Amikor Kuba erőfeszítéseiről beszélünk, amit a világ orvosképzéséért végez, nemcsak mennyiségi, hanem minőségi kérdéseket kell érintenünk. Ugyanis nemcsak az a nagy dolog, hogy rengeteg, változatos nemzetiségű, jól képzett orvos kerül ki a karibi szigetország orvos-képző iskoláiból, de ezek az orvosok felfogása az orvosi hivatásról is példamutató.

Ez pedig a kubai egészségügyi hatóságok orvos-képzésről vallott filozófiájának és a diákok felvétele szempontjának köszönhető, amik komoly eltérést mutatnak a legtöbb orvosképzéstől a világon.

A diákok felvétele

Ezeknek a nemzetközi ösztöndíjas diákoknak a többsége elmaradott területekről érkezett – szegény, távoli, a társadalom peremén élő és őslakos néprétegekből. Ennek eredményeképpen a Latin-amerikai Orvosi Iskola diáksága között 101 etnikai csoport képviselteti magát. Továbbá a hallgatók 51 százaléka nő.

A diplomások elkötelezettsége

A diákok már a beiratkozásnál tudják, hogy azt várják tőlük, hogy elkötelezettséget mutassanak az iránt, hogy elmaradott közösségekért – a sajátjukért vagy egy másikért – dolgozzanak a végzettségük megszerzése után.

Ez az elkötelezettség tovább erősödik a tanulmányok során, mondja Dr. Francisco Durán, Kuba Egészségügyi Minisztériumának a felsőfokú orvosképzéssel foglalkozó igazgatója, de, teszi hozzá, „nem valamiféle »humanizmus« tantárgy által, de az előttük álló példák hatására. Azok a kubai orvosok, akik külföldön, nagyon nehéz körülmények között dolgoztak mindenhol ott vannak körülöttük. Emellett pedig látják a betegeket is, a kubai pácienseiket, akiknek joguk van az egészségügyi ellátáshoz.”

Az elkötelezettséget tovább erősíti egy nyári program, amit külföldi diákok szerveznek, és amelynek során a nyári szünidőt a saját otthoni közösségeikben való munkával töltik a kubai professzorok felügyelete alatt.

Ez néha sürgősségi segítségnyújtás, mint amilyen ez volt a hondurasi Tegucigalpában a dengue-láz járvány idején, ahova 400 hondurasi diák utazott egészségügyi brigádokban, hogy megfékezzék a fertőzés terjedését és életbevágóan fontos közösségi felvilágosítást tartsanak.

A tanterv

A tanterv annak a kubai filozófiának a megtestesülése, ami a szigetország egészségügyi rendszerét is meghatározza, és ami kombinálja a lakossági közegészségügyi elveket és a megelőzést a klinikai orvoslás segítségével. Konkrétan ez azt jelenti, hogy a diákok kubai közösségekben dolgoznak már az alapképzésük során is, és a közegészségügy fontos tárgya a képzésüknek. A középpontban a bio-pszicho-szociális felfogás áll: egyén, család és közösség. A fejlődő országok számára, ahol az egészségügyi szakembereknek a hatékony munka érdekében még inkább tudatában kell lenniük az egészség gazdasági, társadalmi, kulturális és környezeti befolyásoló tényezőinek, ez a fajta képzés felbecsülhetetlen ismereteket ad.

A forgatókönyvek

A kubai közösségekben végzett munkán túl, a programnak még két fontos eleme van, amelyek célja a diákok az otthoni helyzetekre való felkészítése. Először is nagyobb hangsúlyt fektet a trópusi és fertőző betegségekre. A tanterv ide vonatkozó részét a kubai Pedro Kourí Trópusi Orvostani Intézet dolgozta ki. Másodszor, 2005 elején, kísérleti jelleggel a hatodéves hallgatóknak lehetőséget adtak arra, hogy visszatérjenek a hazájukba egy hat hónapos szakmai gyakorlatra, amely során az ott dolgozó kubai orvosok segítik őket. Az első jelentkezők között Haitiből, Venezuelából, Hondurasból és Guatemalából érkezett gyakornokok voltak. A kísérlet sikerének köszönhetően 2007 óta más országokra is kiterjesztették a programot.

Az elhivatottság

Nehéz a mai anyagias világban paradigmaváltást szorgalmazni abban a kérdésben, hogy mit jelent orvosnak lenni. De éppen ez az, amit az orvos-képzés kubai megközelítése javasol: vagyis azt, hogy meg kell fordítani azt a trendet, ami szerint a betegek ügyfelekké és vevőkké, az orvosok pedig jövedelem-orientált szolgáltatókká válnak. A kubai vélemény szerint a kereskedelmi jellegű orvoslás nem garantálja – és nem is fogja – a világ szegény többségének az egészségét. Az egészséget, mint emberi jogot, olyan egészségügyi szakembereknek kell garantálnia, akik ebben is hisznek (ti. hogy az egészség emberi jog), és akik ennek megvalósulásáért készek áldozatokat hozni.

A létszám növelése

A kubai hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy annak érdekében, hogy az amerikai kontinensen még szükséges 128.000 orvos és ápoló is végzettséget szerezhessen, intenzív képzési programokra van szükség. Így aztán a kubai programok bővülnek: a Latin-amerikai Orvosi Iskola első végzőseinek diplomaosztóján, 2005. augusztus 20-án, Fidel Castro elnök bejelentette, hogy az országa Venezuelával együttműködve a következő évtized folyamán 100.000 orvost fog képezni a fejlődő országok szolgálatára. Ebből 60.000 új ösztöndíj Venezuelát illet meg, és további 30.000 pedig Latin-Amerika és a Karib-térség többi részét.

A létszám emelése komolyan a 2006-2007-es tanévben kezdődött meg Kubában: 12.000 külföldi diák – elsősorban Afrikából és Latin-Amerikából – kezdte meg az orvosi tanulmányait a szigetországban egy új program keretében, amely az „egyetem falak nélkül” modelljén alapult, amit először Kubában, majd Venezuelában próbáltak ki. (Ott körülbelül 13.000 venezuelai diák tanult a programban, amit a kubaiak és hat venezuelai egyetem finanszírozott.) E modell szerint a diákok Kuba vidéki kampuszain folytatják a tanórai tanulmányaikat, és a tanáraik irányítják őket a kórházi gyakorlatokon, amelyeket helyi klinikákon és kórházakban végeznek.

Eredmények és kilátások

Vajon ezen diplomások többsége az orvosi hivatás változásának hírnöke lesz a Harmadik Világban, ahol kétségbeesett szükség van a szolgálataikra és az elkötelezettségükre? Vajon a közösségeik elvárásai szerint élnek majd? Találnak majd állást és hoznak változást? Vagy csak egyszerűen a fejlődő világ szakembereinek belföldi és külföldi elvándorlóinak számát fogják gyarapítani?

A válasz – és ennek terhe – nagyban függ a Kubától független erőktől és rendszerektől. A régió néhány közegészségügyi rendszere alkalmazza a friss diplomásokat, és státuszokat ad nekik szegény, főleg őslakos közösségekben.

De máshol, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyomására befagyasztott közegészségügyi állások megnehezítik az elhelyezkedésüket, megint máshol pedig a helyi orvostársadalom egyszerűen fél ezektől az új szemléletmódú orvosoktól.

Mégis, egy dolog teljesen világos: soha nagyobb szükség nem volt ezekre az új orvosokra, mint ma, ahogyan ezt a 2005-ös első végzős évfolyam kijózanító statisztikái is megmutatták.

Ha összeszámoljuk az abban az évben a Latin-amerikai Orvosi Iskolában és más kubai iskolákban valamint az Egyesült Államokban végzett friss diplomás orvosokat, akik a fejlődő világ 47 országából jöttek, ez a szám 1.800 főt tett ki.

Ebben a 47 országban 10.000 lakosra csupán 9,8 orvos jut. Ezzel szemben Európában és az Egyesült Államokban átlagosan harminc, Kubában pedig majdnem hatvan.