Evo Morales, Bolívia elnöke kijelentette, hogy az országot decembertől analfabétizmustól mentes területnek tudják nyilvánítani.

alfabetizacion2.gifEzek után Bolívia lesz a harmadik ország a térségben Kuba és Venezuela után, amely végrehajtotta azt az UNESCO előírást, miszerint az ország akkor számít analfabétizmustól mentesnek, ha a lakosság négy százalékánál kevesebb azok száma, akik nem tudnak írni és olvasni. „Nekem az a nagy vágyam van, hogy soha többé ne legyen olyan anya, aki nem tudja a fia laktanyából írt levelét elolvasni” – mondat Morales egy megemlékezésen, amelyet a legendás gerilla, Ernesto Che Guevara meggyilkolásának 41. évfordulója előestéjén rendeztek.

Vallegrande tartományban – ahol 1967-ben a CIA parancsára meggyilkolták Che Guevarát – jelentette be Evo Morales, hogy Santa Cruz a második tartomány Oruro után, amelyet analfabétizmustól mentes területnek nyilvánítottak. A rendezvényen részt vevő Rafael Dausá, Kuba bolíviai nagykövete kihangsúlyozta a Morales elnök vezette kormány sikerét a jobboldali ellenzék által irányított régióban.„Ha az elnök, a kormányzók és a polgármesterek együttműködnek – mindegy, hogy melyik politikai irányzathoz tartoznak – teljesíteni tudjuk történelmi kötelességünket”, mondta Morales.

Egyedül Santa Cruz tartományban az elmúlt 27 hónapban, amióta elkezdődött az írás-olvasás tanítása felnőttek részére is, 128.549 nagykorú tanult meg írni és olvasni. „A segítség Kubából és Venezuelából nem csak most jött az analfabétizmus megszüntetésére, hanem ugyanúgy segítenek egészségügyben és a szociális biztonság megvédésében. Ez hallatlanul fontos támogatás nekünk, mivel teljesen önzetlenül teszik ezeket. Ezt hívjuk igazi szolidaritásnak!” – hangoztatta Morales.

Összességében december végéig 820.000 felnőttet segítenek hozzá az írni és olvasni tudáshoz, akiknek többsége nő. A Kubában kifejlesztett tanítási módszer, a „Yo si puedo” (Én tudom ezt), nem csak azt segíti, hogy a hallgatók megtanuljanak spanyolul írni és olvasni, hanem hozzásegít ahhoz is, hogy az indián lakosság is megtarthassa anyanyelvét.