Nápoly, a legnépesebb dél-olasz város az első városi kertjét a venezuelai bolivári forradalom vezetőjének, Hugo Chávez Frías tiszteletére nyitotta meg. 

A nápolyi polgármester, a venezuelai konzulátus és a római venezuelai nagykövetség támogatásával megvalósult az „Egészség és Környezet” negyed bizottságának, a halászati szövetkezetnek és a Maremare Olaszországi Szociális Hálózatok és Szervezetek Országos Egyesületének (ANROS) egyik nagy álma.

A projektmenedzserek szerint az ötlet, hogy létrehozzák az első városi kertet Nápolyban azután született meg, hogy a helyi önkormányzat különböző tereket bocsátott szociális célokra.

Francesco Quirico, a nápolyi önkormányzat második területének elnöke számára Chávez parancsnok örökségének életben tartása a kezdete annak a nagy társadalmi átalakulásnak, amit az emberek világszerte követelnek.

Eközben a római venezuelai nagykövetség első titkára, Alfredo Viloria és a nápolyi konzul, Marnoglia Hernández különleges köszönetet mondott a projekt megalkotóinak, hogy a kert megnyitását olyan szép részlettel gazdagították, hogy azt Hugo Chávez legfelsőbb parancsnokról nevezték el.

Forrás: lainfo.es

Fordította: Latin-Amerika Társaság