Az állami VTV adó legnépszerűbb programjának, a „La Hojilla”-nak a műsorvezetőjének, Mario Silvának az autóját tegnap felgyújtották. Ez magában csak azért hír, mivel ékes példája a venezuelai jobboldal huliganizmusának.

090313silva.jpgA Chávez-párti műsorvezető kocsija teljesen kiégett, a tetteseknek sikerült elmenekülniük. „Ha a tettesek azt hiszik, hogy Mario Silvát sikerül megfélemlíteni, akkor hatalmasat fognak tévedni” – nyilatkozta a VTV szóvivője. Ugyanakkor felszólították a Venezuelai Újságíró Szövetséget (CNP), hogy nyilatkozatban ítélje el ezt a támadást. Korábban a CNP a leghangosabban tiltakozott az ellenzéki újságírók bármilyen támadása ellen. A VTV vezetősége most kíváncsian várja, hogy egy kormánypárti műsorvezető elleni konkrét akció után az újságíró szövetség hasonló állásfoglalást ad-e ki.

A „La Hojilla” egy szatirikus-polemizáló műsor, amely igyekszik az ellenzéki média hazugságait és manipulációját felfedni. „Mi nagyon erős érdekeket támadunk. Ez nyílván egy figyelmeztetés akart lenni, hogy hallgassunk el, különben nem lesz jó végünk, de ez nem fog megtörténni! A La Hojilla a nép hangja és én nem leszek csendes” – hangsúlyozta Silva. 

A La Hojilla nemrég mutatta be a No Volverán című dokumentumfilmet, amelyet a Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság is kiadott, sok helyen lejátszotta, fogja bemutatni. Ugyanakkor ebben a műsorban vetítették le azokat a képsorokat, ahol az ellenzéki irányítású anzoateguii rendőrség brutális támadást hajtott végre január 29-én a Mitsubishi gyár munkásai ellen (erről bővebb anyagot itt találsz: http://www.venezuelai-szolidaritas.org/ket_munkast_meggyilkoltak_a_mitsubishi_gyarban.html 

la_hojilla_chavez.jpgFontos tudni, hogy Venezuelában teljes a sajtó- és véleményszabadság. A televíziók és rádióállomások többségében az ellenzék véleményét képviselik, mivel mind magántulajdonban, a régi oligarchia kezében vannak. A VTV nagyjából az egyetlen Chávez-párti tv az országban. 

A támadás jól jellemzi a venezuelai jobboldali, szélsőjobboldali ellenzéki erők politizálásnak mikéntjét. Főként a novemberi önkormányzati választások óta képtelenek belenyugodni abba, hogy a nép döntő többsége - demokratikus választások útján – nem őket, hanem Hugo Chávez elnököt támogatja.

A fenti képen Silva kiégett autója, a lenti képen Hugo Chávez a La Hojilla műsor vendégeként.