"Ez a kábítószer elleni háború? Nem, ez háború a nép ellen!" fakadt ki dühösen Luis Hernández Navarro újságíró, a baloldali La Jordana napilap szerkesztője nemrégiben. 

 

Cikkében leginkább azt kifogásolja, hogy azzal, hogy Felipe Calderón kormánya hadat üzent a drogmaffiáknak háborús helyzetet teremtett az országban. Militarizálták az országot, minden társadalmi tiltakozást bűncselekménynek minősítenek. 

 

Ritka az ilyen kritikus hang. Megszokhattuk, hogy minden fórumon teljes támogatottságot élvez a mexikói kormány szervezett bűnözés elleni fellépése. De aki veszi a fáradtságot és ellátogat az erőszaktól legerősebben sújtott területre, láthatja, hogy a helyi elit számára az erőszak jól jövedelmező üzlet. Az elemző hangsúlyozza, hogy a negyedszázados neoliberális politika az intézményrendszer megosztottságát eredményezte, létrehozott egy új politikai osztályt, amely számára az elsőrendű érdek nem a közérdek, hanem a saját anyagi haszna. Ez az új politikai osztály összeütközésbe került azokkal az üzletemberekkel, akik fél lábbal a törvényes gazdasághoz tartoznak, ugyanakkor a másik lábuk mélyen a föld alatt van. A bűncselekmények szerves részei voltak a rendszernek, ugyanakkor a régi vállalkozók elérték az erőszak féken tartását. 

 

"Ellenőrzött erőszak, az ellenőrizhetetlen piacgazdaságban" - írja le a szerző találóan az eszkaláció okait. Ott alakult ki konfliktus egy régió uralkodó maffia-csoportjai között, ahol bizonytalan a politikai hatalom. Ebből látszik, hogy a maffia elleni háborúnak rengeteg gyenge pontja van. A mexikói hatóságok pusztán katonai eszközökkel próbálják a kérdést megoldani, semmiféle társadalmi, gazdasági alternatívát nem keresnek. Az igazságszolgáltatás elítél egy pár bűnözőt, de akik a pénzmosást végzik, azokat alig üldözi. Ezáltal a maffia struktúrát alig érintik, amely sokakban táplálja a gyanút: az oligarchia számára ez egy jó üzlet. 

 

Eltekintve attól, ahogy a média ismerteti a mexikói valóságot (egyébként Mexikóban még mindig alacsony a gyilkosságok aránya Közép-Amerikához vagy Brazíliához képest), meg kell jegyezni, hogy végérvényesen megindult az állami intézmények leépülése, megszűnése. Ennek fő oka az imperialista stratégia, amelynek az a célja, hogy a nagy északi szomszéd, az Egyesült Államok vegye át a mexikói bel- és biztonságpolitikát. Már sokan megfogalmazták, hogy ez az USA elsőrendű geopolitikai érdeke. Felipe Calderon pont akkor került hatalomra, amikor Condoleezza Rice, korábbi észak-amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó felvetette, hogy az amerikai külpolitikának inkább a "háztáji" Latin-Amerikával kellene foglalkoznia. Az elmúlt időben ismét milliárdokkal növekedett a Merida terv költségvetése, amely egy katonai, biztonságpolitikai együttműködés USA és Mexikó között. Ennek lényegében ugyanaz a funkciója, mint a Kolumbia-tervnek, ezek által biztosítja az Egyesült Államok csapatait Közép- és Dél-Amerikában. Már alkalmazzák a hadsereget a mexikói határ északi részén. Nyáron, két autóba rejtett pokolgépes robbantás ürügyül szolgált arra, hogy a biztonsági erők beavatkozzanak a tartományban, pontosan úgy, ahogy ezt számtalanszor megtették az észak-amerikai katonák Afganisztánban.

 

A közelmúlt eseményei is jól mintázzák, hogyan is működik együtt a mexikói hatóságok az amerikai katonasággal: az egységek elfogtak két kábítószerfőnököt, de nem letartóztatták, hanem azonnal lelőtték őket. A "célzott gyilkosságok" Kolumbiában, Hondurasban, Mexikóban avagy Afganisztánban a Nobel-békedíjas jelenlegi politikája egy határok nélküli világban. 

Számtalan jel mutat arra újra és újra, hogy nemcsak a mexikói biztonsági erők, hanem maga a CIA is aktív kábítószer-kereskedelmet folytat. Az elmúlt években két CIA repülőgép is lebukott mexikói területen, amelyet zsúfolásig voltak kokainnal. Az egyik ezek közül azokhoz a gépekhez tartozott, amelyeket "Kínzó taxi" néven emlegetnek. Ezekben szállította az USA a letartóztatási parancs nélkül foglyokat, ahogy ezt Dicky Marty Európa Parlamenti képviselő a nyilvánosság elé tárta. 

 

 

Ilyen környezetben az ember méltósága az első áldozat. Ilyen környezetben súlyos jogsértéseket lehet elkövetni, sokszor büntetlenül. Különösen a mexikói hadsereg élvezi a "Fuero Militar" jogát, vagyis katonák semmilyen körülmények között nem vonhatóak felelősségre polgári bíróságon. Katonai bíróság pedig határozhat úgy, hogy egyértelműen harci helyzet volt, tehát a katona helyesen, a körülményeknek megfelelően cselekedett. Egyre több olyan bűncselekményt, emberrablást, kínzást, gyilkosságot követnek el a hadsereg tagjai, amikor az állami hatóságokat nem lehet felelősségre vonni a bűntettért, a hatóságok még szemrehányást sem tesznek a biztonsági erőknek. Sokan az erőszakért a maffiát teszik felelőssé, mondván, hogy az áldozat nyilván nem volt hajlandó védelmi pénzt fizetni. Korrupciós ügyeket sem érdemes kutatni Mexikóban. Mexikó a legveszélyesebb ország az újságírók számára a világon. 

 

Társadalmi és politikai mozgalmakat is célba vett a katonaság és a rendőrség. Hernández Navarro, a fent említett cikkében írja le Raúl García Lucas és Ríos Manuel Ponce emblematikus esetét. Ezt a két őslakos emberi jogi harcost tavaly rabolta el a rendőrség, majd megkínozták és megölték őket. Minden szinten, köztük az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága is elítélte ezt a bűncselekményt. A tett mégis következmények nélkül maradt. Sőt! Be kellet zárni az emberi jogi központot Tlachinollanban, mivel folyamatos halálos fenyegetéseket kaptak. Az őslakos közösségeknek komolyan meg kell védeniük magukat a katonaság támadásaitól. 

A katonáknak folyamatosan együtt-működnek felfegyverzett "civilekkel". Ezek a "civilek" nem mások, mint a kábítószer-maffia gyilkosai. 

 

Nálunk a háború a nők megerőszakolását, a bírósági per nélküli kivégzést, a természet elpusztítását jelenti - mondja Hernández Navarro. A tényleges háború a társadalmi és szociális mozgalmak ellen folyik és a háború elől senki sem tud menekülni. 

Még az idős és nagyon higgadt megfigyelők is felszólaltak, a független szakszervezetek, az őshonos autonómia mozgalmak elleni fellépés ellen. Az a tény - mondja Hernández Navarro -, hogy az ellenállási stratégia erőszakmentes, lehetővé teheti, hogy az ellenzék egységesen lépjen fel. 

 

A megoldás herkulesi feladat lesz, és komoly szerep hárul a mexikói és a nemzetközi szolidaritási mozgalmakra.