Az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás (NAFTA) 1994. január 1-én éjfélkor lépett hatályba. Azon az éjszakán több ezer őslakos maja ragadott fegyvert a délkelet-mexikói Chiapas államban, elfoglaltak legalább öt várost és kijelentették, hogy a NAFTA „halott” az olyan emberek számára, mint ők.
Ez csak a kezdete volt Mexikó zűrzavaros évének, amely számtalan tiltakozást, egy erősen vitatható választást és az akkori kormányzópárt két vezetőjének meggyilkolását hozta még. 1994 a peso súlyos leértékelésével, és egy mély gazdasági megrázkódtatással ért véget, melyből éveken át nem volt képes kilábalni az ország.
A NAFTA elsősorban a gazdagoknak kedvez - Fotó: watchingamerica.com
Az elmúlt hónapokban a NAFTA visszatért a hírekbe. Az Egyesült Államok kereskedelmi megbízottja, Robert Lighthizer augusztus 16-án találkozott a kollégáival a másik két NAFTA tagországból, Kanadából és Mexikóból, hogy nyíltan beszéljenek a megállapodás újratárgyalásáról.
Bár igaz, hogy a NAFTA csak egyike volt azoknak a problémáknak, melytől Mexikó szenvedett az 1990-es években, csodálkozunk azon, hogy amíg a kereskedelmi megállapodás újratárgyalását jelentős figyelem övezi, addig az Egyesült Államok mainstream médiája miért volt annyira érdektelen a NAFTA-val kapcsolatos mexikói eseményekkel kapcsolatban. Ennek az lehet az oka, hogy a véleményalkotók között konszenzus van a NAFTA-ról és a hozzáhasonló kereskedelmi megállapodásokról.
Pártok felett álló hiedelem, hogy ezek a megállapodások előnyösek a globális délen található kereskedelmi partnereink számára. A jobboldalon Donald Trump a kampánya során azt állította a CBS tévécsatornának, hogy „Mexikó (…) elveszi az állásainkat. Imádom a mexikóiakat. Nagyszerű emberek. De a vezetésük túl okos az országunkkal szemben (…) Ezek az országok becsapnak minket.” A másik oldalhoz tartozó kommentátorok azt állítják, hogy a NAFTA jó az Egyesült Államok gazdasága számára, de Trumphoz hasonlóan úgy vélik, hogy Mexikó nagyot nyer rajta. Egyesek egyenesen azt állítják, hogy ezek a kereskedelmi megállapodások jelentik az egyedüli reményt a fejlődő világ számára.
A számok azonban másról tanúskodnak. 2009-ben, a NAFTA életbe lépésének tizenötödik évfordulóján a Carnegie Endowment for International Peace kiadott egy Mexikóról szóló jelentést. A kutatók találtak számos pozitív eredményt – például a kereskedelem bővülését és 80 százalékos növekedést a feldolgozóiparban –, de kevés javulást tapasztaltak olyan területeken, mint a gazdasági növekedés, az egyenlőtlenségek vagy a mexikói és egyesült államokbeli bérek közötti különbségek. A Mexikóban maquiladoráknak nevezett exportra termelő üzemek mintegy 660 ezer munkahelyet hoztak létre, melyek többségét az Egyesült Államokból szervezték ki, ottani munkahelyeket szüntetve meg ezzel. Eközben a NAFTA eltörölte a védővámokat, aminek nyomán a mexikói családi gazdaságok képtelenek lettek versenyre kelni az Egyesült Államok által támogatott agráripari vállalkozások importjával szemben. Ennek eredményeként mintegy 2,3 millió munkahely szűnt meg a mexikói mezőgazdaságban, így a mérleg mintegy 1,6 millió munkahely elvesztését mutatja a mexikóiak számára.
A jelentés szerint ez magyarázattal szolgálhat arra, hogy miért növekedett a mexikóiak Egyesült Államokba történő bevándorlása „a NAFTA hatálybalépése előtti évi 350 ezerről a 2000-es évek elejére közel 500 ezerre”. Ezeknek a bevándorlóknak a többsége engedély nélkül tartózkodik az országban, és most Trump ki akarja toloncolni őket.
Igaz, hogy a NAFTA-nak vannak nyertesei is. A mexikói távközlési mogul, Carlos Slim bekerült a Forbes a világ milliárdosait gyűjtő listájára, a Walmart lett Mexikó legnagyobb magánfoglalkoztatója, míg az olyan vállalatok, mint az Archer Daniels Midland, a Bartlett Grain és a Cargill jelentősen részesedett az Egyesült Államokból Mexikóba irányuló agrárexportból, mely 2016-ban 17,7 milliárd dollárt tett ki. A NAFTA kritikusai azt mondják, hogy az ehhez hasonló kereskedelmi megállapodások, melyeket üzletorientált szakértők tárgyalnak meg zárt ajtók mögött, ilyen eredményt fognak hozni, ezért a jövőbeli tárgyalásokat a korábbi megállapodásokból kihagyott embereknek nagyobb figyelemmel kell kísérniük.
Tény, hogy több erőfeszítés is történt arra, hogy a kanadai, mexikói és egyesült államokbeli civil szervezetek közösen fogalmazzák meg a méltányosabb megállapodásra vonatkozó igényeiket. A washingtoni központtal működő Global Trade Watch nevű non-profit szervezet évek óta képviseli ezt az eszmeiséget, és egy idén májusban Mexikóvárosban tartott találkozó nyomán ez a projekt meg is valósult. Napirendre került a munkavállalók, a kistermelők, a környezet, a nők és a színesbőrűek jogainak erősebb védelme – valamint a migráció a jelenleginél racionálisabb megközelítése.
Az alulról jövő kezdeményezések fontosak, de rövidtávon aligha fogják befolyásolni a politikai döntéshozókat. Az Egyesült Államok kereskedelmi tárgyalója, Lighthizer augusztus 16-án azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a „NAFTA alapvetően rengeteg amerikai számára jelent kudarcot, ezért jelentősen javítani kell rajta”, ám egy májusban a Kongresszusnak küldött levele arról tanúskodik, hogy a Trump-adminisztráció valójában a NAFTA régi változatának modernizációját tervezi, a hibáihoz nem nyúlna.
Ugyanakkor legalább a kereskedelemre irányuló nagyobb figyelmet felhasználhatjuk arra, hogy eloszlassuk azt a tévképzetet, hogy a NAFTA áldás Mexikó számára. A konfliktus soha nem a NAFTA-országok népei között volt, a konfliktus a szupergazdagok és a többiek között van, akik utóbbiak mindannyian veszítenek a megállapodáson.
Írta: David L. Wilson, a Jane Guskinnel közösen írt The Politics of Immigration: Questions and Answers című könyv társszerzője.
Forrás: Truthout
Fordította: Latin-Amerika Társaság