A népi bölcsesség szerint, ha egy kormány támogatottsági szintje a választások előtt 20 százalékra csökken, akkor nagy valószínűséggel a kormányzó párt nem fog tudni hatalomban maradni, az emberek a változásra fognak szavazni. De a népi bölcsességek nem mindig bizonyulnak igaznak. És ez reményt adhat a chilei baloldalnak.

Mindösszesen 18 hónappal azután, hogy 62 százalékkal megnyerte az elnökválasztásokat, Michelle Bachelet elnöksége példátlan politikai összeomlást élt át. Mind az ő, mind az Új Többség (Nueva Mayoría) – többek között a szocialisták, a kereszténydemokraták, a kommunisták által alkotott koalíció – adminisztrációjának támogatottsága 20 százalékra esett vissza 2015 közepére, és azóta is ezen a szinten áll.

Alejandro Guillier lehet a latin-amerikai baloldal új reménysége? - Fotó: Tribu Magazine

A 2017 novemberi választásra a baloldali koalíció eredetileg Ricardo Lagost, a korábbi elnököt szemelte ki, aki a politikai karrierjét a ’80-as években Augosto Pinochet diktatúrájának bátor, kérlelhetetlen ellenzőjeként alapozta meg. Lagos hajlandó is lenne elindulni.

De a fiatalabb progresszívek kritikusan szemlélik Lagos 2000 és 2006 közötti elnökségét, amely inkább volt piaci, mint szocialista orientációjú. A 79 éves jelölt a közvélemény-kutatásokban dicséretes energikussága ellenére is öt százalékon áll.

Ez a helyzet a prominens konzervatív ex-elnöknek, Sebastián Piñerának kedvezhet, akit leggyakrabban egy Berlusconira hajazó sikeres üzletemberként jellemeznek, és a fő esélyese a 2017-es választásoknak.

A baloldal új reménysége

De túl lépve ezen a nem túl izgalmas forgatókönyvön – miszerint két volt nem túl népszerű elnök száll harcba az elnökségért – egy új arc jelent meg, Alejandro Guillier, a korábbi újságíró és híradóbemondó.

Guillier három évvel ezelőtt debütált a politikában, amikor független jelöltként bekerült a szenátusba. Ebben az ország egyik tradicionális pártja, a Radikális Párt támogatta, amelynek legszebb napjai már régen elmúltak, azonban hűséges – de leginkább csendes – tagja a Chilét az elmúlt 27 évből 23-ban kormányzó balközép koalíciónak.

Most azonban a Radikális Párt Guillierben megtalálta a maga aranybányáját. Az új jövevény hivatalosan is megelőzte a közvélemény-kutatásokban Lagost, a támogatottsága az elmúlt hat hónapban egy százalékról tizennégyre emelkedett.

Ez Guilliert egy pillanat alatt az érdeklődés középpontjába helyezte, és már egyes szocialista képviselők, akiktől korábban azt várták, hogy majd Lagost támogatják, az ő irányába kezdtek el érdeklődni. Ahogyan számos kormányzati tisztviselő is, más érdekeik mellett, hirtelen elkezdtek bízni abban, hogy megtarthatják pozícióikat.

Guillier, a semmiből jött jelölt, úgy tűnik, hogy komoly kihívója lehet Piñerának. A legfrissebb felmérések szerint holtverseny is kialakulhat kettejük között, és Guilliernek megszerezheti a kormányzó koalíció jelölését a novemberi induláshoz.

A bukás

Guillier felemelkedésének megértéséhez meg kell értenünk Bachelet bukását.

Két elmélettel szokták magyarázni megcsappant támogatását. A mérsékelt értelmiségiek szerint a chilei emberek egyszerűen kevésbé szocialisták, mint Bachelet és csapata általában.

Bachelet 2013-as progresszív választási kampánya, amely magába foglalta a 2011-es baloldali diákmozgalmak ambiciózus követeléseit, széles körű támogatással találkozott, és más célok mellett javaslatot tett Chile alkotmányának újraírására és a tandíjmentes egyetemi képzésre.

De lehetséges, hogy a chileiek valójában nem szakítottak az országot Pinochet uralma óta jellemző neoliberalizmussal. Ezen hipotézis szerint a Bachelet-kormány sorsát a rossz helyzetfelismerésével lehet magyarázni.

Egy másik elmélet Michelle Bachelet saját politikai tőkéjének drámai veszteségét okolja kormányzata bukásáért. Ezen elemzők szerint az elnök asszony személyes népszerűsége – és nem a reformprogramjáé – volt az egyetlen oka a 2013-as választási győzelmének.

És ha, ahogyan ez az érvelés állítja, az emberek a jelöltekre és nem a programjukra reagálnak, akkor az Új Többség koalíció vesszőfutása Bachelet bukásával függ össze, ami azzal kezdődött, hogy idősebb fia és annak felesége gyanús ingatlanügyekbe keveredtek 2015-ben.

A felismerés, hogy Bachelet családtagjai a kapcsolataikat használták profitszerzésre, nehezen volt összeegyeztethető az elnök asszony a visszaélések és az egyenlőtlenség elleni diskurzusával.

Magát Bacheletet nem vádolták meg törvényszegéssel. De napjaink Latin-Amerikájában már a korrupció gyanúja is elítélendő, mert az összecsenghet az egész régió végigsöprő botrányokkal.

Azzal, hogy a vezetőiket okolják, a chilei progresszívek elkerülhetik az azzal a kellemetlen lehetőséggel való szembenézést, hogy a chileiek esetleg támogatják a piacgazdaság legfontosabb elemeit.

Ez elképzelés vigaszt nyújt a rózsaszín dagály – az olyan vezetők, mint Lula, Kirchner vagy Chávez jellemezte, 2000-es években megjelent baloldal – szomorú végnapjaival viaskodó progresszívak számára. A latin-amerikai baloldal, amely egykoron feltartóztathatatlannak tűnt, most a korrupció és az elégedetlenség miatt számos országban visszaesőben van.

2016-ban a kongresszus konzervatív szárnya felelősségre vonta Dilma Rousseff baloldali elnököt, Lula kiválasztott utódját. A megbuktatása alkotmányosan ingatag alapon állt, de a fortyogó korrupciós ügyeket kihasználva az ellenzék ideológia viták és választások nélkül kerülhetett vissza a hatalomba.

Az ehhez hasonló morális gyanúk is szerepet játszottak Argentínában 2015-ben Kirchnerék kiszavazásában, és ezek mélyítették tovább Venezuelában Hugo Chávez két évtizedet átívelő „felújított” szocialista kormányzásának már amúgy is súlyos válságát (noha a korrupció messze nem az egyedüli oka a venezuelai válságnak).

És a baloldal újra felemelkedik?

Chilére visszatérve, Guillier azt mondta, hogy sok tekintetben Bachelethez hasonló nézeteket vall, hozzátéve, hogy a politikai ellenállástól eltekintve, a reformjai sok tekintetben szükségesek. Ő is kiállt az állam irányította gazdasági növekedési stratégia mellett.

Guillier célja megőrizni a szociális-demokratikus szellemiségét, de egy korrupciómentes, múlt nélküli új arc vezetésével.

Ennek megfelelően Guillier nem politikusként, hanem a nép fiaként próbálja láttatni magát. És különben is, nehéz hitelesebbnek lenni annál a fickónál, aki minden este elmondja az országnak a híreket.

Kritikusai ki is emelik Guillier populista gyökereit (a politikusok általános támadása, bármely éppen népszerű álláspont támogatása), valamint, hogy nincsenek mögötte bennfentes értelmiségiek és politikai tanácsadók.

De jelenlegi autonómiája és kétértelmű nyilatkozatai még Guilliernek dolgoznak. Ugyanakkor természetesen az intézményrendszerrel való szembenállás ma mindenütt nyertes stratégia lehet a világon.

Ha Guillier nyer, a politikai gondolkodás nem fog jelentősen változni Chilében, de új lesz, aki tolmácsolja azt. Annyi előnye mindenesetre lenne, hogy a gyengélkedő latin-amerikai baloldal ismét nyerni tudna.

Írta: Cristóbal Bellolio, az Universidad Adolfo Ibañez adjunktusa.

Megjelent a Huffington Postban

Fordította: Latin-Amerika Társaság