Az alábbi tanulmány az Ezredvég folyóirat 2004 novemberi és decemberi számában jelent meg Simor András tollából. Magyar nyelven ez az írás alapműnek számít a venezuelai Bolivári Forradalomról és Hugó Chávez politikájáról. Mindenkinek melegen ajánljuk!!
I. rész
Latin-Amerikában új Forradalom van születőben: a venezuelai. Elhallgatott forradalom ez, a latin-amerikai népek tetemes része sem ismeri, mert így döntöttek a világ nagy félretájékoztatási eszközei, amelyek a nemzetközi konzorciumok kezében vannak (és a nagy venezuelai tömegtájékoztatási eszközök, melyeket ugyanez a kéz irányít). A venezuelai Forradalom érdekeiket fenyegeti, a világ ezért nem tud róla. Amikor a nagy tömegtájékoztatási eszközök Venezuelát emlegetik, csakis az ellenzékről szólnak, vagy Chávez elnök személyét próbálják kifigurázni és nevetségessé tenni, és soha nem mondják ki azt, hogy itt Forradalom van."
Ernesto Cardenal, a nagy nicaraguai költő szavai nemcsak Latin-Amerikára érvényesek. A tömegtájékoztatási eszközök hazudozásának jellemző példája a Népszabadság 2004. augusztus 16-ai száma, amely azon a napon jelent meg, amikor a venezuelai népszavazás 94,4 %-ának összeszámlálása után a világ, s ekképpen hazánk is, már arról értesülhetett volna, hogy a venezuelai választójogosult állampolgárok 58,25 %-a nemmel válaszolt arra a referendumra, hogy visszahívják-e Hugo Chávez Frías államfőt. Az MTI híradás egy fényképet is közölt. Ez a fénykép augusztus 8-án készült, a Chávez-párti választópolgárok, a Nem-mel szavazók caracasi nagygyűlésén, amelyen az elnök 4-500 ezres tömeg előtt (Caracas történetének legnagyobb tömegtüntetése volt ez!) vagy ötórás lelkes, elemző, optimista beszédet tartott az augusztus 15-én várható népi győzelemről, és a negyedik órában, a tűző, trópusi napon egy kendővel megtörölte az arcát. A Népszabadság képaláírása: Az elnök izzasztó helyzetben.
Hogyan kezdődött az elhallgatott venezuelai Forradalom?
Az ötvenes évek katonai diktatúráját követő átmeneti állapot után választások útján a Demokrata Akciópárt jutott hatalomra, és Bétancourt (1958-63), majd Leoni (1963-68) személyében két elnököt állított. Az 1968-as elnökválasztások során a keresztényszocialista Calderát választották meg. Az ország politikai vezetése folyamatosan jobbra tolódott, 1961-ben megszakították a diplomáciai kapcsolatot Kubával, 1962-ben betiltották a kommunista párt és más haladó szervezetek működését. 1975-ben, Carlos Andrés Pérez első kormányzása idején állami tulajdonba vették a kőolajipart, amely a hetvenes évek elején külföldi monopóliumok, köztük a Standard Oil, a Shell, a Golf Oil társaság kezében volt, de a világ harmadik legnagyobb kőolajtermelő és 1970-ben a világ legnagyobb kőolajexportőr országában a lakosság 80%-a továbbra is szegénységben élt, a művelt földterület háromnegyedét a nagybirtokosok tartották kézben, miközben a törpebirtokosok csupán 5%-ával rendelkeztek. Tombolt a korrupció, a kőolajipar profitja az észak-amerikai érdekeket kiszolgáló magánkezekbe vándorolt.
A hatvanas évek Latin-Amerikája a gerillamozgalmak kontinense volt. Az Egyesült Államokkal kiegyezést kereső Szovjetunió nem rokonszenvezett a kontinens lázadó gerilláival, és emiatt számos latin-amerikai kommunista párt szembefordult a forradalmi megoldás gondolatával, ami pártszakadásokhoz, a forradalmi csoportok kiválásához vezetett. A Venezuelai Kommunista Párt például kizárta tagjai sorából Douglas Bravo gerillaparancsnokot, a Nemzeti Felszabadítási Fegyveresek Erők (FALN) főparancsnokát. Bravo egy 2002-ben adott interjúban elmondta, hogy a kizárás okai közt az is szerepelt, hogy visszaköveteltük azokat az elméleti alapelveket, amelyeket Simón Bolívar, Simón Rodríguez, Ezequiel Zamora és hazánk több más gondolkodója fogalmazott meg." Pedro Duno, marxista gondolkodó tanulmányát emlegeti, amely 1969-ben jelent meg Bolivári marxizmus-leninizmus címmel. Pedro Duno, akit ugyancsak kizártak a Venezuelai Kommunista Pártból, 1968-ban a párt politikai bizottságának írt nyílt levelében azt fejtegette, hogy a kommunista világmozgalom legfőbb hibaforrása a Szovjetunióban található, mert a szovjet pártbürokrácia elvesztette forradalmi erejét, és egyre inkább a Szovjetunió nagyhatalmi érdekei vezérlik. Ugyanebben az évben a Forradalmi pártok szociológiája címû írásában arra figyelmeztetett, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának útja a munkásosztály történelmi érdekeivel ellentétes érdekek irányába vezet, és olyan folyamat kezdetét jelenti, amely elkerülhetetlenül a kapitalizmus békés úton való restaurálásához vezet.
