A Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodától kiszivárgott rengeteg dokumentum új fényt vetett arra, hogy a gazdagok és hatalmasok hogyan rejtik el vagyonukat. Újra ráirányította a figyelmet magára Panamára is, ami a világ egyik legismertebb adóparadicsoma. De mi különbözteti meg Panamát más alacsony vagy nem létező adószabályozástól, hogy ez hogy alakult ki?

Rengetek érintettje van a Mossack Fonseca iratai által kiváltott botránynak - Fotó: BBC

Hogy kezdődött minden?

A Norvég Adózási Központ 2013-as tanulmánya szerint Panama adóparadicsommá válása 1919-ben kezdődött, amikor a közép-amerikai ország elkezdett külföldi hajókat nyilvántartásba venni, hogy segítsen a Standard Oil amerikai olajvállalatnak megkerülni az Egyesült Államok adóit és szabályozását. A Standard Oil példáját más amerikai hajótulajdonosok is követni kezdték. Némelyikük nem akarta az amerikai törvények által előírt magasabb béreket kifizetni és jobb munkakörülményeket biztosítani.

A panamai nyilvántartás többek között olyan előnyökkel is járt, hogy az amerikai utasszállító hajók alkoholt is felszolgálhattak az utasaiknak a szesztilalom idején, anélkül, hogy megsértették volna a törvényt.

Néhány év alatt a közép-amerikai ország meglátta a lehetőséget abban, hogy az offshore pénzügyekre is kiterjessze a minimális adózású hajózásban alkalmazott elveket, szabályozásokat és közzétételi előírásokat. A norvég tanulmány szerint „a Wall Street érdekei segítettek Panamának bevezetni a laza cégalapítási törvényeket, amelyek bárki számára lehetővé tették, hogy adómentesen, anonim módon vállalatot alapítson, amellyel kapcsolatban nem sok dologra kellett választ adnia.”

Évtizedeken át az offshore pénzügyek viszonylag ritkák voltak Panamában, de az olaj világpiaci árának emelkedésével 1970-es években számuk megugrott.

Mi történt ezután?

Panama olyan törvényeket fogadott el, amelyek megerősítették a vállalati és az egyéni pénzügyi titoktartást. Szigorú titoktartási törvények és szabályozások léptek életbe, amelyek megszegéséért számos polgári és büntetőjogi büntetést helyeztek kilátásba. A vállalati részvényesek nyilvános regisztrációját nem írták elő.

Az országnak a banktitokra vonatkozó törvényei is szigorúak. Az pénzügyi intézményeknek tilos információt kiadniuk az offshore bankszámlákról vagy a számlatulajdonosokról. Az egyetlen kivételt azok az esetek jelentik, amikor terrorizmussal, kábítószer-kereskedelemmel vagy más súlyos bűncselekményekkel (amelyek között az adóelkerülés nem szerepel) kapcsolatos nyomozásban erre egy panamai különleges bíróság engedélyt ad.

Ezenkívül Panamának nincsenek adóegyezményei más országokkal, ami még nagyobb védelmet nyújt a külföldieknek. Nincs valutaváltási szabályozás sem, így nincsenek korlátozva vagy bejelentéshez kötve a befelé vagy kifelé irányuló pénzátutalások.

1982-re részben a Panama-csatornából és annak szabadkereskedelmi zónájából eredő üzleti lehetőségek vonzása miatt már több mint száz nemzetközi banknak volt irodája Panamavárosban.

Mit eredményezett mindez?

„Ezek a törvények »gazemberek« és diktátorok egész sorát vonzották, akik Panamát használták fel rablott vagyonuk elrejtésére, köztük volt például Ferdinand Marcos, „Baby Doc” Duvalier és Augusto Pinochet is” – írta Ken Silverstein 2014-ben, amikor a Vice magazinban bemutatta a Mossack Fonsecát.

„Amikor Manuel Noriega, a Panamai Védelmi Erők parancsnoka 1983-ban átvette a hatalmat, ő lényegében államosította a pénzmosási üzletet, amiben partnere volt a Medellín-drogkartell, amely így szabad kezet kapott az országban való működésre.”

A következő években alábbhagytak Panama arra irányuló próbálkozásai, hogy törvényes offshore pénzügyi központtá váljon. A globális pénzügyi gondok Latin-Amerikát különösen súlyosan érintették, és az olyan térségi szereplők, mint Mexikó és Argentína adósságai az egekbe szöktek.

Ezzel együtt egyre több bírálat érte Panamát a drogbiznisz növekvő befolyása miatt.

Végül az Egyesült Államok a beavatkozás mellett döntött, és 1989-ben megszállta Panamát, és megdöntötte Noriegát. Utódja, egy civil ügyvéd, Guillermo Endara új színben tüntette fel Panama nemzetközi imázsát. Azonban azok a vádak nem szűntek meg, melyek szerint az ország pénzügyi rendszere lehetővé teszi a pénzmosást, a csalást és nemzetközi adóelkerülést.

Mi különbözteti meg Panamát más mai adóparadicsomoktól?

„Nincs olyan, hogy jó adóparadicsom” – mondta Jolyon Maugham adóügyekre szakosodott ügyvéd a BBC 5 Live-ban. „Nincs semmi hasznuk a világgazdaság számára. (…) És ami általánosságban igaz, az bizonyosan igaz Panamára is.”

„Panama egy kiemelkedően negatív szereplő ebben a történetben. Ez egy egyedülállóan csúnya hely a vagyonod elhelyezésére. (…) Csak az általa kínált szélsőséges és visszataszító titoktartás miatt méltó az említésre.”

Maugham azt mondja, hogy Panama „különösen szigorú titoktartást” biztosít, „homályos tulajdonviszonyokat” tesz lehetővé, „valamint [ha igazak a visszadátumozásokról szóló hírek] olyan vagyonkezelői vannak, akiknek némelyike különösen etikátlanul működik”.

„Röviden, azért mész Panamába, mert a nagy hátrányai ellenére, értékeled ezeket a dolgokat.”

Az Adójogi Hálózat kampánycsoport ezt mondja Panamáról: „Az elmúlt években keményvonalas álláspontot vett fel, ami elutasítja a nemzetközi átláthatósággal foglalkozó szervezetetekkel való együttműködést.”

Az adó, és azok jogi elkerülésére vonatkozó megállapodások világméretű üzletek, és az adóparadicsomok egymással versengenek az olyan szolgáltatások és a titkos adatkezelés terén, amelyek vonzóak lehetnek az ügyfeleik számára.

Pascal Saint-Amans, az OECD adópolitikai központjának igazgatóját így idézték: „Hírneve alapján Panama még mindig az egyetlen olyan hely, amelyről az emberek úgy tartják, hogy ott el tudják rejteni a vagyonukat.”

A Mossack Fonseca dokumentumainak kiszivárgása után Juan Carlos Varela panamai elnök azt mondta, hogy kormánya „zéró toleranciát” képvisel az illegális pénzügyi tevékenységekkel kapcsolatban.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság