Minden nyugodt és csendes a voksolás ideje alatt Venezuelában.

 

 

Hosszú várakozásra csak Caracas egyes választókörzeteiben lehet számítani a szavazóköröknél. Hugo Chávez venezuelai elnök helyi idő szerint délben adta le a szavazatát Caracas Enero kerületében, amely hagyományosan „vörös körzetnek” számít már évek óta. Minden a legnagyobb rendben folyik, állapította meg Chávez és elégedett volt a voksolás menetével országszerte.

 

chavez_waehlt.jpgVasárnap reggeltől 17,5 millió embert vártak, hogy szavazzanak Venezuela következő parlamentjének összetételéről. A forradalom híveinek számára a cél az, hogy a Venezuelai Egyesült Szocialista Párt és szövetségesei, a Kommunista Párt és a Venezuelai Népi Egység világos győzelmet érjen el. Ha ez a baloldali pártszövetség megszerzi a többséget a parlamentben, a jobboldali ellenzéknek nem lesz módja meggátolni a bolivári folyamat továbbhaladását.

 

A legfrissebb adatok szerint a részvételi arány megközelíti a 70 százalékot. A beszámolók szerint hosszú sorokra a szavazóhelyiségeknél csak a fővárosban látható. Ennek ellenére az emberek nyugodtak, senki sem ideges, a hangulat nem tűnik feszültnek. A legtöbb üzlet zárva volt tegnap, viszont a szavazás ideje alatt a metró ingyen szállította az embereket.

 

Chávez híve már az ünneplésre készülnek, sok ember már megjelent a Miraflores elnöki palota előtt. Chávez Twitteren üzente a támogatóinak, hogy „Itt várlak Titeket”. Ugyancsak a Twitteren írta a Kommunista Párt vezetősége: "Biztosak vagyunk benne, hogy ennek a történelmi győzelemnek az eredménye a Kommunista Párt választási sikerét is fogja jelenteni. Éljen a forradalom!”

Az első hivatalos részeredményeket kelet-európai idő szerint dél körül teszik majd közzé, amelyről mi is beszámolunk.