A Jamaicai levél (Kingston, 1815. szeptember 6.) Simón Bolívarjának eszméi élednek újjá a hatvanas évek végén Venezuelában. Bolívar a latin-amerikai országok jövőjét a képviseleti köztársaságban látta, és a spanyol birodalom Amerikából való kiűzésének és a szabad kormányok megalakításának feltételéül az amerikai egység megvalósítását hirdette meg, hozzátéve: "csakhogy ezt az egységet nem valami isteni csoda hozza létre, hanem a körültekintő munka és a célirányos erőfeszítés. Így kiáltott fel: Milyen szép is lenne, ha a Panamai-földszoros ugyanaz volna nekünk, ami a Korinthoszi volt a görögöknek!
Bolívar nevelõjének, Simón Rodrígueznek, a trópusi Rousseau-nak, a szegények számára ismereteket és mesterségeket egyszerre tanító Társadalmi-Iskola elvét megalkotó pedagógusnak szavait idézik, akit Max Robinson, kanadai, majd venezuelai egyetemi tanár a marxizmus latin-amerikai előfutárának nevez. Fél évszázaddal José Martí előtt írja Simón Rodríguez a napjainkban sokat emlegetett sorokat: Spanyol Amerika eredeti világ; intézményeinek is eredetieknek kell lenniük, kormányának is, egyiket is, másikat is eredeti módon kell létrehozni. Vagy kitaláljuk, hogyan, vagy tévedünk!
A korszak kiemelkedő venezuelai költője, Víctor Valera Mora a hatvanas évek felszabadító küzdelmeivel a 19. századi venezuelai szabadsághős, a hajdani parasztháború 1860-ban meggyilkolt vezetője nevében azonosul:
Õk azt hitték hogy Ezequiel Zamora örökre bevégezte teendőit
és kése és mértéket nem ismerő szíve követelése
az oligarchák békéjét nem dúlja fel soha többé
De nem mindegyik halott utazik csöndesen
némelyiküket bosszantja ha tétlenül tartózkodik itt
és makacsul követelődznek
és visszatérnek a népet új ütközetbe vezetni
és megvilágítják az ügyet mely az õ hiányukba öltözött
(Én igazolom ezt a háborút)
Federico Brito Figueroa történész 1975-ben publikálja nagy művét, a Tiempo de Ezequiel Zamora (Ezequiel Zamora ideje) című monográfiáját. Könyve engem Szabó Ervin művére, a Társadalmi és pártharcok a 48-49-es magyar forradalomban című munkára emlékeztet. Az 1994-es hatodik kiadás előszavában jogos önérzettel írja, hogy ez a kicsiny értelmiségi söpredék által sokat szidott és átkozott könyv szellemi iránytűként szolgált az 1992-es katonai és demokratikus lázadás vezetői számára. Az a feladatunk, hogy a jelen harcainak részévé tegyük azok gondolkodásmódját és cselekedeteit, akik tegnap a lázadást jelképezték a régi rezsim ellen - írta 1951-ben, amikor nagy művének első vázlatos részletét Ezequiel Zamora un Capítulo de la Historia Nacional (Ezequiel Zamora, egy Fejezet a Nemzeti Történelemből) címmel közzétette. Könyvének I. II. III. fejezetét eredetileg a caracasi Modelo börtönben dolgozta ki, és vitatta meg a politikai foglyokat tömörítő tanulókörök tagjaival. Federico Brito Figueroáról Bölöni György jut eszembe, aki Táncsics-könyvét akkor kezdte írni Párizsban, amikor ott már Hitler katonái ágáltak, és Táncsics alakjának felmutatásával arra kívánt serkenteni, hogy itthon értsék meg végre az idők szavát és szabadítsák ki az országot a reakció politikai, társadalmi és erkölcsi légköréből."
Idézzük a kicsiny értelmiségi söpredék egyik tagjának kritikai észrevételét: Brito Figueroa szerint Zamora a Független Nép jövendő Köztársaságának megtestesítője, aki a hadsereget új fegyelemre szoktatta, a kiképzés új módszereit teremtette meg, párthíveket formált embereiből, a szabad választások elvét hirdette, és arra törekedett, hogy a tényleges hatalom a népé legyen. Könyvét olvasva olyan benyomásunk támad, hogy Zamora tökéletes forradalmár volt, aki mindig úgy cselekedett, ahogyan cselekednie kellett, miként az az ortodox forradalmárok kézikönyveiben írva áll.
Hugo Chávez Frías és forradalmár katonatársai a hatvanas éveket gyerekként élték át: A gerilla szó - idézi fel emlékeit Chávez - nagyon természetesen hangzott számunkra. Ha valaki egyszer hallotta Fidel vagy Che nevét, nem felejtette el többé. 1967-ben 13 éves voltam, első középiskolai évem volt az, Barinasban. Emlékszem, hogy a rádióból hallottam, hogy Che Bolíviában van, és azt kérdeztem:
»Miért van egyedül ott?« Egyszer el is mondtam Fidelnek: »Nézd, Fidel, milyen az élet. Én 13 éves voltam, amikor a rádióból hallottam, hogy Che Bolíviában van, és hogy bekerítették.« Gyerek voltam, és azt kérdeztem: »Miért nem küld oda Fidel néhány helikoptert, hogy kimentsék?« Elképzeltem magamnak egy filmet.
»Fidelnek meg kell mentenie őt.« És amikor Chet megölték: »Miért nem küldött oda Fidel egy hadoszlopot, néhány repülőgépet?« Gyerek voltam, de teljes mértékben azonosultam velük."
Hat év múlva, 19 évesen, Allende meggyilkolásakor Fidel Castro szavai vésődnek emlékezetébe: »Ha minden dolgozó, minden munkás kezében fegyver lett volna, a chilei fasiszta puccsra nem került volna sor.« Ezek a szavak annyira belénk vésődtek, hogy valósággal jelszavunkká váltak, valamiféle rejtjellé, amelyet csak mi tudtunk megfejteni. Amikor Pedro Ruizszal - másfél éve meghalt, feledhetetlen jóbarátommal - találkoztam, egyikünk mindig így szólt: »Ha minden dolgozó, minden munkás...« És a másik befejezte a mondatot."
Luis Fuenmayor Toro, az Egyetemi Tervezési Hivatal igazgatója, a Venezuelai Központi Egyetem hajdani rektora így elemzi Venezuela 80-as éveit: "Venezuelában 1983-tól kezdve folyamatos válság bontakozott ki. 1983. február l8-án, az úgynevezett fekete pénteken került sor a pénz leértékelésére. A gazdaság nem viselte el az inflációt, kirakatgazdaság jött létre. A kőolajipar létrehozta profit a fejlett országokba vándorolt ki, amelyek kölcsönöket biztosítottak az olajtermelő országoknak. Csökkennek az olajárak, és összeomlik a kirakatgazdaság, amelyet a különféle kormányok sokáig fenn tudtak tartani. Az infláció talán nem volt olyan méretű, mint a déli országokban, Argentínában és Chilében, mert a kőolajipar ezt megakadályozta. A szegény rétegek élete azonban még rosszabb lett. A középrétegek egy része is elszegényedett. 1984-85-86-ban értelmiségi, egyetemi körökben ellenzéki mozgalmak alakultak ki. Carlos Andrés Pérez második kormányzásáig folytatódtak a sztrájkok, utcai tüntetések, majd sor került a neoliberális csomagterv érvényesítésére, amelyet már a déli országokban húsz évvel ezelőtt alkalmaztak. A kormány a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank követelményeit, a neoliberális csomagtervet megváltó megoldásnak vélte, és Carlos Andrés Pérez populista demagógiával próbálta népszerűsíteni. Emelkedtek az árak, rohamosan romlottak az életkörülmények. Így jutott el az ország az 1989-es caracazónak nevezett nyomorlázadásig. Az 1989-es nyomorlázadás igen jelentős esemény volt az ország életében, valósággal megváltoztatta Venezuela tudatállapotát. A nép ébredezni kezdett, végleg kiábrándult a parlamentáris demokráciából."
Chávez 2003. január 26-án, a brazíliai Porto Alegréban, a Bolivári Forradalommal szolidáris Szociális Világfórum szervezte egyik találkozón így idézi fel azt a történelmi pillanatot, amikor a Caracast körülvevő, dombokon kiépült barriók, nyomornegyedek népe megrohamozta a venezuelai fővárost, és a többszázezres tömeg kifosztotta a szupermarketeket, az élelmiszerboltokat és az üzleteket: "1989-ben ledőlt a Berlini Fal és 1991-ben összeomlott a Szovjetunió, ezzel egyidejűleg magasra emelték a neoliberalizmus győzelmes zászlaját, és megszületett a történelem végéről szóló tétel: »Véget ért a történelem, győzött a kapitalizmus«; azt mondogatták a kilencvenes évek elején: »Vége a történelemnek, ez az egyedüli üdvözítő gondolat, nincs más alternatíva« Értik? Elmúlt egy évszázad, ez így igaz, összeomlott a Szovjetunió, vége lett a szocializmusnak, vége lett a kommunizmusnak, éljen a neoliberális kapitalizmus, ésatöbbi.
Venezuelában viszont ugyanakkor, meglepő párhuzam ez, 1989-ben ledől a Berlini Fal, de 1989-ben Caracasban fellázad a nép, rendkívül heves népi lázadás robban ki, ezreké, százezreké, a szegényeké mindenekelőtt, akik lázadásukkal elözönlötték az utcát, fegyvertelenek voltak, de fellázadtak. Mi ellen lázadt fel a caracasi nép 1989. február 27-én? A Valutabank neoliberális csomagterve ellen."
1992 februárjában, majd novemberben katonai lázadás követi az 1989-es népi megmozdulást. Hugo Chávez és fiatal tiszttársai válaszul a Carlos Andrés Pérez elrendelte megtorló intézkedésekre, melyeknek ezrek estek áldozatául, úgy határoznak, hogy forradalmi mozgalmuk, a Bolivári Forradalmi Mozgalom-200 (MRB-200) nem várhat tovább, a fegyveres út az egyetlen esély a gyilkos rendszer megdöntésére. A fiatal tisztek népi származásúak, nem a parlamentáris demokrácia kormányait támogató középosztály tagjai közül valók. De a februári felkelés elbukik, Chávezt, a felkelés vezérét a Furte Tiuna erődben tartják fogva. Mindenért vállalja a személyes felelősséget. A felkelés egyik résztvevője, Urdaneta parancsnok nem hajlandó megadni magát, száz emberével a végsőkig ki akar tartani. Elvágják a telefonvezetékeket. Egy admirális, Rodríguez Citraro, anélkül hogy a hadsereg vezérkarától vagy az államelnöktől engedélyt kérne, megállapodik Chávez-szal, hogy televíziós beszédben fordul az ellenálló katonákhoz. Az elfogott Chávez baszk sapkájában áll a kamera elé, és negyvenöt másodperces beszédet mond. Beszédét az azóta híressé vált mondattal zárja: me rindo... por ahora - megadom magam... egyelőre. Egy öreg tábornok így szól hozzá:
Coño, carajito, qué vaina tan buena has dicho! - A francba, kölyök, de kurva szépet mondtál! Egy belső hangot hallottam, a tudatalattim beszélt - mondja később Chávez Luis Bilbao argentin újságíró kérdésére válaszolva.
Ettől kezdve a nép Chávezt Comandanténak, Parancsnoknak nevezi. Egy ismeretlen caracasi férfi a következõ verset juttatja el hozzá a San Carlos-i börtönbe:
Chávez atyánk, ki a börtönben vagy,
szenteltessék meg a te felkelésed, jöjjön el
(bosszúállón) mihozzánk, a te népedhez,
legyen meg a te akaratod, Venezueláé,
hadseregedé,
add meg nekünk az elvesztett bizalmat,
és ne bocsáss meg az árulóknak,
miképpen mi sem bocsátunk meg azoknak, akik
elfogtak téged.
Ments meg minket a korrupciótól,
és szabadíts meg Carlos Andrés Péreztõl.
Ámen.
II., rész
Carlos Andrés Pérez kormányát 1993-ban Rafael Caldera kormánya váltja fel. A Caldera-kormány nem hoz jelentős változást Venezuela életében. Folytatódik a korrupció, az olajjövedelmek külföldre juttatása. A szegényrétegek helyzete egyre kétségbeejtőbb. A néptömegek nem bíznak a politikai pártokban, elfordulnak tőlük, beleértve a baloldal hivatalos pártjait is. "Caldera kormánya megpróbált ellenállni a neoliberalizmusnak, de képtelen volt valamiféle alternatívát állítani ellene."
