Jorge Rafael Videla (1925. augusztus 2. – 2013. május 17.) az argentin hadsereg egykori magas rangú parancsnoka 1976 és 1981 között Argentína de facto elnöke volt.

Puccsal került hatalomra, ami Isabel Martínez de Perónt mozdította el a hatalomból. A demokratikus kormány visszatérése után perbe fogták az emberi jogok súlyos megsértése és emberiség elleni bűncselekmények miatt, amelyeket az uralma alatt követtek el. Ezek a bűncselekmények széles skálán mozognak, voltak köztük emberrablások vagy „erőszakos eltüntetések”, mindennapi gyakorlatot képező kínzások és aktivisták, politikai ellenfelek (függetlenül attól, hogy azok valósak, feltételezettek vagy állítólagosak) és azok családjainak titkos koncentrációs táborokban való meggyilkolása.

Ricardo Gil Lavendra igazságügyi miniszter, aki részt vett a piszkos háború idején elkövetett katonai bűncselekmények ügyében 1985-ben lefolytatott bírósági eljárásnak, később kijelentette: „Őszintén hiszem, hogy a törvénytelen elnyomás áldozatainak többsége gerillaharcos volt.” Az eltűntek közül mintegy 10 ezren a Montoneros (MPM) és a Forradalmi Néphadsereg (ERP) gerillái voltak.

A vádat emeltek ellene az illegális börtönökben fogva tartott anyáktól elrabolt csecsemők ügyében is. 2008. október 10-ig házi őrizetben volt, amikor is egy katonai börtönbe szállították. Saját védelmére Videla ismételten azt hangoztatta, hogy a fogva tartott női gerillák saját maguk engedték, hogy teherbe ejtsék őket, abban a hiszemben, hogy így nem fogják őket megkínozni vagy kivégezni. 2010. július 5-én Videla vállalta a teljes felelősséget hadseregének az uralma alatt elkövetett akcióiért. „Mint a belső háború legfőbb katonai hatósága vállalom a felelősséget. A beosztottaim az én parancsaimat követték” – mondta egy argentin bíróság előtt. 2010. december 22-én Videlát a puccsát követően meggyilkolt harmincegy rab halála miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amit egy polgári börtönben kellett letöltenie. 2012. július 5-én újabb ötvenévi börtönbüntetésre ítélték gyermekek szisztematikus elrablásai miatt, amik a hivatali ideje alatt történtek. 2013. május 17-én két évvel az elítélése után a Marcos Paz börtönben az argentin diktátor meghalt.

Korai évek és a család

Jorge Rafael Videla 1925. augusztus 2-án született Mercedes városában, Rafael Eugenio Videla ezredes (1888-1952) és María Olga Redondo Ojea (1897-1987) öt gyerekéből harmadikként. Két ikerbátyja tiszteletére keresztelték meg, akik 1923-ban kanyaróban haltak meg. Videla-család régi, prominens család volt San Luis tartományban, sok elődje töltött be ott magas pozíciót. Nagyapja, Jacinto San Luis kormányzója volt 1891 és 1893 között, ük-ük- nagyapja, Blas Videla harcolt a dél-amerikai függetlenségi háborúban, később pedig az Unitárius Párt vezetője lett San Luisban.

1948-ban Jorge Videla feleségül vette Alicia Raquel Hartridge-t, Samuel Alejandro Hartridge angol-argentin fizikaprofesszor, majd Argentína törökországi nagykövetének lányát. Hét gyerekük született: María Cristina (1949), Jorge Horacio (1950), Alejandro Eugenio (1951-1971), María Isabel (1958), Pedro Ignacio (1966), Fernando Gabriel (1961) és Rafael Patricio (1953). Közülük ketten, Rafael Patricio és Fernando Gabriel belépett az argentin hadseregbe.

Katonai karrier

Videla 1942. március 3-án kezdte meg a tanulmányait a Nemzeti Katonai Kollégiumban (Colegio Militar de la Nación), és 1944. december 21-én végzett másodhadnagyi rangban. A gyalogságnál kötelékében való folyamatos előléptetések után a fiatal tiszt 1952 és 1954 között beiratkozott a Háborús Kollégiumba, és képzett vezérkari tisztként diplomázott. Videla 1958 és 1960 között a védelmi minisztériumban szolgált, ezt követően pedig a Katonai Akadémiát igazgatta 1962-ig. 1971-ben dandártábornokká léptették elő, és Alejandro Agustín Lanusse kinevezte a Nemzeti Katonai Kollégium igazgatójává. 1973 végén a hadsereg vezetője, Leandro Anaya a hadsereg vezérkari főnökévé nevezte ki Videlát. 1975 júliusában és augusztusában az argentin fegyveres erők vezérkari főnökeinek vezetője (Estado Mayor Conjunto) volt. 1975 augusztusában az elnök, Isabel Perón kinevezte Videlát a hadsereg legmagasabb pozíciójába: ő lett a hadsereg főparancsnoka.

A puccs

Juan Perón elnök halála után özvegye és alelnöke, Isabel lett az elnök. Videla azonban katonai puccsot szervezett, és 1976. március 24-én eltávolította őt a hatalomból. Katonai juntát alakítottak, amelyben maga Videla képviselte a szárazföldi erőket, Emilio Massera admirális a haditengerészetet és Orlando Ramón Agosti dandártábornok a légierőt. Két nappal a puccs után Videla hivatalosan elvállalta Argentína elnöki posztját.

Az emberi jogok megsértése

Az argentinok úgy emlékeznek a katonai juntára, mint ami nagyszámú diák eltűnéséért volt felelős. A katonai junta hatalomátvételekor egyrészről több marxista városi gerillaszervezet működött az országban, például az ERP, a Montoneros, a FAL, a FAR és a FAP, amelyek Juan Perón 1974. júliusi halálát követően illegalitásba vonultak. Másrészről ott volt Perón népjóléti minisztere, José López Rega által vezetett jobboldali Argentin Antikommunista Szövetség és más halálosztagok, amelyek emberrablásokat, kínzásokat és gyilkosságokat követtek el. A Baltimore Sun 1976 elején a következő riportot közölte: „Tucumán dzsungel borította hegyeiben, amit sokáig »Argentína kertjeinek« neveztek, argentinok harcolnak argentinokkal egy Vietnam-stílusú polgárháborúban. Egyelőre kétséges, hogy mi lesz az összecsapás kimenetele. A harc komolysága azonban kétségtelen, amiben körülbelül kétezer baloldali gerilla és talán valamivel több mint tízezer katona vesz részt.” 1974 végén az ERP vidéki frontot nyitott Tucumán tartományban, és az argentin hadsereg bevetette az ötödik hegyi dandárt, hogy leverjék a lázadást a tartományban. 1976. elején a hegyi dandárt megerősítésére odaküldték a négyes számú ejtőernyős dandárt, ami addig Córdoba város stratégiai pontjait őrizte, az ERP gerillái és fegyveresei ellen, akik 1975 augusztusának utolsó hetében komoly fegyveres felkelést indítottak, ami legalább öt rendőr halálát követelte.

A junta tagjai arra használták fel a gerillafenyegetést, hogy igazolják a puccsot, és a kormányzásuk időszakát a „Nemzeti Újjászervezési Folyamatnak” nevezzék. A baloldali szervezetek akcióiban összesen 293 katona és rendőr halt meg 1975 és 1976 között. Videla maga is épphogy megúszta a Montoneros és az ERP merényletkísérleteit, pedig 1976 februárja és 1977 áprilisa között háromszor is megpróbálták megölni.

Ezzel szemben emberi jogi csoportok szerint a katonai junta argentinok ezreit – a számok 15 és 30 ezer fő között mozognak – „tüntette el”. A hadsereg vagy a rendőrség őrizetbe vette őket, és sokan soha többé nem kerültek elő. A 10 és 12 ezer közötti „eltűnt” képezte a PEN (Poder Ejecutivo Nacional – Nemzeti Végrehajtó Hatalom) foglyait, akiket titkos börtönökben tartottak fogva a diktatúra ideje alatt, és végül csak a diplomáciai nyomásnak köszönhetően engedték őket szabadon. Terence Roehrig, A korábbi katonai vezetők elleni eljárások az újonnan demokratikussá váló államokban: Argentína, Görögország és Dél-Korea ügyei című kötet szerzőjének becslése szerint az eltűntek közül „legalább tízezren voltak valamilyen módon kapcsolatban a gerillákkal”. Ceferino Reato argentin újságíró Disposición Final című könyvében Videla először megerősíti, hogy 1976 és 1983 között a rezsim nyolcezer argentint gyilkolt meg. A testeket elrejtették vagy megsemmisítették, hogy megelőzzék a hazai és a külföldi tiltakozásokat. Mintegy 11 ezer argentin kért és kapott az államtól maximum 200 ezer dolláros pénzbeli kártérítést a katonai diktatúra idején elveszített szeretteik után. Az Asamblea por los Derechos Humanos (APDH avagy Emberi Jogi Gyűlés) úgy hiszi, hogy 12 261 főt gyilkoltak meg vagy tüntettek el a „Nemzeti Újjászervezési Folyamat” alatt.

Politikailag minden törvényhozó hatalom Videla kilencfős juntájának kezében összpontosult, és a nemzeti kormány minden egyes fontos pozícióját lojális katonatisztekkel töltötték be.

Konfliktus Chilével

A Videla-rezsim alatt Argentína elutasította a bíróság kötelező érvényű döntését a kontinens legdélebbi részénél található Beagle-csatorna körüli konfliktusban, és elindította a Soberanía-hadműveletet, hogy megszállja a csatornát övező szigeteket. Azonban 1978-ban II. János Pál pápa közvetítői szerepet vállalt az ügyben. Képviselőjének, Antonio Samorénak sikerült megelőznie a tényleges háború kirobbanását.

A konfliktus egészen Videla elnökségének végéig nem volt megoldva. A demokratikus hatalom 1983-as visszaállását követő évben azonban Chile és Argentína béke- és barátság szerződést kötött, ami elismeri Chile a szigetek feletti fennhatóságát, és ezt népszavazással ratifikálták.

Videla gazdaságpolitikája

Videla a gazdaságpolitikát nagyrészt José Alfredo Martínez de Hoz miniszterre bízta, aki szabadkereskedelmi és deregulációs gazdaságpolitikát folytatott. Hivatali ideje alatt a külföldi államadósság négyszeresére nőtt, és a különbségek az alsó és a felső osztályok között sokkal jelentősebbek lettek. Végül az eredmény tízszeres leértékelődés, és az argentin történelem egyik legrosszabb pénzügyi válsága lett.

Külső kapcsolatok

Videla számára az egyik legnagyobb kihívást a külföld felé mutatott képe jelentette. Az emberi jogok miatti kifogásokat Argentína-ellenes kampánynak tulajdonította.

1976. május 19-én Videla együtt ebédelt egy csoport argentin értelmiségivel, köztük Ernesto Sábadóval, Jorge Luis Borges-szel, Horacio Esteban Rattival (az Argentin Író Társaság elnökével) és Leonardo Castellani atyával. Az utóbbi kifejezte Videlának egy másik író, Haroldo Conti eltűnése miatti aggodalmát. A találkozó után Borges és Sábado is dicsérték a katonai rezsimet.

1977. április 30-án Azucena Villaflor tizenhárom másik nővel tüntetni kezdett a Plaza de Mayón a Casa Rosada elnöki palotával szemben azt követelve, hogy mondják meg nekik, hogy hol vannak az eltűnt gyermekeik. Ők lettek később a Plaza de Mayo Anyái (Madres de Plaza de Mayo).

Az Amerika-közi Emberi Jogi Bizottság 1979 szeptemberében az emberi jogok vizsgálata során elítélte a Videla-kormányt, utalva a sok eltűnésre és jogsértésre. Erre válaszul a junta megbízta a Burson-Marsteller reklámügynökséget, hogy dolgozzon ki egy frappáns visszavágást: Los argentinos somos derechos y humanos (ami szó szerint annyit jelent, hogy „Mi, argentinok becsületesek és emberségesek vagyunk”). A szlogent 250 ezer matricára nyomtatták ki, és osztogatták a Buenos Aires-i autósok között, hogy úgy tűnjön, mintha ez a junta-párti érzelmek spontán megnyilvánulásai lennének. Mindez körülbelül 16 117 dollárba került.

Videla politikai célokra használta az 1978-as futball világbajnokságot is, mondván, hogy az argentin szurkolók a végül győztes futballcsapatuk iránti lelkesedése bizonyíték az ő személyes és a junta népszerűségére.

Adolfo Pérez Esquivelt a Béke és Igazság Szolgálat (Servicio Paz y Justicia, SERPAJ) szervezet vezetőjét 1980-ban Nobel-békedíjjal tüntették ki, mivel Argentína számos jogsértését a világ tudtára hozta.

Kései évek

Videla 1981. március 29-én Roberto Viola javára lemondott a hatalomról, de katonai rezsim csak a Falkland-szigeteki háború elvesztése után 1982-ben omlott össze. 1983-ban állt helyre a demokrácia, Videlát pedig bíróság elé állították, és bűnösnek találták. A tárgyalás során megállapították a felelősségét számos gyilkosságban, emberrablásban, kínzásban és sok más bűncselekményben. 1985-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, és menesztették a hadseregből.

Mindössze öt évet töltött börtönben. 1990-ben Carlos Menem elnök amnesztiát adott Videlának és a katonai rezsim sok más egykori tagjának.

Videlának 1998-ben rövid időre újra börtönbe kellett vonulnia, amikor egy bíróság bűnösnek találta csecsemők, például az eltűnt Silvia Quintela gyermekének elrablásában a piszkos háború alatt, valamint a Forradalmi Néphadsereg (ERP) parancsnokainak, Mario Roberto Santuchónak és Benito Urteaga eltüntetésében. Videla harmincnyolc napot töltött a Caseros börtön régi szárnyában, de aztán egészségügyi okok miatt házi őrizetbe helyezték.

Néstor Kirchner 2003-as elnökké választása után nagy erőfeszítéseket tettek arra, hogy rávilágítsanak Videla uralmának illegális voltára. A kormány többé nem tekintette Videlát az ország törvényes elnökének, arcképét pedig eltávolíttatta a katonai iskoláról. Számos eljárást is indítottak a rezsim bűneihez köthető tisztviselők ellen.

2006. szeptember 6-án Norberto Oyarbide bíró azt a határozatot hozta, hogy Menem amnesztiája alkotmányellenes volt, új tárgyalást írt ki. 2007. április 25-én egy szövetségi bíróság visszavonta Videla elnöki kegyelmét, és újra hatályba helyezte az emberi jogok megsértéséért rá kiszabott büntetést. 2010. július 2-án újra bíróság elé állították harmincegy fogoly halála ügyében, akik az uralma alatt haltak meg. Három nappal később vállalta a teljes felelősséget a hadseregének az uralma idején elkövetett akcióiért. 2010. december 22-én ért véget a tárgyalás, Videlát bűnösnek találták, és életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. A tárgyalás után azonnal elrendelték, hogy egy polgári börtönbe szállítsák át. Ítéletének ismertetésekor María Elba Martínez bíró úgy fogalmazott, hogy Videla „az állami terrorizmus megtestesülése volt”. A tárgyalás során Videla azt mondta, hogy „a tegnap ellenségei vannak hatalmon, és egy marxista rendszert próbálnak létrehozni” Argentínában.

2012. július 5-én Videlát ötvenéves börtönbüntetésre ítélték, amiért a katonai rezsim idején részt vett csecsemők ellopásában a fogva tartott szüleiktől. A bírósági döntés szerint Videla bűnrészes volt „kiskorúak elrablásának, birtoklásának, elrejtésének és személyazonosságuk megváltoztatásának bűncselekményében.

Halála

2013. május 17-én álmában érte a halál, miközben a Marcos Paz börtönben életfogytiglani börtönbüntetését töltötte.