Az alkotmány új módosításával Honduras megnyitná az utat az ország tőkés kizsákmányolás előtt, mivel ezentúl engedélyezik olyan „modell városok” létrehozását, ahol nem érvényesek a hondurasi törvények. A jobboldali többségű Kongresszus 110:13-as szavazási aránnyal döntött az úgynevezett különleges fejlődési zónák létrehozásáról.

Ahhoz, hogy ezek a módosítások életbe léphessenek, a következő választások után összeülő kongresszusnak is meg kell szavaznia a javaslatokat.

A tervezet korábbi formáját a Legfelsőbb Bíróság októberben hatályon kívül helyezte már, arra hivatkozva, hogy az korlátozza az ország szuverenitását azzal, hogy a külföldi befektetők számára lényegében területen kívüliséget biztosít. Ennek hatására valamelyest enyhült a javaslat tartalma, azonban még így is rendkívüli jogosítványokat biztosít a külföldi tőkések számára.

alt

A 2009-ben, a Legfelsőbb Bíróság és a Kongresszus közös alkotmányos puccsa után hatalomra került Porfirio Lobo biztos benne, hogy a javaslat új változata már ki fogja állni az alkotmányosság próbáját.

Meg kell jegyezni, hogy azzal is segít magán a kormányzat, hogy decemberben elmozdították helyükről azokat a bírókat, akik a javaslat ellen szavaztak, helyükre pedig a saját jelöltjeiket szavazták meg.

Az első speciális övezet létrehozására a keleti parton fekvő Puerto Castilla környékén kerül sor. Ez egy egyébként meglehetősen gyéren lakott vidék, viszont az afrikai származású Garifuna népcsoport földjei találhatók erre, amelyeket most ki kíván sajátítani a kormány.

Az Országos Népi Ellenállási Front, amely támogatja a 2009-ben megpuccsolt Zelaya elnök visszatérését, tüntetést szervezett a törvényjavaslat ellen.

A párt közleményében úgy fogalmazott, hogy a földek kisajátítása mellett tiltakoznak a megélhetési költségek növekedése, és az ellenzék elleni folyamatos emberjogi sértések ellen. Arra is rámutattak, hogy az új övezetekben a vállalatok nem lennének kötelezve az egészségügyi és az oktatási szolgáltatások biztosítására, már pedig a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt önmaguktól nem fogják megtenni.