Személyesen tüntette ki Hugo Chávez venezuelai államfő Mészáros István magyar filozófust. Mészáros A történelmi idő terhe és kihívása című írásáért kapott kitüntetést, a 150 ezer dollárral (27 millió forinttal) díjazott tanulmányt 102 mű közül választották ki.

A 79 éves Mészáros István Lukács György marxista filozófus tanítványa volt. 1956-ban vándorolt ki, előbb Olaszországban, majd Nagy-Britanniában telepedett le, évtizedeken át a Sussexi Egyetem professzora volt. Mészáros annak ellenére, hogy emigrált, megmaradt marxistának. Az államszocializmust elutasította ugyan, de világnézete mellett kitartott.

Az 1956 óta külföldön élő Mészáros István 1995 óta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja, többek között József Attila-díjas, Kossuth-díjas és Lukács-díjas tudós. A skóciai St. Andrews Egyetem, majd Brightonban a Sussexi Egyetem docense, később professzora és a torontói York Egyetem professzora volt. Közeli kapcsolatokat ápol Hugo Chávezzel, és barátságuk még a politikus elnökké választása előtt kezdődött. Mészáros Lukács György egyik legközelebbi tanítványa volt.

Mészáros marxista szemszögből vizsgálta a jelenlegi gazdasági válságot is. "Marx érvényesebb, mint valaha" – írta több tanulmányában is. Tanulmányában többek között az Egyesült Államokra utalva azt írta, hogy a kapitalizmust agresszív nemzetállamok dominanciája jellemzi. Mészáros ezeknek az országoknak a katonapolitikáját és a környezetrombolását kritizálta. Szerinte a "tőkerendszerű államokat" lehetetlen ellenőrizni, így az emberiség potenciális öngyilkosság veszélyének van kitéve. "Ez az, amiért Marx napjainkban érvényesebb, mint valaha. Csakis egy radikális rendszerbeli változás biztosíthatja a jövőre nézve a történelmileg alátámasztható reményt és megoldást" - írta.

Latin-Amerikáról viszont több írásában is pozitívan nyilatkozott. A Chávezről szóló tanulmányában például azt írta: "egy kirobbanó társadalmi földindulás Latin-Amerikában sokkal valószínűbb, mint az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában". A filozófus valószínűleg arra utalt, hogy a 2000-es évekre az amerikai kontinens déli felén - Venezuelában, Brazíliában, Chilében, Bolíviában - a baloldali politikai irányzatok törtek előre. A baloldali pártok sikerét az hozta meg, hogy új politikát ajánlottak, a szegények megsegítését ígérték. Emellett erősen építettek a szegényebb társadalmi csoportok erős Amerika-ellenes érzelmeire is, valamint latin-amerikai összefogást, integrációt ígértek. 

A magas kitüntetést a modern szocializmus elméleti kérdéseivel foglalkozó tanulmányáért kapta Mészáros István. A Libertador-díjat Hugo Chávez elnök adta át egy ünnepség keretében, az „El desafío y la carga del tiempo histórico: El socialismo en el siglo XXI.” (A történelmi időszak kihívása és terhe: A szocializmus a XXI. században) című tanulmányért a magyar filozófusnak - jelentette az El Universal caracasi lap. A 150 ezer dollárral járó Libertador-díjat 102 mű közül válogatva ítélték oda Mészárosnak - írta a venezuelai internetes sajtó.

A venezuelai állami televízió (VTV) honlapján olvasható rövid portré szerint a magyar gondolkodó a marxista filozófiát részesítette előnyben, foglalkozott az elidegenedéssel és a hatalmi ideológiákkal is. 

Forrás: