Az Egyesült Államok kormánya 50 évvel ezelőtt, 1965. április 28-án 42 ezer katonával megszállta a Dominikai Köztársaságot.

A karibi állam harminc évig szenvedett Latin-Amerika egyik legkegyetlenebb diktatúrájától, amelynek vezetője Rafael Leónidas Trujillo volt. A diktátor 1961-es meggyilkolása után demokratikus választásokat tartottak az országban.

Becslések szerint Trujillo terroruralma alatt az állam 25 ezer embert ölt meg vagy tüntetett el. Trujillo az amerikaiak által pénzelt és kiképzett Nemzeti Gárda tagja volt. Az amerikai kormány a végsőkig támogatta a diktatúráját.

Egy politikai aktivista, értelmiségi és író, Juan Bosch 23 év száműzetés után elindult az elnökségért. Trujillo 1933-ban börtönbe záratta, és 1938-ban menekült el az országból.

Száműzetésének nagy része alatt Bosch Spanyolországban, Kubában és Puerto Ricóban élt, és számos utazást tett Latin-Amerikában, ahol rendszeresen felszólalt Trujillo brutális diktatúrája ellen.

Juan Bosch

A haladó szellemiségű Bosch szoros barátságot ápolt más térségbeli vezetőkkel, például a kubai Fidel Castróval, a Costa Rica-i José Figueresszel és a venezuelai Romulo Betancourt-ral. Trujillo Bosch-t, Figuerest és Betancourt-t is meg akarta gyilkoltatni.

Az 1962-es választásokon Juan Bosch elsöprő többséggel győzött, megszerezte az elnökséget és a parlamenti többséget is. A demokratikusan megválasztott elnök nem sokkal később mély átalakításokba kezdett az országban.

1963 áprilisára összeállt egy új alkotmány, amely magában foglalta a polgárjogokat és lehetetlenné tette volna egy későbbi diktatúra kialakulását. Bosch földreformot is kezdeményezett.

1963 szeptemberében egy puccs – amelynek élén Elías Wessin y Wessin tábornok állt – hét hónap kormányzás után elmozdította az elnököt. A puccsot támogatta a CIA. Bosch elhagyta az országot.

Wessin y Wessin tábornok Trujillo utolsó éveinek kulcsfigurája volt, és a diktátor 1961-es meggyilkolása után ő segített számos bűntársának elmenekülni.

1965 áprilisára egy széles demokráciapárti mozgalom, benne a hadsereg számos tagjával, követelte az 1963-as alkotmány visszaállítását, és Bosch újbóli elnökké való kinevezését.

Amerikai megszálló erők a Dominikai Köztársaságban

Egy katonai lázadással végül sikerült meneszteni a katonai juntát. A legyőzött Wessin y Wessin által vezetett junta felhasználva a magas rangú katonatisztek feletti befolyását légitámadást hajtott végre, és megpróbálta visszaszerezni az elnöki palotát.

A csatározásokból kaotikus városi háború lett. A Bosch-ellenes tábornokok szövetséget kötöttek az Egyesült Államok kormányával, és segítséget kértek. Ez vezetett az Egyesült Államok katonai inváziójához, amelynek célja az volt, hogy megakadályozza Bosch visszatérését az elnöki székbe.

Az invázió után ideiglenes kormányt állítottak fel, és az amerikai megszállás alatt megtartott választások eredményeként Joaquín Balaguer, Trujillo egyik leghűségesebb támogatója lett az elnök.

A politikus meg akarta örökölni Trujillo hatalmát annak halála után, de különböző politikai mozgalmak 1962-ben lemondásra kényszerítették az ideiglenes kormány éléről.

Balaguer „polgári” diktatúrát vezetett be, amely során politikai ellenfeleinek százait gyilkolták meg vagy tüntették el.

12 évig tartó diktatúrája alatt Balaguer számos félkatonai erőt (vagy halálosztagot) hozott létre, hogy megsemmisítse az országban növekvő baloldali mozgalmakat.

Diktatúrája végére a becslések szerint az állam körülbelül ötezer embert gyilkoltatott meg vagy tüntetett el.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság