Ecuador és Kolumbia határánál jelenlévő sokféle szociális probléma bonyolult helyzeteket teremt, amelyek hatással vannak az ott élő kiszolgáltatott emberekre. Az elmúlt harminc év, illetve az Ecuadorban és Kolumbiában a közelmúltban történt gazdasági, társadalmi és politikai változások pedig még tovább bonyolították a dolgokat, még ha a szereplőik gyakorlatilag ugyanazok is maradtak.

Kétségtelen, hogy azok szenvednek a legjobban, akik mindig, a helyi lakosság, amely nap mint nap a legalapvetőbb emberi jogainak megsértését kénytelen elszenvedni, és azt, ahogyan az igazságot, az igazságosságot és a józan észt feláldozzák, megnyitva az utat a félelem, a bizalmatlanság és hallgatás előtt. A Kolumbiát és Ecuadort elválasztó, lángra lobbantott, ugyanakkor magára hagyott határvonal közelmúltbeli történelmének áttekintésével megérthetjük, hogy hogyan alakult ki a jelenlegi helyzet.

A határ mentén nehéz helyzetet teremt az ecuadori kormány stratégiájának megváltozása - Fotó: BBC

A határ az 1990-es években

Ecuador északi határának helyzetét az 1990-es években a különféle, egymással harcoló csoport által gerjesztett erőszak határozta meg:

  1. A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC)
  2. A kolumbiai fegyveres erők: a rendőrség és a hadsereg
  3. A félkatonai szervezetek, az úgynevezett Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Erők (AUC)
  4. A drogkartellek és a kábítószer-kereskedelemhez kötődő csoportok

Milyen fajta kapcsolat volt ezek között a csoportok között, és hol voltak hatalmi helyeik?

Legbiztosabban az AUC és a kolumbiai fegyveres erők tartottak fent egy tényleges, bár hivatalosan soha el nem ismert szövetséget. A paramilitáris erők könyörtelen akcióikkal és válogatás nélküli öldöklésükkel rettegést váltottak ki a parasztok és az őslakos közösségek körében. Ugyanakkor szoros szövetséget ápoltak a drogkartellekkel is.

A kolumbiai hadsereg és a rendőrség a határ nagy részén nem volt jelen állandó jelleggel. Esetenként lecsaptak a határ túloldalán, de mindig gyorsan távoztak; az akciókat főleg a levegőből hajtották végre.

Sucumbíos és Esmeraldas tartományokban a határ legnagyobb része a FARC ellenőrzése alatt állt. Carchiban a kolumbiai hadsereg ellenőrizte a fő határátkelőhelyeket. A FARC az általa ellenőrzött területeken szinte államszervezet jellegű volt.

Csak a kábítószer-kereskedők voltak, akik konkurenciát jelentettek a FARC számára az általa ellenőrzött területeken, és alkalmanként a félkatonai szervezetek és a hadsereg.

A FARC az évek alatt kapcsolatokat épített ki a kábítószer-kereskedőkkel. Eleinte a területtől és a hatalmi egyensúlytól függően a drogkereskedők és a FARC egymás mellett éltek, amikor egyikük sem volt elég erős ahhoz, hogy felülkerekedjen a másikon; de ha egyiküknek ez mégis sikerült, akkor elüldözték a másikat.

A FARC mindig is védte a kokatermelőket, de ahogy a többi csoport nyomása fokozódott, forrásaik pedig lecsökkentek, maguk is elkezdtek kokaint előállítani és értékesíteni – magukra vonva a vádat, hogy „narkógerillák” lettek.

A fordulópont: a Kolumbia Terv

A fordulópontot az úgynevezett Kolumbia Terv kezdete jelentette, amit Andrés Pastrana kolumbiai elnök kezdeményezésére az Egyesült Államokkal közösen dolgoztak ki. A Terv költségvetése 2000 és 2005 között elérte a 7.833 millió dollárt.

Bár szociális elemekkel igyekeztek leplezni, kétségtelen, hogy ez egy katonai terv volt a kábítószer-kereskedelem és a felkelő csoportok ellen. A Terv ezen jellege tovább erősödött Álvaro Uribe (2002-2010) elnöksége alatt.

Az ecuadori határra gyakorolt következményei azonnaliak voltak:

  • Fellángolt az erőszak. 2000 első hónapjaiban a kolumbiai hadsereg és az AUC terrorhadjáratba kezdtek a San Miguel folyó mentén és Matajéban. Egész családokat gyilkoltak meg. Az áldozatok teljes száma ismeretlen.
  • Megnőtt a menekültek száma. Hat hónap leforgása alatt 2.300 embert vettek nyilvántartásba Lago Agrio városában. (Becslések szerint további ezren érkeztek regisztráció nélkül.) Nyomorúságos menekültszállásokon helyezték el őket. A menekültek folyamatos érkezése közel egy éven át folyt.
  • Az ecuadori lakosságot kitelepítették a határ közeléből: Sucumbíos tartományban számos cibean, quichua és shuar közösség volt kénytelen ideiglenesen elhagyni a földjeit. 2005-ben a San Lorenzo tartománybeli Mataje szinte teljes lakossága elmenekült nem sokkal azután, hogy meggyilkolták a gyülekezeti tanács elnökét, két gyermekét és hat testőrét. A jelek szerint kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos leszámolás történt.
  • A menekültek között voltak erőszakos csoportok tagjai is, akik ecuadori területen akartak bosszút állni. Több hónapon át átlagosan hetente három gyilkosság történt. Gyakorlatilag az összes büntetlen maradt. Jó részüket ecuadori bűnözők követték el.
  • A Kolumbiában a kokanövények ellen bevetett glifozátpermetezés átszállt a két országot elválasztó határvonalon, és súlyos problémákat okozott az ecuadori mezőgazdasági termelésben és a térségben élő emberek egészségében.
  • A felkelő csoportok (a paramilitárisok és a gerillák) tinédzsereket és fiatalokat toboroztak a soraikba Ecuadorban.
  • A Sucumbíos, Orellana és Esmeraldas tartományokban élő emberek, akik korábban abból éltek, hogy Kolumbiába jártak át kokát szüretelni, nem tudták ezt tovább csinálni. A FARC figyelmeztette őket, hogy nem fogja őket átengedni, és öt embert meg is öltek, akik mégis megpróbálták.
  • Végezetül pedig a határ a kábítószer-kereskedelem tranzitzónájává vált. Termelő és feldolgozó létesítmények épültek ecuadori területen, de szinte mindegyikük felett gyorsan átvették az irányítást az ecuadori fegyveres erők.

A kábítószerek és a felkelő csoportok elleni háború eredményei

Kétségtelen, hogy Manuel Marulanda halála, és az, hogy a kolumbiai fegyveres erők az Egyesült Államok segítségével megölték Raúl Reyest, meggyengítette a FARC-ot. Helyettesükből, Guillermo Leónból, más néven Alfonso Canóból, hiányzott elődei ereje.

A kolumbiai hadsereg további akciói, például a 2008. júliusi Jaque Hadművelet, ami Ingrid Betancourt és tizennégy másik túsz, köztük három amerikai állampolgár sikeres kiszabadítását eredményezte, egyértelmű jele volt a gerillák gyengeségének.

A legnagyobb kvalitásokkal rendelkező gerilla ezen csapások után a keleti fronthoz tartozó Víctor Julio Suárez, azaz Jorge Briceño, mozgalmi nevén Mono Jojoy volt, akit a fegyveres erők 2010. szeptember 22-én öltek meg.

A hadsereg és katonáinak brutális akciói, akiket a megölt gerillák számával arányosan jutalmaztak, okozták a falsos positivos botrányt, vagyis ártatlan civilek törvénytelen kivégzését, akiket a gerillahadsereg tagjainak állítottak be.

Másrészről Medellín és Cali nagy kartelljeinek felszámolása a mexikói kábítószer-kereskedők megérkezését és a velük kötött szövetséget eredményezte, akik elkezdtek az ecuadori-kolumbiai határnál tevékenykedni.

Az északi határ jelenlegi főszereplői

Különböző neveken és nem kapcsolódva a korábbi struktúrákhoz, de az ecuadori-kolumbiai határnál tevékenykedő szereplők ugyanazok maradtak:

  1. Félkatonai csoportok, akik továbbra is védik a kábítószer-kereskedők és a földbirtokosok érdekeit, még ha az AUC már nem is létezik
  2. A FARC szakadár csoportjai most bűnözőkké váltak, és kapcsolatban állnak a kábítószer-kereskedelemmel
  3. Mexikói kartellekkel szövetséges kolumbiai kábítószer-kereskedők
  4. Az ecuadori és kolumbiai fegyveres erők (a hadsereg és a rendőrség)
  5. Mindkét ország állami jelenléte

Van egy új szereplő is: az illegális bányászok, akik Imbabura, Carchi, Esmeraldas és Sucumbíos tartományokban tevékenykednek, és problémákat okoznak a helyi lakosságnak. Mint mindig, a fő áldozat a helyi lakosság, mind Kolumbiában, mind pedig Ecuadorban.

Egy rendkívül súlyos következményekkel járó stratégiaváltás

Lenín Moreno elnök hatalomra kerülésével egy időben az ecuadori kormány változtatott a régóta folytatott stratégiáján.

Az elmúlt években a be nem avatkozás elvét követte, mert úgy vélte, hogy ezek Kolumbia belső problémái, és nem volt hajlandó részt venni Uribe és Santos terrorellenes keresztes hadjáratában. Most azonban az ecuadori kormány elkötelezte magát, hogy együttműködik az erőszakos csoportok visszaszorításában.

Idén február 15-én Pereira városában Santos és Moreno aláírtak egy nyilatkozatot, hogy megerősítik a határ védelmét, és meghatározzák a kábítószer-kereskedelem, a szervezett bűnözés, a fegyveres csoportok és a FARC-szakadárok elleni közös stratégiákat.

Ez a megállapodás, amin hónapokig dolgoztak, a közelmúltban az erőszak, a támadások és a halálesetek megnövekedéséhez vezetett.

Közelmúltbeli események

2017 decemberében az ecuadori rendőrség letartóztatott egy hadnagyot és két bűntársát. Az ecuadori születésű Walter Patricio Arízala, azaz Guacho, 2007 óta volt kapcsolatban a FARC-cal, és a feltételezések szerint ő az Oliver Sinisterra Front parancsnoka.

2018. január 27-én bomba robbant a San Lorenzó-i rendőrőrsnél, ami megrongálta a laktanyát és harminchét a közelben lévő házat. Huszonnyolc ember megsérült, és ötszázhetvenhatan voltak kénytelenek elhagyni az otthonukat. Vallomások szerint a lakosságot előre figyelmeztették.

A Gauchónak tulajdonított bombatámadás mérföldkő volt az Ecuadorban elkövetett támadások történetében. Addig ilyen típusú merényletek csak Kolumbiában történtek.

Néhány nappal később egy másik bomba robbant egy rendőrautó alatt. Egy kolumbiai állampolgárt letartóztattak.

Február 17-én Mataje közelében megtámadtak egy ecuadori katonai járőrt.

Március 18-án megtámadtak és megsebesítettek a határ mellett járőröző két ecuadori katonát.

Március 19-én a Matajéba vezető úton elhelyezett bomba három tengerészgyalogost megölt és tizenegyet megsebesített. Ez egy elrejtett robbanószerkezet volt, amit srapnellel (tüzérségi lövedéktípus – a szerk.) töltöttek meg. 1996 óta, amikor is a FARC csapdába csalt egy ecuadori katonai járőrt a Putumayo folyón (Sucumbíosban, a kolumbiai határon), az ecuadori hadsereg nem szenvedett el veszteséget felkelő csoportok támadásai miatt.

Március 26-án az El Comercio újság három újságírójának nyoma veszett Matajéban. Április 3-án a kolumbiai RCN tévécsatorna bemutatott egy felvételt, amin az látszott, hogy életben vannak. Az ecuadori kormány a hozzátartozók, barátok és általában a társadalom nyomására kijelentette, hogy kész mindent megtenni a szabadon engedésükért.

Több napnyi bizonytalanság után, és miután Kolumbiában megjelentek olyan képek, amelyeken állítólag az újságírók holttestei voltak láthatók, április 13-án Moreno elnök megerősítette a halálukat.

Április 4-én több bombát helyeztek el nagyfeszültségű villanyoszlopoknál, és Viche város közelében egy hidat felrobbantottak. Áldozatok nem voltak.

A következő napokban az ország különböző részein voltak bombariadók: Santo Domingo de los Tsáchilasban, Quitóban és Guayaquilben. A többségük vaklárma volt. De pszichózis kezdődött, és híresztelések kaptak lábra, hogy Gauchót az ország különböző pontjain látták.

Április 16-án az ecuadori belügyminiszter két ecuadori elrablásáról számolt be, akik állítólag adósságbehajtás céljából utaztak a dél-kolumbiai Puerto Rico városába.

A belügyminiszter kapott egy videofelvételt, amelyen a túszok a kormánytól kérnek segítséget. Az ügynek kisebb sajtóvisszhangja volt, mint az újságírók elrablásának, és a kormány kijelentette, hogy nem fog tárgyalni a szabadon engedésükről. Július 3-án hivatalosan is megerősítették, hogy megtalálták a két túsz holttestét.

Az ottani erőszak miatt a Matajéban élő emberek számos alkalommal kénytelenek elmenekülni az otthonaikból. Március 22-én az El Telégrafo azt írta, hogy a helyi lakosok hatvan százaléka elment. Áprilisban és májusban a kivándorlás szinte szellemvárossá változtatta Matajét.

Mindeközben az ecuadori védelmi, belügy- és külügyminisztériumok Gaucho számos bűntársának és segítőjének letartóztatásáról, három FARC-szakadár a kolumbiai hadsereg általi likvidálásáról, július 17-én pedig a meggyilkolt újságírók elrablójának, Cherrynek a letartóztatásáról számoltak be.

Mindazonáltal világos, hogy az ecuadori kormány nem volt felkészülve az eseményekre és a bekövetkező erőszakos cselekményekre.

Az ecuadori kormány politikai lépései

Az ecuadori kormány politikai lépései tökéletesen illeszkednek a Kolumbia Tervben meghirdetett a kábítószerek és a felkelő csoportok elleni háborúhoz.

Nehéz azt hinni, hogy a jelenleg Ecuador és az Egyesült Államok között uralkodó új együttműködési légkörnek nincs döntő befolyása az ebben a kérdésben hozott ecuadori döntésekre.

Az egyik ilyen politikai lépés a propaganda. Szisztematikus módon tartanak vissza információkat, és a mainstream média és a nyomtatott sajtó sem firtatta az emberrablások kezelése körüli ellentmondásokat.

Másrészről egyesek az előző ecuadori kormány hibáztatják, amiért elhanyagolta az északi határt, engedte, hogy a kábítószer-kereskedők és a felkelők szabadon jöjjenek-menjenek keresztül a határon, és megépítette a két országot összekötő Mataje hidat.

Ugyanakkor tény, hogy Ecuador kimondott politikája akkor a kolumbiai konfliktusba való be nem avatkozás volt, és a híd a két ország közötti régi megállapodás értelmében épült meg.

A terepen adott válasz alapvetően katonai jellegű. A térségbe vezényelt rendőrségi és katonai erők mértéke nő, és a közös parancsnokságot hoztak létre a beavatkozások összehangolásához a Kolumbiával közös határon, azzal a céllal, hogy fejlesszék a két ország szuverenitásához és területi egységéhez nélkülözhetetlen határvédelmet.

Június 18-án Lenín Moreno Esmeraldasban hivatalosan is bemutatta az úgynevezett Északi Határ Védelmi és Biztonsági Tervét. Érdemes megjegyezni, hogy 2017-ben Ecuador már jelentősen, 345-ről 1565 millió dollárra növelte katonai költségvetését.

Ami a társadalompolitikáját illeti, a kormány újraindította a Rafael Correa által kidolgozott Ecuador Tervet.

Kilátások

Ecuador északi határának jelenlegi helyzete évek óta zajló folyamatok eredménye. A térségben működő különféle csoportok és illegális tevékenységek, amelyek az erőszakot okozzák, még mindig aktívak. Bár az AUC és a FARC leszerelt, a kolumbiai kartellek szövetségre léptek a mexikói maffiákkal.

Ecuador stratégiájában nagy változás következett be. Míg korábban tartózkodott attól, hogy beleavatkozzon a kolumbiai konfliktusba, most aktívan részt vesz Kolumbia hagyományos háborújában a kábítószerek és a felkelők ellen.

A gondot az jelenti, hogy Ecuador nincs felkészülve egy ilyesfajta konfliktusra, és ahogyan lenni szokott, nagyon jól tudjuk, hogy ezek dolgok hogyan kezdődnek, azt azonban nem, hogy hogyan és mikor érnek véget.

Kolumbia új elnöke, Iván Duque korábban arról beszélt, hogy a 2016-ban aláírt békemegállapodást módosítani kell, ami nem sok jót ígér a jövőre nézve.

Ecuadornak talán át kellene gondolnia szövetségi politikáját, megfontolnia, hogy a katonai megoldás nem alkalmas, különösen a helyi lakosság megvédésére. Helyette inkább a civil társadalomnak kellene dolgoznia ezen, erősíteni a társadalmi kötelékeket, ami megakadályozhatná, hogy a konfliktus szétzúzza a kapcsolatokat, és növelje a határnál élő emberek problémáit.

Írta: Xabier Villaverde

Forrás: Democracia Abierta

Fordította: Latin-Amerika Társaság