Az Al Jazeera egy nemrég sugárzott hírműsorában leadta azt a Kolumbiában megszerzett videót, amelyen rendőrségi nyomozók kérdezik ki az orgyilkos Geovanny Velasquéz Zambranót, egy kolumbiai félkatonai szervezet bebörtönzött tagját. Az Al Jazeera által megszerzett interjúban Zambrano bevallotta, hogy „egy tehetős venezuelai politikus”, bizonyos Manuel Rosales 25 millió dollárt ajánlott fel neki Chávez akármilyen módon történő meggyilkolásáért. A Rosales-szel folytatott beszélgetésére egy titkos tárgyaláson került sor 1999-ben, számos kolumbiai félkatonai vezetővel együtt. Rosales közölte, hogy a Chávez elnök ellen tervezett merényletet személyesen ő irányítaná, bár a pénz több különböző forrásból származna.

A merényletben részt vevő kolumbiai félkatonai erők először a Venezuelával határos Catanumbóba mentek kiképzésre. 2004-ben azonban közel 100 merénylő-jelöltet vették őrizetbe egy Caracas melletti telken, amely az ellenzék egy vezetőjéhez, Roberto Alonsóhoz tartozik, aki már többször is felhívást tett a Chávez-kormányzat erőszakos megdöntésére. A kolumbiaiakat az elnök ellni gyilkossági kísérlet vádjával őrizetbe vették. Katonai egyenruhákat, fegyvereket és olyan mennyiségű lőszert is találtak a telken, amellyel az országban súlyos kárt okozhattak volna. Robert Alonso, kubai születésű venezuelai, aki egyébként a híres színésznő, Maria Conchita Alonso testvére, Miamiba repült száműzetésbe. Azóta is ott él, és továbbra is próbálkozik, hogy erőszakosan eltávolíthassa tisztségéből Chávez elnököt.

Az Al Jazeera által sugárzott videóban a kikérdezett merénylő-jelölt bevallja, hogy jelenleg is mintegy 2500, valamilyen félkatonai szervezethez tartozó kolumbiai van jelen Venezuelában egy Chávez elnök elleni merénylet, illetve az ország destabilizálásának céljából. 

Bár a Chávez ellen irányuló merénylet-kísérleteket már több alkalommal elítélték, ennek ellenére a nemzetközi sajtó és a venezuelai ellenzék többnyire nevetségesnek mondja ezeket a vádakat. Mindazonáltal a kolumbiai félkatonai szervezetek tagjainak venezuelai jelenléte széles körűen ismert tény. Az egyenesen az egyik résztvevő szájából újonnan napfényre került információ megerősíti, amit Venezuela jó ideje kifogásol: Kolumbia ahol, és amikor az csak lehetséges félkatonai erőket szivárogtat be az országba, az ország belső bomlasztása és az elnök elleni merénylet céljából. 

Az információ megerősíti továbbá azt is, hogy Manuel Rosales nem azért menekült el Venezuelából (http://www.venezuelai-szolidaritas.org/a_korrupt_fopolgarmester_kulfoldre_menekult.html) és kért politikai menedékjogot Peruban, mert korrupciós vádakkal kellett szembenéznie, hanem azért, mert tartott tőle, hogy egy nap kiderülhet az igazság az elnök ellen tervezett merényletben játszott szerepéről. Ezzel az információval a venezuelai kormányzatnak most már megvan a joga, hogy kérje Rosales kiadatását Peruból, ugyanis politikai menedékjog bűnözők számára nem adható.

Az eredeti Al Jazeera videó itt tekinthető meg:http://wwyw.youtube.com/watch?v=XGprwzQ5UoU