Brazília következő elnökének szellemi vezetője egy földút végén lakik Virginiában, egy szerény házban, melynek első ablakán lévő lyukat szigetelőszalaggal ragasztották le, amerikai zászló leng a tornácán, és egy „Big Mac” névre hallgató hatalmas angol masztiff áll őrt előtte.

És nem ez a legmeglepőbb része Olavo de Carvalho történetének.

Annak ellenére, hogy 2005 óta nem él Brazíliában, és kevésbé ismert 19. századi filozófusok idézeteivel tűzdeli tele cikkeit és megszólalásait, a pipázó hetvenegy éves férfinak több mint ötszázezer lelkes követője van a közösségi médiában – köztük Jair Bolsonaro megválasztott elnök is, aki jelentőségteljesen kitette az asztalára Carvalho „A minimum, amit tudnod kell, hogy ne legyél idióta” című könyvét az októberi választások éjszakáján mondott beszéde alatt.

Olavo de Carvalho virginiai otthonában - Fotó: Mauro Ventura/Olavo de Carvalho Flickr 

Carvalho az egyéni szabadságjogok és a kereszténység híve; a globalizáció, az iszlám, a kommunisták és általában a baloldal elleni harcos és trágár szavakkal teli kirohanásai pedig egyfajta brazil Sean Hannity vagy Steve Bannon képzetét keltik, megspékelve egy kis Marlboro Mannel. Az ilyesfajta nézetek akárcsak hat hónappal ezelőtt is kívül estek volna a mainstreamen Brazíliában, de az ő (és Bolsonaro) fellépésének éppen hogy az újdonság a lényege egy olyan országban, amely még mindig próbál talpra állni az évszázad legrosszabb recessziójából és egy olyan botránysorozatból, amely romba döntötte az előző politikai gépezetet.

Aznap, amikor novemberben meglátogattam, Carvalho nagyot ment. Bolsonaro éppen akkor nevezte ki külügyminiszternek a karrierdiplomata Ernesto Araújót, akit minden hír szerint személyesen Carvalho emelt ki a viszonylagos ismeretlenségből, és ajánlott a posztra. Araújo személyes blogján az éghajlatváltozást marxista összeesküvésnek nevezte, és a heteroszexuális együttlét, az olaj és a vörös húsok állítólagos „kriminalizálása” miatt sajnálkozott. „Elkezdtem olvasni (a blogot), és azt mondtam: – »Ez a fickó zseniális! Külügyminiszternek kellene lennie!«” – lelkendezett Carvalho. „Ő érti, hogy a globalizáció veszélyei valósak. (…) Keresztény, és meg fog tenni minden tőle telhetőt.”

Nem rejtette véka alá Bolsonaróra gyakorolt hatását, noha a két férfi személyesen még soha nem találkozott egymással. „Nézze, úgy vélem, hogy én vagyok az, akire a legjobban hallgat” – mondta. Ezt akkor túlzásnak éreztem, de néhány nappal később Bolsonaro Carvalho újabb kiválasztottját nevezte ki oktatási miniszternek – immáron Brazília szempontjából két döntő fontosságú területet Carvalho követőinek kezébe adva.

A közel háromórás interjú alatt Carvalho végig szívélyes és készséges volt, annak ellenére, hogy az a hír járja róla, hogy kidobja azokat az újságírókat, akik ellentmondanak neki, ahogyan én is többször tettem. Megkínált, hogy igyak vele egy kis Grand Muriel narancslikőrt (elfogadtam, pedig még csak hétfő délután fél kettő volt). Büszkén megmutogatta nekem a fegyvergyűjteményét, és elmondta, hogy mennyire szereti az Egyesült Államokat, különösen a „redneck”-eket, akiket „a világ legjobb embereinek” nevezett.

Beszélgetésünk során jogosnak nevezte a legutóbbi brazíliai diktatúra idején elkövetett állami tömeggyilkosságokat, bár később azt írta, hogy ezt „ironikusan” értette. Kifejtette, hogy szerinte Soros György, a Facebook és Kína mindannyian egy globális összeesküvés részei, Bolsonarót pedig George Washingtonhoz hasonlította („Nem ismertek lehetetlent, úgyhogy csak mentek, és megcsinálták”), és rácsodálkozott saját hírnevére. „Soha nem volt még ilyen a világtörténelemben, hogy egy írónak ilyesfajta befolyása legyen az emberekre” – kuncogott. „Ilyesmi csak Brazíliában történhet meg.”

Kommunistából lett konzervatív

Pályafutása során Carvalho volt már professzionális asztrológus, újságíró, filozófiatanár, és… kommunista aktivista az 1960-as években.

Az 1990-es évek végére azonban eljutott a gazdasági liberális, társadalmilag pedig konzervatív elegyéig, ami mindenkinek ismerős lehet, aki nézett már valaha Fox Newst. Azonban az ilyesfajta eszmék felettébb idegenek voltak Brazíliában, amelyet főleg a baloldal és balközép kormányzott a legutóbbi katonai diktatúra 1985-ös vége óta.

„Akkoriban nem volt konzervatív ellenzék, amely hallatta volna a hangját. Ezt Carvalho találta fel” – mondta Gerald Brant, egy a Bolsonaro családhoz közel álló brazil fedezeti alap igazgatója. Befolyásosság tekintetében Brant William F. Buckley Jr.-hoz, a huszadik század végének legfontosabb amerikai konzervatív értelmiségiéhez hasonlította Carvalhót.

Azzal kezdtem a Carvalhóval készített interjúmat, hogy a szellemi fejlődéséről kérdeztem, félig-meddig arra számítva, hogy olyan neveket hallok majd, mint Buckley vagy Ronald Reagan. Ehelyett azonban hosszú fejtegetésbe bocsátkozott „a magas kultúra haláláról” Brazíliában az 1960-as évektől kezdve, amiért ő főleg a baloldalt, különösen a 2003 és 2010 között az elnöki posztot betöltő Luiz Inácio Lula da Silva Munkáspártját hibáztatta.

Valóban, Carvalho népszerűsége talán nem is annyira abból fakad, hogy mit támogat, sokkal inkább abból, hogy mit ellenez. Még a baloldali kormányzás 2000-es évek végi csúcspontján is, amikor a gazdaság robbanásszerűen fejlődött, Lula támogatottsága pedig közel 90 százalékos volt, Carvalho soha nem hagyott fel a „kulturális marxizmus” és Brazília szüntelenül terjeszkedő államának ostorozásával, amelyre az egyéni szabadságjogokat fenyegető veszélyként tekintett. „Olyan embereket bíráltam, akiket soha nem bíráltak – érinthetetleneket, isteneket. Lula egy isten volt. És ő volt mindannyiuk közül a legnevetségesebb” – fogalmazott.

Bírálta a feminizmust is, Barack Obama születési anyakönyvi kivonatát hamisnak nevezte, és kirohanást intézett a Munkáspárt ellen, amiért az szerinte túlságosan védelmébe vette az LMBT-közösséget. „Nem hiszem, hogy jobb lett volna, ha az apám, ahelyett, hogy az ondóját az anyám méhébe helyezte volna, azt egy szomszédja végbelébe fecskendezte volna, ahonnan a kérdéses folyadék az első adandó alkalommal egy vécébe távozott volna” – írta egy 2007-es újságcikkében, ami bekerült az egyik válogatott írásait tartalmazó kötetébe is.

Az ilyen üzenetek csupán buzgó híveinek köréhez értek el – mindaddig, amíg a gazdaság nem kezdett el látványosan összeomlani. Amikor 2013-ban kormányellenes tüntetések törtek ki több városban sok embernél olyan transzparenseket lehetett látni, amin ez állt: „Olavónak igaza volt”. Ahogy az „Autómosó” botránnyal, a Dilma Rousseff elleni felelősségre vonási eljárással és végül Lula korrupciós vádakkal történő áprilisi bebörtönzésével az országot újabb és újabb megrázkódtatások érték, Carvalhót elkezdték egyfajta orákulumként kezelni – mint az egyetlen olyan embert, aki előre látta a közelgő apokalipszist.

A könyvből, amit Bolsonaro közszemlére tett a választások éjszakáján, több mint 350 ezer példányt adtak el – ami igazán hatalmas mennyiség Brazíliában. Carvalho hírnevéhez azonban Youtube-csatornája is nagyban hozzájárul, amelynek felvételein az asztalánál ül, pipázik és egyszerűen csak beszél. Több órán keresztül néztem, és megdöbbentett bensőséges, gyakran megnyugtató hangja: Carvalho azt az érzetet kelti a hallgatóságában, mintha egy intim titkot osztana meg velük, ahogyan különböző filozófusokon mereng, Platóntól kezdve, Eric Voegelinen át Antonio Gramsciig.

Felesége, Roxane, aki jött-ment az interjú közben, az egyik diákja volt az 1980-as években. „Elkezdtem odafigyelni, és ezt gondoltam – Azta, ez így van! Képes vagyok megérteni!” – idézte fel. Carvalho elégedetten bólintott, és hozzátette: „Az emberek nem tudják, hogy milyen okosak, hogy képesek megérteni a valóságot, amíg rá nem mutatsz nekik. Olyan ez, mint tüzet gyújtani.”

Egyértelmű politikai befolyás

A brazil konzervatív körökben is viták folynak arról, hogy Carvalhónak valójában mekkora ráhatása van – vagy kellene lennie – a következő kormányra. Még egyes csodálói is elhatárolódnak egyes kijelentéseitől, amiket Carvalho „túlzásainak” neveznek, és azt mondják, hogy elgondolásait pragmatikusabb személyek mérsékelik, elsősorban azok a nyugalmazott tábornokok, akiket Bolsonaro a kabinetjébe kinevezett.

Befolyása azonban tagadhatatlan. Olyasvalakiként, aki viszonylag nemrég tette magáévá az olyan elképzeléseket, mint például a kis kormányzat, Bolsonaro, úgy tűnik, nagyon is függ Carvalho útmutatást jelentő nézeteitől, ahogyan a követői közötti legitimációjától is. Fia, a kongresszusi képviselő Eduardo áll a családból legközelebb Carvalhóhoz – gyakran beszélnek egymással –, és ismétli szinte szó szerint a guru számos üzenetét.

Ami Carvalhót illeti, árnyalt véleményt fogalmazott meg megválasztott elnökről. Sok brazilhoz hasonlóan az első dolog, amely elnyerte a tetszését, az az volt, hogy Bolsonaróról úgy hírlik, hogy nem korrupt. „ Még ha szar kormánya is lenne, nem fog lopni. Ez elegendő erénynek tűnt” – mondta Carvalho. Elismerte, hogy Bolsonaro „nem beszél jól”, és „egy árva gazdasági elképzelés sincs a fejében”, de azt mondta, hogy nagyra értékeli kemény hozzáállását a bűnözéshez. Csakis a drogbandák ellen indított „valódi háború”, fejtette ki, hozhat helyre egy olyan országot, amelyben évente 63 ezer emberölés történik.

Amikor felvetettem, hogy az „először lövünk” biztonságpolitikáknak ritkán van tartós pozitív hatásuk Latin-Amerikában, Carvalho számos téves vagy erősen kétséges állítást tett. Azt mondta, hogy „ezer és ezer iszlám ügynök érkezik Amazónián keresztül”, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőket (FARC) pedig azzal vádolta, hogy elsősorban tőlük származnak a Brazíliában lévő illegális fegyverek (a FARC 2016-ban békemegállapodást kötött). Azt is mondta, hogy a kubai orvosok, akik egy különleges program keretében dolgoztak Brazíliában, valójában titkosügynökök, akik a helyi drogbandákkal és a földnélküli munkások mozgalmával szőnek összeesküvést.

„Ők mindannyian egy hadsereget hoznak létre” – jelentette ki. „Azt gondolja, hogy ezeket az embereket le lehet győzni szociálpolitikákkal?”

A külföldi befektetésekkel kapcsolatban azt mondta, hogy Brazíliának kedveznie kellene az Egyesült Államoknak, „mert ezek keresztény, jószándékú emberek.” „Meg lenne a lehetőségük, hogy lopjanak, de nem fognak sokat lopni, nem? – mondta. Ezzel szemben szerinte a kínaiaknak „mindig van egy stratégiai tervük”, és Peking segélyeivel „a kommunisták elképesztő erővel hatolnak be ma Latin-Amerikába”. Egy „iszlám világuralmi tervre” is figyelmeztetett, hozzátéve, hogy „ők tizennégy évszázada globalisták”.

Mindezek a gondolatok ellentétesek a brazil külpolitika régi keletű elveivel, amely hagyományosan szkeptikus Washingtonnal szemben, és a fejlődő világgal való kapcsolatokat kultiválja. Azonban néhány héttel a látogatásom után megmutatkoztak a jelei annak, hogy Carvalho elképzelései fogadókészségre találtak. Bolsonaro lépéseket tett az irányba, hogy a kubai orvosokat Brazília elhagyására kényszerítse, és Brazília izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe költöztesse. Nyilvánosságra került egy olyan politikatervezet is, amelyben az új külügyminiszter, Araújo, azt javasolta, hogy „kössön szövetséget a három legnagyobb keresztény állam: Brazília, az Egyesült Államok és Oroszország”. Egy washingtoni látogatásán pedig az apja nevében Eduardo Bolsonaro feltett egy „Trump 2020” feliratú kalapot, és támogatást ígért „az Iránt megállító politikának”.

Visszaforgatni az idő kerekét

Ahogy interjúnk a végéhez közeledett, elmondtam legnagyobb aggodalmamat Bolsonaróval kapcsolatban: vagyis, hogy kormánya belegázolhat a demokratikus intézményekbe, és számos ártatlan ember halálát okozhatja. Felidéztem Bolsonaro gyakori sajnálkozását, hogy az 1964-85 közötti brazil katonai diktatúra „legnagyobb hibája” az volt, hogy „csak kínozta az embereket, ahelyett, hogy megölte volna őket”.

Carvalho kuncogott. „Tudja, néha én is így gondolom.”

„Ó, Olavo, kérem” – mondtam.

Szippantott egyet a pipájából. „Látjuk mindazt a nyomorúságot, amit ezek az emberek okoztak. Nézze – hány kommunista volt akkoriban Brazíliában? Húszezer? Ha megölnek akkor húszezer embert, akkor évente hetvenezret mentettek volna meg.”

Az volt a logika, hogy ha megsemmisítik a baloldaliakat az 1960-as években, akkor talán erényesebb emberek kormányozták volna Brazíliát, akik soha nem engedték volna, hogy a gyilkosságok aránya elérje a jelenlegi szintet. (Miután lehoztuk ezt a riportot, Carvalho azt írta a Facebook oldalán, hogy „ironikus kijelentést” akart tenni, és hogy „nem menteget állami népirtást”.) Pár percig vitatkoztunk ezen, mígnem azt mondtam, hogy olyan amerikaiként, aki szereti Brazíliát, nem szeretném azt látni, hogy a kormánya tömeggyilkosságot követ el.

„Az amerikaiak jószívű idealisták” – válaszolt. „Azt gondolják, hogy más népek is ilyenek. Nos, hadd mondjak valamit: „(Ezen az országon) kívül csak filhos de puták vannak.”

Feldúltnak tűnhettem, mert Carvalho témát váltott, és azt mondta, hogy Bolsonaro csak akkor tér le a demokratikus útról, „ha nagyon rossz tanácsokat kap”. Ehelyett, mondta, ő arra biztatná Bolsonarót, hogy „egyszerre egy problémával foglalkozzon”, az első évében koncentráljon a bűnözés elleni harcra, adja ki másoknak az olyan területeket, mint például a gazdaság, amelyekhez nem igazán ért, és mondja ezt az embereknek: „Hetven év óta halmozódnak a hibák, és nem tudok mindent megoldani egy nap alatt”.

„Úgy gondolom, hogy Bolsonaróban van elegendő alázat ahhoz, hogy nagy államférfi váljék belőle” – foglalta össze. És udvarias mosollyal kikísért az ajtóhoz, és visszatért a virginiai erdőbe.

Ezt a riportot frissítettük Carvalho azon kijelentésével, amit a cikk publikálása után tett, miszerint az állami gyilkosságokkal kapcsolatos szavait „ironikusan” értette.

Írta: Brian Winter

Forrás: Americas Quarterly

Fordította: Latin-Amerika Társaság