José Martí születésének 160. évfordulóját ünnepelték Hanoiban, a vietnami fővárosban. A koszorúzással egybekötött megemlékezésen beszédet mondott Fredesman Turro, a Kubai Köztársaság Vietnamba akkreditált nagykövete, aki Martí, a spanyolok elleni függetlenségi háborúban betöltött szerepét emelte ki.

Martí volt az első kubai, akinek neve nagy ismertségre tett szert Vietnamban – nem véletlenül. Személyisége, műveltsége és idegen megszállók elleni küzdelme miatt a dél-kelet-ázsiai országban is sokan tudtak róla példát venni, amikor a francia, majd az amerikai megszállók ellen harcoltak.

alt

Nguyen Duy Cuong, a Vietnami-Kubai Baráti Társaság alelnöke azt mondta, hogy a Hanoiban álló emlékmű is bizonyítja azt a tiszteletet, amit a vietnami nép érez Kuba egyik nemzeti hőse iránt.

Érdekesség, hogy öt év különbséggel, Martí ugyanazon a napon, május 19-én esett el egy ütközetben Boca de Dos Ríosnál, mint amelyen Ho Si Minh, a vietnami függetlenségi küzdelem emblematikus arca született.

Az ünnepségen részt vettek a korábban Kubában tanuló vietnami diákok, illetve az országban dolgozó kubai építőmunkások is.