A panamai Legfelsőbb Bíróság elrendelte a közép-amerikai országot 2009 és 2014 között irányító exelnök, Ricardo Martinelli őrizetbe vételét. Martinellit azzal vádolják, hogy közpénzből figyeltetett meg törvénytelenül több mint százötven jelentős személyt.

Állítólag kémkedett többek között szakszervezeti aktivisták, politikusok, ügyvédek, orvosok és üzletemberek ellen is. Martelli tagadta a vádakat, és azt mondta, hogy azok a jelenlegi elnök, Juan Carlos Varela bosszújának részei.

Illegális lehallgatások

A bíróság azért rendelte el a letartóztatást, mert Martinelli nem jelent meg egy az elmúlt hetekben esedékes kihallgatáson.

Martinelli állítólag több mint százötven személyt figyeltetett meg - Fotó: AP

Januárban hagyta el Panamát, napokkal azelőtt, hogy a Legfelsőbb Bíróság arról döntött, hogy nyomozást indítanak ellene több különböző vesztegetési ügyben.

Állítólag Miamiban él, és a bíróság nem árult el részleteket arról, hogy hogyan akarják őrizetbe venni.

Hétfőn Martinelli ezt írta ki a Twitterre: „A politikai per első fordulója: megfelelő iratanyag, vádak, megfelelő idézés és ítélet nélkül rendelték el előzetes letartóztatásomat.”

A Legfelsőbb Bíróság júniusban indított nyomozást az állítólag Martinelli által elrendelt kémkedési ügyben.  Erre azután került sor, hogy több tucat ember állította, hogy telefonját lehallgatják, és Martinelli kormánya magánjellegű információkból álló aktákat készít róluk.

A feltételezett áldozatok között vannak az ellenzéki Forradalmi Demokratikus Párt magas rangú tagjai, de José Luis Varela, a jelenlegi elnök Juan Carlos Varela testvére is.

A nyomozók szerint a lehallgatásokat a panamai Nemzetbiztonsági Tanács tagjai végezték.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság