91 éves korában szerdán meghalt Uruguay utolsó katonai diktátora, Gregorio „El Goyo” Álvarez tábornok, közölte az ország védelmi minisztériuma.

Az Uruguayban katonai rezsimet bevezető 1973-as puccsban központi szerepet játszó Álvarez 1981 és 1985 között vezette az országot, mielőtt az a fokozódó népi nyomás hatására visszatért volna a demokráciához.

Álvarez halála kapcsán az aktivisták az áldozatokra való emlékezésre szólítottak fel - Fotó: Reuters

Az egykori tábornok huszonöt éves börtönbüntetését töltötte emberijog-sértésekért, és két héttel ezelőtt szállították át egy montevideói kórházba.

Emberi jogi aktivisták felszólították az uruguayiakat, hogy Álvarez halálának apropóján emlékezzenek az áldozatokra.

„A legnagyobb tisztelettel, egy erőszaktevő, egy gyilkos, egy kínvallató, egy „eltüntető” nem menti fel magát azzal, hogy meghal” – jelentette ki Oscar López Goldaracena, egy az Álvarez emberijog-sértései felett ítéletet hozó tárgyaláson résztvevő ügyvéd.

Rezsimje több ezer embert börtönzött be, kínzott vagy ölt meg Uruguayban, ami csak egy volt azok között a latin-amerikai országok között, amelyeket kegyetlen elnyomással vezettek a hidegháború idején.

„Az első dolog, amire gondoltam az az, hogy az általa „eltüntetett” és megölt emberek titkaival együtt halt meg” – mondta Beatriz Benzano aktivista, aki börtönben volt a diktatúra alatt, és fogva tartói nemi erőszakot követtek el rajta.

Ma Uruguayt egy baloldali koalíció kormányozza, amelynek tagjai az egykori tupamaro gerillák, valamint a katonai rezsim más ellenzéki csoportjai is.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság