A rizsgyárat azért foglalták el, mivel több eszközzel is megpróbált élelmiszerhiányt előállítani. A spekulációjuk eredményeképpen Venezuela több tartományában is készlethiány lépett fel rizsből (fontos tudni: a rizs Latin-Amerikában olyan fontos része a táplálkozásnak, mint nálunk a kenyér).

A gyárat, amikor a munkások elfoglalták csak havi 3000 tonna rizst dolgozott fel, miközben a havi kapacitás 7500 tonna lett volna. A gyárban találtak 14.000 tonna becsomagolt rizst, amelyet a tulajdonosok nem kívántak egy jó ideig forgalomba hozni. Az elfoglalt gyártól a központi kormány egyből megvásárolt 30 tonna rizst, hogy a fővárosban, Caracasban ezeket szétosztja a rászorulók között.

A venezuelai kereskedelmi miniszter, Eduardo Samán kijelentette, hogy vásárlásokkal támogatni fogják a gyár működését, segítik őket, hogy a rizst minél kedvezőbb áron tudják értékesíteni. A gyárban a munkásokból álló tanács már átvette az irányítást, megszervezte a működését.

„Félnek a munkások a tulajdonosok válaszlépéseitől, ezért mi minden támogatást megadunk nekik. Nem fogjuk őket védtelenül hagyni Ebben a küzdelemben, mi a végsőkig el fogunk menni, azért, hogy sikerüljön tovább működtetni a gyárat” – jelentette ki a miniszter. 

Miközben a miniszter jelezte, hogy ő maga nem tudja elrendezni, hogy kisajátítsák az üzemet, Hugo Chávez elnök, akit a munkások képviselői informáltak a kialakult helyzetről, jelezte, hogy a közeljövőben el fogják rendezni ennek a gyárnak a sorsát. "Sose ver olyan gyorsan a pulzusa a burzsoáziának, mint amikor az élelmiszergyárak kisajátításáról beszélünk. A burzsoázia dühös, mert idáig ők diktálták a feltételeket, ők hozták a törvényeket, de ennek az időnek vége" – mondta Chávez.