Morales úgy nyilatkozott, hogy „bár elveszített egy kisebb ütközetet, de a háborút nem”. A szavazatok 99,7 százalékának összeszámolása után a szavazók 51,3 százaléka elutasította a javaslatot, míg 48,7 százalék szavazott mellette.

Evo Morales 2006 óta van hivatalban és a jelenlegi ciklusa, amely már a harmadik, 2020-ban fog lejárni.

A népszavazás nagyon szoros eredménnyel zárult - Fotó: AP

„Piszkos háború”

„A küzdelem nem ért itt véget, csak azért, mert a nemek győztek” – fogalmazott Morales elnök, és egy ellene irányuló piszkos háborúról beszélt, amely a népszavazás előtt folytattak ellene.

Az elnök támogatottsága azután kezdett esni, miután olyan vádakat fogalmaztak meg vele szemben, hogy felhasználta a befolyását egy kínai cég érdekében, amely a korábbi barátnőjét foglalkoztatja.

Morales visszautasította a vádakat és vizsgálatot rendelt el annak érdekében, hogy kiderüljön milyen körülmények között ítélték oda a szerződést.

„Tiszteletben tartjuk az eredményeket, ez része a demokráciának” – nyilatkozta az elnök. Kedden azt mondta, hogy meg akarja várni a választási eredmények összesítését, amíg kommentálja azokat.

A vasárnapi urnazárás után az exit pollok a nem szavazatok jelentős előnyét mutatták, de ez az előny 2,6 százalékra csökkent, miután beérkeztek az eredmények a vidéki területekről, ahol erős Morales támogatottsága.

Morales a leghosszabb ideig hivatalban lévő bolíviai elnök, amióta az andoki ország elnyerte a függetlenségét Spanyolországgal szemben 1825-ben.

Azonban sok szavazó úgy érezte, hogy az alkotmány módosítása, hogy amelynek köszönhetően következő ciklusa végén Morales 19 évig maradhatna hivatalban, túl sok lenne.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság