Egy üzenet a Victoria de Girón Alaptudományok és Preklinikai Tanulmányok Intézete végzős osztályának elég volt, hogy az imperialista propaganda kihasználja ezt, a hírügynökségek pedig mohón rávessék magukat a hazugságra. Nemcsak erre, de, a távirataikban a leghallatlanabb ostobaságot is kitalálták a betegről.

A spanyol ABC lap arról számolt be, hogy egy ismeretlen helyen tartózkodó venezuelai orvos kiszivárogtatta, hogy Castrónak súlyos embóliája van a jobboldali agyi artériájában. „Kijelenthetem, hogy nem fogjuk őt már a nyilvánosság előtt látni.” Az állítólagos orvos, aki, ha ő az, először is otthagyná saját bajtársait, úgy jellemezte Castro egészségi állapotát, mint ami „nagyon közel van az idegi-vegetatív állapothoz”.

Bár a világon sok embert megtévesztettek a hírügynökségek – majdnem mindegyikük gazdagok és kiváltságosok kezében van –, amelyek ezt a képtelenséget közzétették, az emberek már egyre kevésbé hisznek nekik. Senki nem szereti, ha becsapják; még a megrögzött hazudozó is elvárja, hogy igazat mondjanak neki. 1961 áprilisában mindenki elhitte a hírügynökségek arról szóló híreit, hogy a giróni vagy a disznó-öbölbeli, tetszés szerint, zsoldos megszállói már Havannánál vannak, miközben valójában néhányan közülük eredménytelenül próbáltak hajóval eljutni az őket kísérő jenki hadihajókhoz.

Az emberek tanulnak, az ellenállás pedig nő a kapitalizmus mind gyakrabban visszatérő válságával szemben; semmilyen hazugság, elnyomás vagy új fegyver nem lesz képes megakadályozni egy olyan termelőrendszer összeomlását, amely egyre egyenlőtlenebb és igazságtalanabb.

Néhány nappal ezelőtt, nagyon közel az októberi válság ötvenedik évfordulójához, a hírügynökségek három bűnöst neveztek meg: Kennedyt, aki nem sokkal korábban lett a birodalom vezetője, Hruscsovot és Castrót. Kubának nem volt semmi köze az atomfegyverekhez, sem pedig a hirosimai és a nagaszaki szükségtelen mészárláshoz, amit az Egyesült Államok elnöke, Harry S. Truman követett el, létrehozva ezzel az atomfegyverek zsarnokságát. Kuba a függetlenséghez és a társadalmi igazságossághoz való jogát védte.

Amikor elfogadtuk a szovjet segítséget, ami fegyverekben, olajban, élelmiszerekben és más forrásokban nyilvánult meg, az azért volt, hogy megvédjük magunkat hazánk megtámadásra vonatkozó jenki tervektől, amelyek kitettek volna bennünket egy olyan mocskos és véres háborúnak, amelyet a kapitalista ország ellenünk folytatott az első hónapokban, és amely kubaiak ezreit ölte és nyomorította meg.

Amikor Hruscsov felvetette, hogy szolidaritási szükségből középes hatótávolságú rakétákat telepítenének ide, azokhoz hasonlókat, amilyenek az Egyesült Államoknak vannak Törökországban – sokkal közelebb a Szovjetunióhoz, mint amilyen közel Kuba van az Egyesült Államokhoz –, Kuba nem habozott elfogadni ezt a kockázatot. Magatartásunk erkölcsileg feddhetetlen volt. Soha nem fogunk bocsánatot kérni senkitől azért, amit tettünk. A tény az, hogy azóta fél évszázad telt el, és mi még mindig itt vagyunk emelt fővel.

Szeretek írni és írok is; szeretek tanulni és tanulok is. Az ismeretek terén sok a tennivaló. Például, a tudomány soha korábban nem fejlődött ilyen döbbenetes sebességgel.

Abbahagytam a „Reflexiók” publikálását, mert kétségkívül nem az én szerepem, hogy elvegyem az oldalakat a sajtónkban az ország más feladatai elől.

Károgók! Arra sem emlékszem, mi az a fejfájás. Annak bizonyítékaként, hogy milyen hazugok, fényképeket is mellékelek eme cikk mellé.

Fidel Castro Ruz
2012. október 21.
10:12