Evo Morales bolíviai elnök aláírta azt a vitatott törvénytervezetet, amely közel megduplázza a kokanövényekkel törvényesen beültethető terület nagyságát. Ezzel országszerte összesen 22 ezer hektáron lehet kokát termeszteni, szemben az eddigi 12 ezer hektárral.

Morales, aki korábban maga is kokatermesztő volt, elutasította azokat a figyelmeztetéseket, hogy ennek a lépésnek a nyomán megnőhet az illegális kábítószer-kereskedelem.

A legális kokafogyasztásnak nagy hagyományai vannak Bolíviában - Fotó: Reuters

A kokain alapanyagául is szolgáló kokának hagyományos felhasználási módjai vannak az Andokban. Leveleiből teát készítenek a magassági betegség ellen. Rágva pedig enyhe élénkítőszerként hat, és elnyomja az éhséget, szomjúságot és a fájdalmat.

Morales, Bolívia első őslakos elnöke, régóta támogatja, hogy az egész világon tegyék legálissá a kokalevél-rágást, és sürgeti az ENSZ-t, hogy nyilvánítsa törvényessé azt. Még mindig ő vezeti a kokatermesztők szakszervezeteinek egyik szövetségét Chapare régióban.

„Szeretnénk biztosítani a kokautánpótlást az élethez, az embereknek, akik legálisan használják azt, mondta egy beszédben a baloldali vezető.

Ellenzéki képviselők azt mondták, hogy a törvény alkotmányellenes, és nemzetközi szerződéseket sért. Azzal érveltek, hogy ez növelni fogja a kábítószer-csempészetet.

A kormány viszont a kokalevél-export fellendülését reméli, számolt be róla a La Razón újság. Egyes termékeket már most is legálisan lehet exportálni Ecuadorba, írta a lap.

Az ENSZ adatai szerint a korábbi korlátozások ellenére 2014-ben 20.400 hektárnyi bolíviai földterület volt „beültetve kokabokrokkal”, ami a világ kokatermesztésének 15 százaléka.

Az ország Kolumbia és Peru után a világ harmadik legnagyobb kokaintermelő országa. 2013-ban az Európai Unió úgy becsülte, hogy a legális kokára Bolíviában 14.700 hektárnyi szükséglet van.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság