Blanca Katsura soha nem fogja elfelejteni azt az 1943. január 6-át. 12 éves volt akkoriban, és Peru északi részén élt a szüleivel és két testvérével. Aznap éjjel két rendőr érkezett az otthonukba, és elvitték az apját.

Katsura urat, aki egy kis vegyesbolt tulajdonosa volt, azért tartóztatták le, mert Peru tehetős japán közösségének tagja volt. „Apám mondta nekik, hogy nem csinált semmi rosszat, de nem hallgatták meg” – emlékszik vissza.

Latin-amerikai beáramlás

A japánok a 19. század végén kezdtek jelentős számban bevándorolni Peruba, kihasználva a bányákban és a cukorültetvényeken kínálkozó munkalehetőségeket.

Az 1940-es évekre mintegy 25 ezer japán származású ember élt Peruban. Sokan közülük ügyvédek és orvosok lettek vagy kisvállalkozásokat vezettek.

Gyarapodásuk, ami tovább tüzelte a rasszizmust, hamarosan japánellenes érzelmeket keltett Peruban, magyarázza Stephanie Moore. Moore, a Japán-Perui Szájhagyomány Projekt ösztöndíjasa, azt mondja, hogy a második világháború kitörése után a perui japán közösség célponttá vált, és tulajdonaikat elkobozták.

„1940 májusában mintegy hatszáz, japán származású állampolgárok tulajdonában lévő házat, iskolát és vállalkozást gyújtottak fel” – mondja.

Azután, hogy Japán 1941-ben megtámadta a Hawaii-szigeteki Pearl Harborban lévő amerikai haditengerészeti támaszpontot, az Egyesült Államok kormánya azt kérte egy tucat latin-amerikai országtól, így Perutól is, hogy tartóztassák le japán lakosaikat.

Blanca Katsura

Korabeli feljegyzések arra utalnak, hogy az amerikai hatóságok az Egyesült Államokba akarta vinni őket, hogy cseretúsznak használja őket a japán erők által Ázsiában elfogott állampolgáraiért cserébe.

Deportálva

Katsura úr egyike volt annak a 2.200 japán származású latin-amerikainak, akiket erőszakkal toloncoltak az Egyesült Államokban lévő internáló táborokba.

A ma 83 éves, Észak-Kaliforniában élő Blanca Katsura emlékszik, hogy hogyan tudta meg, hogy mi lett az apjának a sorsa.

„Egy hónappal apám letartóztatása után születésnapom alkalmából írt nekem egy levelet” – idézi fel. „Panamába vitték, ahonnan az Egyesült Államokba akarták továbbküldeni” – teszi hozzá.

Hat hónappal később Blanca Katsura édesanyja úgy döntött, hogy fogja három kicsi gyerekét, és az Egyesült Államokba utazik, hogy megkeresse a férjét.

„Amikor egy egyhónapos út után megérkeztünk New Orleansba, elvették az útleveleinket, és vonattal a Crystal City táborba küldtek minket.”

A második világháború alatt körülbelül négyezer embert internáltak ebbe a texasi táborba, ami az Egyesült Államok Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának irányítása alatt állt.

A latin-amerikai japánokat először Panamába vitték

A fogva tartottak többsége japán származású volt, de voltak ott német és olasz bevándorlók is.

Blanca Katsura Crystal Cityben látta viszont az apját. „Sokkoló volt, hogy hogy lefogyott” – emlékszik vissza.

A következő négy évet családjával együtt a tábor barakkjaiban töltötte. Emlékei erről az időszakról nem különösebben traumatikusak, mondja. „Gyerek voltam akkoriban, nem aggódtam semmi miatt, és szereztem egy csomó barátot. Iskolába járhattunk, és japánul tanulhattunk” – teszi hozzá.

Katsura azt mondja, hogy később tudta meg, hogy a táborbeli hatóságok azért szorgalmazták, hogy tanuljanak japánul, hogy beszéljék majd a nyelvet, amikor deportálják őket Japánba.

Nagyon elkeserítő

Chieko Kamisato emlékei a Crystal City-beli életről már kevésbé pozitívak. „Hívhatnánk koncentrációs tábornak is, mert szögesdróttal bevont kerítésekkel és fegyveres őrökkel voltunk körülvéve” – mondja.

„Egyáltalán nem mehettünk ki, bár bent szabadon mozoghattunk” – emlékszik.

„A szüleimet nagyon elkeserítette a helyzet, mert kényszerítették őket, hogy az Egyesült Államokba jöjjenek. Nem volt más választásuk” – mondja.

Kamisato apja 1915-ben költözött Japánból Peruba, és keményen dolgozott, hogy egy pékséget nyithasson a fővárosban, Limában. Chieko ma 81 éves, és Los Angelesben él.

A Crystal City internáló tábor

Kártérítési vita

A 2.200 az Egyesült Államokba internált japán származású latin-amerikaiból fogolycsere keretében nyolcszázat Japánba küldtek.

A második világháború után további ezer embert deportáltak Japánba, minekutána latin-amerikai anyaországaik nem fogadták vissza őket. Katsura és Kamisato családjai sikeresen harcoltak a kitelepítés ellen, és végül az Egyesült Államokban maradhattak.

1988-ban Ronald Reagan akkori elnök aláírta a Polgári Jogi Törvényt, és az Egyesült Államok kormánya nevében bocsánatot kért a japán-amerikaiak internálásáért. A törvény értelmében a kormány a táborok több tízezer túlélőjének személyenként 20 ezer dollár kártérítést fizetett.

Azonban a japán-latin-amerikaiakat nem illette meg ez az összeg, mivel nem voltak amerikai állampolgárok vagy az Egyesült Államok állandó lakosai az internálásuk idején.

Felháborodtak, és pertársaságot alkotva keresetet adtak be, tíz évvel később pedig az Egyesült Államok kormánya beleegyezett, hogy személyenként ötezer dollárt fizet nekik.

A legtöbben elfogadták, de egy kis csoport, amit a tábor egyik túlélője, Art Shibayama vezetett, úgy döntött, hogy továbbra is azt követeli, hogy nekik is fizessenek ugyanannyit, mint a japán-amerikaiaknak.

Blanca Katsura azt mondja, hogy még ha a táborbeli gyerekkora nem is volt traumatikus, semmilyen pénzösszeg nem teheti jóvá azt a veszteséget, amit családja elszenvedett.

„A szüleim vissza akartak térni Peruba, de nem tudtak. Elvesztették az ottani életüket” – emlékszik vissza. „A perui kormány kiárusított minket az Egyesült Államok kormányának, és ez nem túl jó érzés. Ön mit érezne ilyen helyzetben?”

Írta: Jaime González

Forrás: BBC Mundo

Fordította: Latin-Amerika Társaság