A napokban ünnepli a Venezuelai Kommunista párt megalakulásának 79. évfordulóját. Ebből az alkalomból Kalocsai Kinga, a Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság elnöke levélben köszöntötte a Venezuelai Kommunista Párt elnökét, elnökségét. A levélben további sikereket és kitartást kívánt a venezuelai kommunistáknak.

Az alábbiakban röviden bemutatjuk a Venezuelai Kommunista Párt történetét:.

pcv_logo.pngA Venezuelai Kommunista Pártot (Partido Comunista de Venezuela - PCV) 1931. március 5-én alapították meg, mint marxista-leninista pártot. Megalakulásakor illegális, földalatti szervezetként tudták csak létrehozni, Juan Vicente Gómez katonai diktatúrája miatt. Első vezetője Juan Bautista Fuenmayor volt és nem sokkal megalakulása után a párt már csatlakozott a Kommunista Internacionáléhoz. A PCV 1941-ben pár évre legális lett, de újra betiltották Marcos Pérez Jiménez katonai diktatúrája alatt (1948-1958). Ekkor vezető szerepet játszott a földalatti ellenállásban. 

1957-ben a Jiménez ellenes erők konzultációkba, együttműködésbe kezdtek a diktatúra ellen. Az Acción Democratica (AD) – amelyet 1941. szeptember 13-án alapítottak meg, mint szociáldemokrata jellegű, de kapitalista felfogású pártot – fiataljai földalatti mozgalomként szorosan együttműködtek a Kommunista Párttal, azzal a szándékkal, hogy nem csak a diktátort akarják elűzni, hanem Venezuela forradalmi átalakulása is a céljuk. Annak ellenére, hogy riválisak voltak, és nem vallottak hasonló nézeteket az AD, a PCV és a Köztársasági Demokratikus Unió (URD) 1953-tól együttműködtek Jiménez ellen. 

1957 decemberében volt egy fontos egyeztetése az ellenzéki erőknek New Yorkban, amelyen mindegyik párt részt vett, kivéve a PCV, amit kizártak az egyezményből. 1958-ban először nyílt lehetősége a PCV-nek szerepelnie a választásokon, ahol 3,2%-ot ért el. 

Rómulo Ernesto Betancourt nyerte meg a választásokat Acción Democratica képviselőjeként. Betancourttól mást vártak mivel antiimperialista, osztályharcos színekben tüntette fel magát, még Fidel Castro is üdvözölte győzelmét, ugyanakkor csalódottan vette tudomásul, hogy a radikális baloldal nem kap helyet az új kormányban. Ahogy Betancourt mondta már a beiktatásakor Venezuela és a kommunista filozófia nem kompatibilis. 

A Betancourt kormány nem felelt meg az elvárásoknak és nem tartotta be ígéreteit, a kommunistákat és a radikálisokat teljesen elzárta a politikától. 

1960. október 19-én lázadás tört ki Venezuelában, mert letartóztatták a MIR (az Acción Democraticából kivált Forradalmi Baloldali Mozgalom) újságjának a szerkesztőit, azért mert népi forradalomra hívtak fel Betancourt ellen. Felkelés tört ki egész Caracasban, az újság betiltása és a három szerkesztő bebörtönzése miatt. A diákok támogatását élvezte a tüntetéseken egyesült MIR és PCV. 

A felkelők két alternatíva közül, a gerillaháború, illetve egy azonnali felkelés között, végül az utóbbit választották. Az idősebb kommunisták Mao Ce-tung gondolatait követve úgy gondolták, hogy a győzelmez szükséges megszerezni a nép támogatását, mert egy gerillaháború könnyen megdőlhet, ha nem élvezi a nép támogatását. A kommunista párt is végül a nem békés rendszerváltás mellett döntött 1961-re. Megalakultak a gerillakiképző táborok is és a PVC és a MIR tagjai megalapították az első gerillacsoportokat Venezuela hegyeiben. A haditengerészet vezetői is csatlakoztak a felkeléshez 1962-ben, amit a kormány kétszer is levert. 1962 végére a baloldal megértette, hogy szervezettebbnek kellene lennie, és nem olyan könnyű elűzni a Betancourt kormányt, mint azt remélték. 1963-ban a MIR, a PCV, a katonaság baloldali része és a Demokratikus Köztársaság Unió baloldali része egyesült a Nemzeti Felszabadítás Katonai Erői és a Nemzeti Felszabadítási Front alatt (FALN/FLN). Főleg városi gerilla műveleteket hajtották végre. Kubából kapták a támogatásukat. A Betancourt kormány válaszolva ezekre bevezette a cenzúrát, megsértve ezzel az alkotmányt, majd a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, hogy betiltsák a MIR-t és a PCV-t.

pcv_79_aniversario.jpg 

1963 októberében a Betancourt kormány rengeteg PVC és MIR tagot letartóztatott, beleértve a PCV elnökét, Gustavo Machadot. A PCV-t és a MIR-t eltiltották a választásoktól. Végül a választásokon 3 millió 107 ezer ember vett részt és a választásokat Raúl Leoni nyerte meg 32.8%-kal az AD jelöltjeként. 

Leoni kormányzása során folytatódtak az FALN akciói. Legnagyobb bázisuk a Venezuelai Központi Egyetemen volt, itt rejtőztek sokan is. Leoni rendőröket küldött oda és 800 embert letartóztatott, megsértette az alkotmányt, amely autonómiát biztosított az egyetemek számára. Ezek után az autonómiát megszüntették és folyamatosan rendőröket állomásoztattak az egyetemeken. A PCV ketté szakadt, mivel az idősebb kommunisták elfogadták a központi bizottságban a „demokratikus béke” elvét és legális politikai ellenzéki pártként tűnt fel. A PCV fiataljai folytatták eddigi politikájukat és generációs szakadás állt be a PCV-n belül. 

Az 1968-as elnökválasztásokat Rafael Caldera nyerte a COPEI színeiben. Elnöksége alatt amnesztiát adott minden gerillának, és legalizálta 1969-ben a PCV-t, majd 1973-ban a MIR-t is. 

Az 1970-es évek elején a PCV sok szakadáson ment keresztül, de sikerült megjelennie a választásokon, 1973-ban 0.7%-ot, 1978-ban 0,5%-ot, 1983-ban 1%-ot, 1988-ban és 1993-ban pedig 0,3%-ot. Hozzá kell azonban tenni, hogy ekkor a venezuelai lakosság nagy része, a szegényrétegek nem vettek részt a politikai életben, nem is szavaztak, mivel nem szerepeltek a nyilvántartásokban, személyi igazolványuk sem volt.  

1998-ban a PCV a választásokon 1,25%-ot szerzett. A 2005-ös választásokon a PCV 8 tagját delegálhatta a Nemzet Gyűlésbe. A PCV 1998 óta támogatja Hugo Chávezt a választásokon, de nem lépett be az Venezuelai Egyesült Szocialista Pártba.