Nicolás Maduro venezuelai elnök pénteken országos „gazdasági szükségállapotot” hirdetett, ezt követően pedig egy reformcsomagot jelentett be. A szükségállapotot a kormány hivatalos közlönyében hirdették ki.

A közlöny szerint az elnök „az alkotmánnyal összhangban 60 napra az ország egész területére kiterjedő szükségállapotot” vezet be. Helyi idő szerint péntek kora délután Luis Salas gazdasági miniszter részletekkel is szolgált a „gazdasági szükségállapotról”.

Salas kiemelte azokat a módszereket, amelyekkel a kormány szerint gazdasági háború folyik a venezuelaiak ellen, és arról is beszélt, hogy drasztikusan komoly lépésekre van szükség a gazdasági biztonság helyreállításához.

Maduro elnök pénteken gazdasági szükségállapotot hirdetett - Fotó: Reuters

A „gazdasági szükségállapot” értelmében többek között hozzáférhetővé válnak a 2015-ös pénzügyi év egyes forrásai, plusz pénzeket csoportosítanak át az egészségügy, az oktatás, az élelmiszer-ellátás és a lakhatás területire; intézkedéseket dolgoznak ki és hajtanak végre az adóelkerülés megakadályozására; az elnök pedig „felhatalmazást kap a jelenlegi helyzet okainak megoldására”.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy a venezuelai elnök a szükségállapot hatvan napja idején rendeletekkel kormányozhat.

A kormány annak hatására jelentette be a szükségállapotot, hogy a központi bank által nyilvánosságra hozott hivatalos számok azt mutatták, hogy a venezuelai gazdaság 4,5 százalékkal kisebb lett 2015 első kilenc hónapjában.

A bejelentés után órákkal Maduro elnök évértékelő beszédet tartott a kongresszusban, amire először került sor azóta, hogy az ellenzék többséget szerzett a törvényhozásban.

Venezuela rendelkezik a világ legnagyobb ismert olajtartalékával, de az elmúlt 18 hónapban végbement óriási mértékű olajárzuhanás miatt az ország bevételei 60 százalékkal csökkentek. Venezuela bevételeinek 95 százaléka az olajexportból származik.

Az éves infláció 2014 szeptemberéig a központi bank szerint 141 százalékos volt.

Maduro elnök és Salas gazdasági miniszter azzal indokolták a szükségállapot szükségességét, hogy a zuhanó világpiaci olajárak ellenére megvédjék azokat a szociális programokat, amelyeket a néhai Hugo Chávez elnök vezetett be.

Forrás: teleSUR, BBC

Összeállította: Latin-Amerika Társaság