A Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front (FSLN) hivatalban lévő elnökét, Daniel Ortegát a vasárnapi választásokon egy egymást követő harmadik ciklusra is megválasztották, miután a szavazatok kétharmadának összeszámolása után 72 százalékos előnnyel vezetett, jelentették be a választási hatóságok.

Ortega elsöprő 72,1 százalékos támogatottságától jócskán elmaradt a második helyet megszerző Maximino Rodríguez, a jobbközép Liberális Alkotmányos Párt jelöltje és egykori paramilitáris harcos, aki a szavazatok 14,2 százalékát kapta 66,3 százalékos feldolgozottságkor, tájékoztatott a Legfelsőbb Választási Tanács. Ortega és felesége, aki az alelnökjelöltje volt, 2021-ig lesz hivatalban.

2021-ig Ortega és felesége lesz az ország elnöke és alelnöke - Fotó: Reuters

A szavazóhelyiségeket helyi idő szerint vasárnap este hatkor zárták, és a szavazás békés körülmények között és rendben zajlott.

Azonban annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatások pontosan ezt az eredményt jelezték előre, a nicaraguai ellenzék elutasította az eredményeket, és új választásokra szólított fel. Az Egységfront a Demokráciáért elnevezésű ellenzéki csoport már az előzetes eredmények közzététele előtt reagált, és azt mondta, hogy nem ismerik el a voksolás törvényességét. Miközben a sandinisták egyes riválisai és a sajtó igyekeznek megkérdőjelezni a szavazást, nicaraguai tisztviselők és a kormányzat támogatói azt mondják, hogy ezzel egy olyan kormányt támadnak, amely az ország döntő többségének támogatását élvezi.

A nicaraguaiak elnököt, alelnököt és nemzetgyűlési képviselőket választottak a következő négy évre. Ortega, a baloldali FSLN egykori gerillavezére, a választások előtti közvélemény-kutatások szerint a kampány nagy részében 60 százalékponttal vezetett legszorosabb vetélytársa előtt.

„Ő (Ortega) az egyetlen, aki a szegényekért dolgozik, és továbbra is ezt fogja tenni, mert ez a lényege” – mondta a Reutersnek a 64 éves nyugdíjas José Vicente Pong, miközben vasárnap délelőtt a fővárosban, Managuában leadta a szavazatát. „Szegény sorból származik, és a jövőben is a szegényekért fog dolgozni.”

Az FSLN támogatói már korán, az előzetes eredmények közzététele után ünnepelni kezdtek.

Ortega Murillóval együtt este szavazott a fővárosban, Managuában, nem sokkal szavazóhelyiségek zárása előtt.

Szavazatának leadása után mondott beszédében Ortega reagált a nicaraguai választási rendszert ért néhány kritikára, és azt mondta, hogy hosszú küzdelem volt egy olyan eljárás kidolgozása, amelyet kizárólag nicaraguaiak működtetnek. „Azt mondják, hogy itt nincsenek választások, mert nem röpködnek a gyűlölködő kifejezések” – mondta Ortega, aki kiemelte a kampány nyugodt természetét.

Ortega a hetedik alkalommal volt a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front elnökjelöltje. Először 1984-ben választották meg, és hat évig kormányozta az országot, de 1990-ben alul maradt. 2007-ben tért vissza a hatalomba, 2011-ben pedig újraválasztották.

A választók a nemzetgyűlés kilencvenkét tagjának és a Közép-amerikai Parlament (Parlacen) húsz képviselőjének személyéről is döntöttek. Az FSLN 66,4 százalékkal elsöprő többséget szerzett a nemzetgyűlésben, míg a Liberális Alkotmányos Párt 14,7 százalékot kapott. A mandátumok eloszlása még nem végleges.

A november 6-i választásokon több mint százhúsz külföldi megfigyelő vett részt, akik a választási hatóság szerint „nagy” tapasztalattal rendelkeznek. A csoportban helyet kaptak egykori elnökök és államfők, és az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) delegációja is. Santiago Rodríguez meghívott választási megfigyelő, a Közép-amerikai Integrációs Rendszer alelnöke vasárnap délelőtt „nagy jónak” nevezte a szavazás lebonyolítását.

A rendőrség szerint nem érkezett bejelentés olyan incidensről, amely megzavarta volna a 14.581 szavazóhelyiség kinyitását. Órákkal a nyitás után a hatóságok arról számoltak be, hogy a választás napja zökkenőmentesen, csúszások nélkül zajlik.

A hírek szerint egy súlyos eset mégis történt Nueva Guinea városában, ahol körülbelül ötven fegyveres férfi tört be egy szavazóhelyiségbe, és elégették a választási papírokat.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság