A kubai orvosi brigád, ami gyakran küld segítséget egészségügyi vészhelyzetek elhárítására a térségben, felajánlotta szolgálatait a guatemalai gyerekotthonbeli tűz áldozatainak.

„Osztozunk a guatemalai emberek fájdalmában és felajánljuk orvosi brigádunk szolgálatait bármilyen nemű együttműködés számára, amit a guatemalai egészségügyi hatóságok szükségesnek ítélnek, azoknak a lányoknak, akik még mindig kórházi ápolásra szorulnak vagy akik érzelmi trauma hatása alatt vannak a történtek miatt” – írta egy közleményben Kuba guatemalai nagykövetsége.

Jimmy Morales elnök elismerte az állam felelősségét a tragédiában - Fotó: Reuters

Harmincheten meghaltak és negyvenen megsérültek abban a tűzben, amely kedden éjszaka pusztított egy bántalmazott tinédzserek számára létrehozott állami otthonban Guatemalában, számolt be róla a helyi sajtó. A tűz akkor keletkezett, amikor több tucat bentlakó lány megszökött a túlzsúfolt intézményből.

Nery Ramos, a guatemalai rendőrség vezetője eleinte tizenkilenc elhunyt lányról beszélt, de később a halálos áldozatok száma harminchétre emelkedett. A tüzet a bentlakó lányok gyújtották, hogy ezzel tiltakozzanak az otthonban uralkodó rossz viszonyok, bántalmazások és rossz bánásmód ellen, illetve, hogy ezt kihasználva megszökhessenek.

Közben pénteken Jimmy Morales guatemalai elnök elismerte az állam felelősségét a tragédiában. „Szomorúak vagyunk, nagyon szomorúak, mert ezeknek a dolgoknak nem szabadott volna megtörténniük, és mint ország, vállaljuk érte a felelősséget, ami senki mást nem terhel, csak minket” – jelentette ki Morales egy sajtótájékoztatón az ország második legnagyobb városában, Quetzaltenangóban.

„Ez igazán szomorú és sajnálatos, hogy több tucat gyermek halhat meg ilyen körülmények között, és ez bárhol újra megtörténhet, ahol, mi, mint állam, nem figyelünk oda.”

A teleSUR cikkei alapján írta: Latin-Amerika Társaság