügyminisztert és a rendőrség vezetőjét a pénteki tüntetések után, amelyek egy törvénytervezet miatt törtek ki, amely engedélyezné, hogy az elnök indulhasson egy második ciklusért.

A tüntetők megrohamozták a kongresszus épületét, amit fel is gyújtottak. A hatóságok négy rendőrt vettek őrizetbe azután, hogy egy tüntető, Rogrigo Quintana meghalt. Politikai vezetők szombaton tiszteletüket fejezték ki az elhunyt férfi előtt.

A feldühödött tüntetők pénteken felgyújtották a paraguayi kongresszus épületét - Fotó: AP

Quintana holttestét az ellenzéki Liberális Párt asuncióni székházánál találták meg. A politikusok elítélték a gyilkosságot, és az eset kivizsgálására szólítottak fel.

Körülbelül kétszáz tüntetőt tartóztattak le, de azóta sokukat már szabadon engedték. A tiltakozók azután vonultak utcára, miután huszonöt szenátor – a parlament felső házának szűk többsége – egy nem hivatalos találkozón megszavazott egy alkotmánymódosító törvénytervezetet.

Paraguayt Alfredo Stroessner katonai diktátor uralta 1954-es puccsal való hatalomra kerülésétől egészen 1989-ig. A diktatúra után, 1992-ben elfogadott jelenlegi alkotmány egyetlen ötéves ciklust engedélyez az államfőknek.

A tüntetőket az dühítette fel, hogy a szóban forgó törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy Cartes elnök feloldja a korlátozást, és induljon az újraválasztásért.

Desirée Masi ellenzéki szenátor puccsnak nevezte a lépést és a támogatóit ellenállásra szólította fel. A tervezetet még a parlament alsó házának is jóvá kell hagynia, amelyben Cartes elnök pártja van többségben. Cartes ciklusa 2018 végéig tart.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság