A nicaraguai kormány menedékjogot adott El Salvador korábbi elnökének, Mauricio Funesnek. Funes ellen eljárást indítottak El Salvadorban olyan a bankszámláin felfedezett pénzek miatt, amiket állítólag törvénytelenül szerzett.

Emellett hivatali ideje alatt elkövetett feltételezett politikai korrupció miatt is folyik ellene nyomozás. Az egykori elnök ártatlannak vallja magát, és azt mondja, hogy politikai üldöztetés zajlik ellene.

Mauricio Funes ártatlannak tartja magát és politikai üldözésről beszél - Fotó: Reuters

A nicaraguai hatóságok a hivatalos kormányzati közlönyben jelentették be a menedékjogot, és arra hivatkoztak, hogy Funes élete veszélyben van. A közép-amerikai ország menedékjoga kiterjed Funes feleségére és három gyerekére is.

Funes szeptember 1-én adta be a menedékkérelmét, ugyanazon a napon, amikor elrendelték, hogy hozzák nyilvánosságra a hivatali ideje alatt állami pénzekből tett utazásaival kapcsolatos információkat.

Az egykori újságíró Funes három hónappal ezelőtt költözött Nicaraguába, miután az ügyészek eljárást indítottak ellene. Ők azt állítják, hogy Funes nem adott magyarázatot több mint 700 ezer dollárjának eredetére.

A menedékjog bejelentése után Funes a Twitterre és a Facebookra egy az ártatlanságát hangoztató nyilatkozatot posztolt ki. Ebben azt írta, hogy három hónapig dolgozott a nicaraguai fővárosban, Managuában mielőtt úgy döntött, hogy politikai üldöztetésre hivatkozva menedékjogért folyamodik. Azt is kijelentette, hogy a „szélsőjobb” támadásokat tervezett ellene. „Nem adtam fel a harcot a jogi eljárással szemben vagy ártatlanságom bizonyítását” – írta.

Funes 2009 és 2014 között a baloldali Farabundo Martí Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) színeiben volt El Salvador elnöke. Hivatali ideje alatt ő is korrupcióval vádolt egy korábbi elnököt, Francisco Florest, aki még mielőtt bíróság elé állhatott volna 2016 januárjában elhunyt.

Az El Salvador-i polgárháború során számos lázadó csoportból megalakult FMLN a két nagy politikai párt egyike El Salvadorban.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság