A mexikói forradalom legendás alakjai közül a legtöbb embernek legtöbbször Pancho Villa és Emiliano Zapata neve jut eszébe. A hatalmas sombererót hordó, a vállukon keresztbe vetett tölténytárral lovagló forradalmárok képe végérvényesen beleivódott a latin-amerikai történelembe.

1910. szeptember 16-án egész Mexikó függetlenségének centenáriumát ünnepelte. Az egy hónapig tartó mulatozás során az ország diktátora, Porfirio Díaz, az elharapózó gazdasági válság ellenére 20 millió pesót költött arra, hogy elkápráztassa a világot. Egyetlen bálon húsz vagon francia pezsgőt bontottak fel, miközben a nép éhezett. Ebben a légkörben már csak egy szikra kellett a robbanáshoz.

Díaz ugyan azt ígérte, hogy átadja a hatalmat, ám az utolsó pillanatban újra jelöltette magát, és az eredmények meghamisításával meg is nyerte a választásokat. Legfőbb ellenfele, Francisco Madero ekkor külföldre menekült, és november 20-ára este 6 órai kezdettel általános felkelést hirdetett az országban. A tömegek nyomor miatti elégedetlensége végre találkozott a közvélemény diktatúraellenes hangulatával. Ez volt a mexikói forradalom kezdete, amely tíz éven át tartott, és mintegy 2 millió áldozatot követelt. Az ország politikai rendszerében diktatúrák és liberális kormányok követték egymást, és a politikusok szívesen támaszkodtak az irreguláris hadseregek erejére is. Eközben északon a mintegy 100 000 fős, Pancho Villa vezette csapatok, míg délen a Zapatának engedelmeskedő seregek voltak az urak.

Csillag születik

Emiliano Zapata 1879-ben született Morelos állam Anenecuilco nevű falujában egy mesztic származású paraszt kilencedik gyermekeként.

Iskolába sosem járt, mivel apja korai halála miatt neki kellett gondoskodnia a családjáról. 1897-ben letartóztatták, mert részt vett egy tüntetésen, amely a falu parasztjait fogta össze, akiktől a helyi nagybirtokos elrabolta földjeiket. Miután kegyelmet kapott, tovább agitált a kisemmizettek érdekében, és egyszer még az államfő előtt is megjelent egy bizottságban, amely a parasztok panaszait gyűjtötte csokorba. Nem csoda, hogy sokan "ki akarták vonni a forgalomból", ezért behívták katonának. A tisztek tudták róla, hogy eredetileg lovakat tört be, ezért a 9. lovasezredben sem volt más dolga.

1906-ban részt vett egy találkozón Cuautlában, ahol megvitatták, hogyan védjék meg a nép földjét. Zapatát az önvédelmi bizottság elnökévé választották Anenecuilco faluban. Zapatát magas pofacsontja, sötét szeme, kreol arcbőre és jellegzetes bajusza kiemelte a többnyire spanyol ősöktől származó többi politikus közül. Emellett hagyományos mexikói öltözéket, ezüstszegecsekkel kivert fekete bőrmellényt és óriási sombrerót hordott, hogy ezzel is mutassa kötődését a néphez. Ám tevékenysége folytán többször összetűzésbe keveredett a hatalmas földbirtokok (haciendák) tulajdonosaival, és a kormány általában az utóbbiak pártjára állt. Végül megundorodva a napi politikától, partizánharcot kezdett az ültetvényesek ellen.

Amikor kitört a forradalom, Zapata 5000 embere élén csatlakozott a felkelőkhöz, és Morelos államból olyan sikeres rajtaütéseket szervezett, hogy hamarosan tízszeresére nőtt a hadserege.

A polgárháború alatt diktatúrák és demokráciák váltották egymást, de ő nem akart politikai hatalmat magának.

Egyetlen követelése az volt, hogy a parasztoknak adják vissza az elrabolt földjeiket. Ehhez azonban a végsőkig ragaszkodott, és bár többször is hatalmas vagyont ajánlottak neki, ha leszereli a seregét, őt nem lehetett megvásárolni.

Zapata földeket foglalt el, és az elfoglalt területeken földosztásba kezdett.

Elkobozták a földesurak házait is, amelyekben iskolákat hoztak létre a parasztok gyermekei számára. Emellett földosztó bizottságokat alakítottak és megalapították a Falusi Hitelbankot, az ország első agrárhitel-szervezetét is. Bár emberei sokszor éheztek, ügyelt arra, hogy a polgári lakosságot soha ne terrorizálják. Amikor elfoglalta Mexikóvárost, akkor sem engedett szabad rablást. Katonái állítólag bekopogtak az ajtókon, miközben alázatosan kértek egy kevés élelmet, vagy néhány pesót. A kormánycsapatok ugyanakkor falvakat égettek porig, megsemmisítették a termést, és parasztokat akasztottak fel az út menti fákra.

A zapatisták látván, hogy a kormány nem viszi véghez a forradalmat, meghirdették a híres Ayala-tervet, ami Mexikóban a legforradalmibb agrárprogram volt. 1914-ben sor került a történelmi találkozóra is Villa és Zapata között, akik egyezséget kötöttek, hogy együtt fognak harcolni céljaik eléréséért, és egy polgári származású politikust juttatnak az elnöki palotába. Zapata nem sokkal később levelet írt az akkori államfőnek, Venustiano Carranzának: "Soha nem értetted, hogy a forradalom a széles tömegek jólétéért van. Birtokainkat kedvenceidnek ajándékoztad vagy adtad bérbe, megcsúfoltad a nép reményeit." Nem csoda, hogy az elnök végleg le akart számolni a kellemetlen ellenfelekkel, és ebben kezére játszott az is, hogy a két parasztvezér idővel összeveszett egymással.

Árulás

Carranza terve egyszerű volt: először Villával számol le északon, aztán fordul Zapata 20 000-re fogyatkozott serege ellen, amit leginkább a felszerelés hiánya sújtott. A parasztoknak leginkább csak machete jutott, míg a kivételezettek karabélyt kaptak. Ez azonban a használat során annyira átforrósodott, hogy csak ronggyal lehetett megfogni. A Mauser puska olyan ritka volt, hogy csak Zapata közvetlen kísérete kapott belőle.

A legnagyobb problémát a lőszerhiány okozta. Golyónak mindent összeszedtek, amit találtak. A parancsnok kilométerszámra cipeltette embereivel a villanyvezetékeket, amelynek az átmérője éppen olyan vastag volt, mint a Mauserek hüvelye. Az apró darabokra vágott kábelből muníciót gyártottak, amely azonban csak közelről ölt. A parasztvezér egyetlen esélye az volt, ha nem bocsátkozik nyílt ütközetbe, és rajtaütésekkel bosszantja riválisát. Ekkor az elnök elhatározta, hogy tőrbe csalja és meggyilkoltatja legfőbb ellenségét.

Zapata azonban teljes joggal rendkívül bizalmatlan volt. Ha valahol letáboroztak egy éjszakára, sosem aludt emberei között, hanem testőrei társaságában eltűnt a közelben, s csak reggel jelent meg újra. Még búvóhelyein sem töltött egymás után két éjszakát. Jól tette, hiszen Pablo González tábornok folyton a nyomában volt. A kormánycsapatok parancsnokának végül a szerencse játszott a kezére. 1919 tavaszán egy Jesus Guajardo nevű főhadnagy részegeskedés miatt összeveszett González-szel, mire fogdába került. Amikor Zapata tudomást szerzett a letartóztatásról, esélyt látott arra, hogy Guajardo 800 emberével átálljon az ő oldalára. Levelet küldött neki, ám üzenetét elfogták, és González kezébe juttatták. A tábornok válaszút elé állította főhadnagyát, vagy részt vesz az összeesküvésben vagy árulóként agyonlövik. Ő persze az életet választotta.

Gaujardo átállást színlelve válaszolt Zapata levelére, és meghívta magához San Juan de Chinameca nevű birtokára. A parasztvezér ugyan nem nagyon bízott meg benne, és többször is visszautasította az ajánlatot, de amikor hírül vette, hogy Guajardo elfoglalt egy várost, és Zapata nevében kivégeztetett 57 kormánykatonát, engedett. Barátai aggódására ezt válaszolta: "jobb meghalni a lábaidon, mint a térdeiden élni". Először április 9-én találkoztak, melynek során az ezredes barátsága jeléül egy Arany Ász nevű sárga tenyészcsődört ajándékozott a gerillavezérnek, és abban maradtak, hogy Guajardo birtokán folytatják a tárgyalásokat, ugyanis a főhadnagy ott rejtett el rengeteg lőszert egy szalmakazalban. A parasztvezér egy közeli dombon töltötte az éjszakát.

Amikor a kürt megszólal…

Másnap Zapata 150 fős testőrségével elindult San Juan de Chinamecára. Délután 2-kor értek a farmhoz, de a vezér kint hagyta embereit, hogy őrködjenek, és mindössze tíz férfi társaságában lovagolt be az udvarra. Amint a kapu bezárult mögöttük, kürtszó és dob harsant a Zapata fogadására felállított kétszáz fős katonaság mögül. Guajardo mosolyogva fogadta vendégét, aki odalovagolt az első sorhoz, hogy fogadja a tisztelgésüket. A főhadnagy rákiáltott a katonáira: "Fegyverrel tisztelegj!", mire a parasztvezér leszállt a lováról, hasonló módon kihúzta a kardját, és a homlokához emelte. Ezután elindult a veranda lépcsője felé.

Ebben a pillanatban a kürtös harmadszor is megfújta a hangszerét. Ez volt a jel: a katonai sorfal kettényílt, és a mögöttük megbújó, valamint az erkélyen lapító géppuskások össztüzet zúdítottak Zapatára és kísérőire. A parasztvezér szitává lőve esett össze a verandán, és azonnal meghalt, de a többiek sem menekülhettek. Amikor a birtokon kívül várakozó katonák hírül vették, hogy mi történt, elvágtattak. Guajardo emberei még azon az éjszakán egy öszvér hátára kötözték a halott Zapatát, és Cuautlába szállították, hogy bizonyítsák, végrehajtották, amit vártak tőlük. A rendőrségen lefényképezték a holttestet, majd két napra kifektették a köztérre, hogy az emberek is láthassák. Csak ezután temették el. Barátai ugyan megválasztották az utódát, de soha többé nem értek el már olyan sikereket, mint a legendás vezérrel. Gonzalez tábornok ötvenezer pesóval jutalmazta Guajardót, és vezérezredessé léptette elő. Nem sokkal később Carranzát puccsal eltávolították a hatalomból, Gonzálezt pedig letartóztatták. Guajardót is elfogták a lázadók, majd 1920 júliusában kivégezték.

Hívei szerint Zapata nem halt meg. Az utolsó éjszakán a ruháját ráadta Jesús Salgadóra, kísérete egyik tagjára. Amikor megtudta, hogy mi történt, barátjával, az arab Moisés Salomonnal, elmenekült az országból, és azóta is valahol a Közel-Keleten vár a visszatérésre és a bosszúra.

Zapata hatása a mai napig meghatározó a mexikói társadalomban. Baloldali politikája miatt Latin-Amerikában éppen olyan népszerű, mint Che Guevara. Sok utca, intézmény őrzi az emlékét.