Kedden a becslések szerint 35 ezer ember vonult fel Guatemalavárosban, hogy a korrupt tisztviselők, köztük Jimmy Morales elnök lemondását követeljék.

A Vidékfejlesztési Bizottság (CODECA) által szervezett tüntetésen lemondásra szólították fel azt a több mint száz politikust, akik kenőpénzeket fogadtak el az Odebrecht brazil építőipari cégtől egy guatemalai országút megépítése kapcsán.

Harmincötezren vonultak fel a kormány ellen Guatemalavárosban - Fotó: EFE

A demonstrálók a korábban „Nem korrupt, nem tolvaj” jelmondattal kampányoló egykori színész Morales ellen is tiltakoztak, amiért nem sikerült enyhítenie az ország olyan problémáit, mint a rossz közbiztonság, a vitatott vízenergetikai projektek és az általános korrupt légkör.

A tüntetők, akik közül sokan órákon át utaztak más guatemalai megyékből, a helyi idő szerint délelőtt 11 órakor gyűltek össze a kongresszus épületénél, hogy a legnagyobb tüntetést tartsák meg az ország történelmi „Renuncia Ya” (Lemondást most!) jelmondatú mozgalma óta, amellyel 2015 szeptemberében kikényszerítették Otto Pérez Molina akkori elnök lemondását.

A város főterén hónapokig tartó tüntetések hatására Pérez Molina elnöki mentelmi jogát felfüggesztették, ő pedig lemondott. Hónapokkal később a mozgalom elhalványult, és 2016 januárjában a politikai outsidernek számító Jimmy Morales foglalta el az elnöki széket, miután a korrupcióellenes hangulatot meglovagolva legyőzte az egykori first ladyt, Sandra Torrest.

Most az elnök bátyja és fia is előzetes letartóztatásban vannak, mivel azzal vádolják őket, hogy érintettek 400 ezer dollárt elsikkasztásában az ország földhivatalától.

Közben Pérez Molina és egykori alelnöke, Roxana Baldetti továbbra is a La Linea-ügyben várnak a tárgyalásukra. Ez volt az a botrány, amely során egy kiterjedt kenőpénz-fizetési rendszer lepleződött le a vámhatóságon belül, amelynek szálai az elnöki hivatalig vezettek.

Az ügy egy nemzetközi finanszírozású korrupció-ellenes szerv (CICIG) guatemalai munkája nyomán került napvilágra. Jimmy Morales jelenlegi elnök nemrégiben nem volt hajlandó megvédeni a bizottságot egy rágalomhadjárattal szemben.

Amikor 2017 januárjában letelt Morales hivatali idejének első éve, társadalmi, politikai és őslakos csoportok „a hatékonyság hiányával” vádolták elnökségét, amiért nem sikerült javítania a guatemalaiak életminőségén, és kezelni olyan égető problémákat, mint a korrupció és a rossz közbiztonság.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság