A bolíviai hadsereg ezen a héten, most először megnyitja titkos levéltárát az igazságszolgáltatás képviselői előtt, hogy tisztázhassák mintegy 170 személy sorsát, akinek az 1960-as évektől az 1980-as évekig tartó diktatúrák alatt veszett nyoma. A vizsgálat kiemelten kezeli a lyoni hóhért, Klaus Barbie volt nácit is befogadó Luis García Meza Tejada rémuralmát.

bol.jpg 

Milton Mendoza ügyész kedden tájékoztatta a sajtót arról, hogy másnap a fővárosban, La Pazban találkozik a hadsereg vezérkarával, hogy a védelmi minisztérium zöld jelzése után hozzáférhessen a mostanáig bizalmas besorolású katonai archívumokhoz.

Rubén Saavedra védelmi miniszter előző nap jelentette be, hogy Evo Morales kormánya "átláthatóvá akarja tenni az információkat", és engedélyezi a betekintést a fegyveres erők levéltárába. Hozzátette, hogy az archívumokat ezen a héten nyitják meg, miután a formaságokat elintézték.

Az áldozatok családja és emberi jogi szervezetek nyomására 2009-ben indult újra az a vizsgálat, amelynek középpontjában a mintegy 170 eltűnt személy - többségében szakszervezeti aktivista és harcos baloldali - sorsa áll. A vizsgálatot egy bizottság végzi Mendoza vezetésével.

Az eltűnések egy része Luis García Meza Tejada tábornok hírhedt rezsimjének időszakára, 1980 júliusa és 1981 augusztusa közé esik. Jobbkeze, az Egyesült Államokból 2009-ben kiadott Luis Arce Gómez ezredes rettegésben tartotta a baloldali köröket, miután igénybe vette a volt náci Klaus Barbie szolgálatait, aki segített neki megszervezni "a halál vőlegényeinek" nevezett félkatonai csoportot. Az 1980 és 1981 közötti önkényuralom legismertebb áldozata Marcelo Quiroga szocialista vezető, akinek holtteste máig nem került elő.

García Maza és Arce Gómez jelenleg börtönbüntetését tölti Bolíviában.