Az első részeredmények szerint a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) nyerte meg a hétvégi parlamenti választást El Salvadorban. A latin-amerikai tv-csatorna, a Telesur beszámolója szerint a szavazatok több mint kétharmadának összeszámlálása után a közép-amerikai országban a korábbi gerillaszervezetből alakult FMLN a szavaztok 42%-át, míg a korábbi kormánypárt, a jobboldali ARENA (Nemzeti Köztársasági Szövetség) párt 38%-ot ért el. Ezek szerint a 84 tagú salvadori parlamentben az FLMN 34 helyett, az ARENA 33 helyett fog szerezni. A maradék 14 parlamenti széket kisebb pártok szerezték meg.

fmln.gifAz FMLN tájékoztatása szerint a parlamenti választással egy időben megtartott önkormányzati választásokon is első helyen végeztek, a 262 városból 85-ben abszolút többséget szereztek. Sigrido Reyes, az FMLN vezetője örömét fejezte ki az eredmények ismeretében: „Egy történelmi eredményt értünk el az FMLN számára, jelenleg nekünk van a legtöbb képviselőnk és mi győztünk a legtöbb önkormányzatban is.”

Ez a parlamenti választás komoly erőfelmérés mindkét oldalnak a márciusi elnökválasztások előtt. A jelenlegi felmérések szerint az FMLN jelöltje, Mauricio Funes vezet a jobboldali jelölttel szemben. Funes nemrég ismertette a San Salvadori Technikai Egyetemen 17 pontos programját, amelyben a fő hangsúlyt a szegénység megszűntetésére helyezi. 

1980-ig Salvador valamennyi átmeneti elnöke katonatiszt volt. Az időnként megtartott elnökválasztások ritkán voltak szabadok vagy tisztességesek, az országon az oligarchia uralkodott a katonákkal együtt. Más latin-amerikai országokhoz hasonlóan ez az egyenlőtlenség paraszti ellenállás kialakulására vezetett. Ennek eredménye a salvadori polgárháború (1979-1991). A nemzetközi közvélemény elítélését váltották ki az ARENA (Nemzeti Köztársasági Szövetség) kormánya által elkövetett atrocitások, mint például az El Mozote mészárlás, katolikus misszionáriusok és más vallási segélyszervezetek munkatársainak meggyilkolása, a kormány kapcsolata halálbrigádokkal. 1984-ben nemzetközi megfigyelők jelenlétében választották elnökké a centrista Napoleon Duartét, az ellenzék bojkottja közepette. A demokratikus kormány erőfeszítései ellenére a parasztmozgalom az 1991-es békeegyezményig folytatódott. 

funes2.jpgAkkor a gerillák különböző csoportjai létrehozták a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadító Frontot, ez a párt részt vett a demokratikus választáson. Azóta a párt fokozatosan növelte képviseletét a törvényhozásban és a helyi önkormányzatokban. Idáig a konzervatív ARENA párt megnyert minden elnökválasztást és fő politikai erő maradt, de ez láthatólag a jövőben végképp megváltozik. 

Ki volt Farabundo Marti:

Augustín Farabundo Martí Rodríguez (1893. május 5. – 1932. február 1.) társadalmi aktivista és forradalmi vezető volt El Salvadorban.

Marti Teotepeque-ban született El Salvadorban. A salvadori forradalmár és a salvadori baloldal mártírja egy farmer családba született. Már korán felismerte az ország kizsákmányolását, a szegények gazdagok általi kizsákmányolását. farabundo_marti2.jpgAbbahagyta a politikatudományi és jogtudományi tanulmányait a salvadori egyetemen, hogy a közösségéért és nemzetéért harcolhasson. 1920-ban Farabundo Martít letartóztatták, mert részt vett guatemalai diákok tüntetésében salvadori egyetem ellen és ez az országból való száműzetéséhez vezetett. Guatemalában, majd Mexikóban élt 1925-ös El Salvadorba való visszatéréséig. Martít küldték New Yorkba Amerika Antiimperialista Konferenciájára. Amint megérkezett New Yorkba megint letartóztatták, de ezúttal hamar szabadult.

Később a nicaraguai forradalmi vezetővel Augusto César Sandinoval harcolt együtt, később szakítottak egymással politikai viták miatt.

Farabundo Marti kommunistaként a Socorro Rojo Internacionallal egy kommunista alternatívát képviselt. Mint a Socorro Rojo Internacional képviselője, az volt a célja, hogy segítse a szegényeket és a szocialista ideológiát terjessze. 1930 decemberében ismét száműzték az országból a szegények és kizsákmányoltak körében lévő népszerűsége miatt, mikor jelöltette magát elnöknek az választásokon.

El Salvadorba, amikor visszatért már megválasztották az új elnököt és Farabundo Martí Alfonso Lunával és Mario Zapatával egy új mozgalmat kezdett, amit a katonaság megtámadta.