A felszabadítási teológia az egyik legérdekesebb a keresztény gondolkodás utóbbi évtizedekben bekövetkező fejleményei közül.

A felszabadítási teológia Dél-Amerikából indult ki az 1960-as években, s az váltotta ki, hogy a kontinens szegényei mind elkeserítőbb körülmények közé kerültek. A nincstelenek körében munkálkodó misszionáriusok és papok ráébredtek, hogy a katolikus egyház által rájuk hagyományozott hittani súlypontú teológia nem alkalmazható ebben a helyzetben, s helyette valami mást, valami hasznavehetőbbet követeltek.

Egyes latin-amerikai teológusok - Juan Luis Segundo és Gustavo Gutiérrez - a tanítás helyett a gyakorlatra tolták át a hangsúlyt. Azt hangoztatták, hogy a keresztény nézeteket csakis a tapasztalat útján lehet előrevinni, e tapasztalat pedig a szegények felszabadítása kell hogy legyen. Szerintük a Biblia a cselekvő Istent állítja elénk, aki magára veszi a szegények és a szenvedők terheit, s az ő felszabadításukon munkálkodik. Ezt csak akkor érthetjük meg, ha mi is beleéljük magunkat a helyzetbe, ha minden erőnkkel az elnyomás megdöntéséért és a szenvedők felszabadításáért szállunk síkra. A felszabadítási teológusok ezért igyekeznek túllépni a "hithűség" hagyományos osztályain, s ehelyett a "helyes gyakorlatot" helyezik előtérbe. A dél-amerikai felszabadítási teológusok szinte kivétel nélkül római katolikusok voltak, s az 1980-as években kivívták a Vatikán bírálatát, amiért fogékonynak mutatkoztak a marxizmus eszméi iránt. A felszabadítási teológia ebben, s nem az eljövendő világban keresi a társadalmi igazságosság és változás útjait. Ebben a tekintetben a felszabadítási teológia magán hordozza a Jürgen Moltmann képviselte új eszkatológia nyomait. A 20. század bibliakutatásának fejleményei szintén hatást gyakoroltak a felszabadítási teológiára is: "Isten világosan és egyértelműen a szegények oldalán áll." (Miguel Bonino)

Minden keresztény teológiának és missziónak "alulnézetből", a szegények szenvedésével és nyomorával kell kezdődnie. 2. A teológia nem kívülálló és nem is lehet az a társadalmi eseményekben vagy politikai cselekvésekben. "A teológiának abba kell hagynia a világ értelmezését, és el kell kezdenie megváltoztatni azt." (Bonino) Míg a klasszikus nyugati teológia a cselekvést az elmélet eredményének tekintette, addig a felszabadítási teológia felcseréli a sorrendet: a cselekedet az első és azt követi a kritikai reflexió.

A felszabadítási teológusok és e teológia hívei számára a marxizmus a "társadalmi elemzés eszköze" (Gutiérrez), mely által tapasztalatot szerezhetnek Latin-Amerika jelenlegi társadalmi helyzetével kapcsolatban, és amelynek segítségével a szegények szörnyű helyzete orvosolható. Másodszor, a marxizmus és a szocializmus politikai programot kínál, mely által a jelenlegi igazságtalan társadalmi rendszer lebontható, és egy igazságosabb társadalom építhető fel. A gyakorlatban a felszabadítási teológia erősen bírálja a kapitalizmust, és támogatja a szocializmust. Latin-Amerika, de más földrészek baloldali keresztényeire (keresztényszocialisták és keresztény kommunisták) is nagy hatással van a felszabadítási teológia.E teológia hívei a Bibliát mint a felszabadítás elbeszélését olvassák. Különös hangsúlyt fektetnek Izraelnek az egyiptomi szolgaságból történt kiszabadulására, a próféták elnyomást ostorozó szavaira és Jézus szegényeknek és kitaszítottaknak szóló evangéliumhirdetésére. A Szentírás mondanivalóját alkalmazzák a latin-amerikai helyzetre. A felszabadítási teológia igyekezett azonossá tenni az üdvösséget a felszabadítással, és az üdvözítés társadalmi, politikai és gazdasági vonatkozásait emelte ki. Az irányzat különös hangsúlyt fektet a "strukturális bűn" fogalmára, megjegyezve, hogy nem az egyén, hanem a társadalom romlott meg és igényel megváltást. A szegények szenvedését nem a szenvedésbe való passzív beletörődésként mutatja be, hanem mint részvételt abban a harcban, amit Isten a világban meglévő szenvedés ellen vív - ebben a harcban Isten közvetlenül szembesül a szenvedéssel. A világban meglévő rossz és szenvedés eredetének magyarázatára a felszabadítási teológia felhasználja Karl Barth elméletét, melynek fő tétele, hogy Isten kegyelme legyőzi az evilági rosszat és szenvedést. Az Isten kegyelmének végső győzelmébe vetett hit lehetővé teszi a hívők számára, hogy megtartsák erkölcsüket és reménységüket egy olyan világgal szemben, melyben látszólag a rossz uralkodik.

Aki ma arra kész, hogy az elnyomottakkal vállvetve küzdjön egy jobb világért, az a történelem arénájában dicsőíti Istent és szenteli meg az Ő nevét. Aki szolidáris a kizsákmányolt, jogaitól megfosztott osztályokkal, kiveszi részét a társadalmi fejlődésért vívott harcból, és gyűlölködés nélkül segít abban, hogy a testvériség szelíd kötelékei szövődjenek bele a társadalom szövetébe, az is azok közé tartozik, akik megszentelik Isten nevét.

Leonardo Boff brazil hittudós, Alternatív Nobel-díjas

A felszabadítási teológia eszmevilága egyébként korántsem csak Latin-Amerikában lelhető fel, ma már világszerte elterjedt, illetve kölcsönhatásba került a világ más pontjain kialakult szegénységközpontú teológiákkal. észak-amerikai, sőt, indiai, német vagy magyar papok között is akadnak, akik úgy tanítják: Jézus a fennálló rend radikális megváltoztatására, az elnyomottak, a nyomorban élők, a gyengék, a legkisebbek felé fordulásra buzdít. Így vélik például a magyar Bokor katolikus bázisközösségi mozgalom tagjai, a "bulányisták", illetve szimpatizánsaik, köztük a katolikus egy-házból eretnekség miatt 1996-ban kiközösített egykori plébános, Gromon András is.

Az ő nemrég megjelent fordításában így hangzik Lukács evangéliumában Jézusnak a szegénység teológiájával kapcsolatban talán leggyakrabban idézett mondata: "Az Úr felkent engem, hogy megvigyem az örömüzenetet a nyomorgóknak; elküldött engem, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket, kihirdessem a szabadulást a raboknak, s az elvakítottaknak szemük felnyílását, szabadon bocsássam a meggyötörteket".