Chávez és tiszttársai a börtönben kidolgozzák a katonai-civil összefogás elvét. "Tudtuk, hogy a nép rokonszenvez velünk. De még nem létezett népi szervezet. Ekkor született meg a bolivári bizottságok eszméje - akkor még nem hívtuk köröknek -, vagyis az az eszme, hogy kis csoportokat szervezzünk, amelyek azonosulnak terveinkkel. Ezek a csoportok szinte illegálisak voltak, mert a mi mozgalmunk akkoriban Venezuela utcáin üldözött mozgalom volt."
Közeledtek az 1993-as választások. A választások győztese, mint már említettük, Rafael Caldera lett, aki a Copei-bõl (Keresztényszocialista Párt) kivált frakció élén, a maga céljaira hasznosítva a börtönben levő tisztek iráni rokonszenvet, megnyeri a választásokat. A Bolivári Forradalmi Mozgalom-200 ekkor még elutasítja a választásokon való részvétel gondolatát. "Az aktív tartózkodás eszméjét vallottuk, nemet mondtunk a pártoknak, nemet mondtunk a választásoknak, és igent az alkotmányozó nemzetgyűlésnek, mint alternatívának."
Kétéves börtönbüntetése alatt Chávez J.R. Nuñez Tenorio, Guillermo García Ponce, Pedro Duno, Federico Brito Figueroa könyveit olvassa, Simón Bolívar, Simón Rodríguez, Ezequiel Zamora életművében találja meg a követendő példát. Fiatal katonatisztként a katonai irodalom megismerése közben Marx és Mao Ce-tung munkáit tanulmányozta. Maóra később is sokszor hivatkozik. "Ki a háború meghatározója? Az ember - mondta Mao, ez a másik nagy kapitány, Mao Ce-tung - az emberi lény. Mao a háborúról beszélt, hiszen filozófus és katona volt, és azt mondta, hogy a háborúban sok gép vesz részt: tankok, tömegközlekedési eszközök, 106-os ágyúk, harci repülőgépek, fregattok, tengeralattjárók, a napról napra új fejlettségi szintet felmutató technológia, de Mao mégis azt mondta, hogy a háború végeredményét, az ütközet kimenetelét nem a gépek határozzák meg, mert végső soron nem ezek küzdenek egymással, repülőgép repülőgép, tank tank, puska puska ellen, nem. Ami szemben áll egymással az egyféle emberi morál egy másféle emberi morállal szemben."
Sokszor emlegeti Mao híres mondását, miszerint a hadseregnek a nép olyan, mint a halnak a víz.
1994-ben Caldera amnesztiát hirdet az 1992. február 4-e óta börtönben lévő forradalmár katonatisztek számára, akik fegyveres lázadás helyett ekkor már az alkotmányozó nemzetgyűlés létrehozásának eszméjét vallják magukénak. "Emlékszem, hogy Toni Negri Alkotmányozó Hatalomról szóló írásait tanulmányoztuk, a Pouvoir Constituant francia teoretikusait. Rousseau gondolatait a társadalmi szerződésről. Latin-amerikai tapasztalatokat kerestünk. Elmentünk Bogotába, beszélgettem a kolumbiai Alkotmányozó Nemzetgyűlés három társelnökével: Álvaro Gómez Hurtadóval - akit egy év múlva meggyilkoltak -, Horacio Sepával és Antonio Navarro Wolffal."
Kidolgozzák az "alkotmányos folyamat" elvét, megszületik a civil-katonai mozgalom eszméje, nekilátnak a bolivári bizottságok országos szervezésének. A neoliberális kapitalizmussal szemben új, politikai-gazdasági modell lehetőségét keresik. Uslar Pietri, kiemelkedő venezuelai író és gondolkodó szavait idézik: "Venezuelában annyi pénzforrás párolgott el a XX. század utolsó felében, amennyi 15 Marshall-tervvel ér fel." 1994-ben Chávez Havannába látogat. "Fidel azzal lepett meg engem, hogy a repülőtéren várt, aztán a Havannai Egyetemre mentünk, ahol egyetemistákkal, kubai barátainkkal találkoztunk. Mondtam néhány dolgot a már testet öltött bolivarizmus ideológiájáról, aztán Fidel, emlékszem, így felelt az én szavaimra: »Ti ott Venezuelában az emberi méltóságért, az egyenlőségért vívott harcot bolivarizmusnak nevezitek, mi itt szocializmusnak hívjuk.« De hozzátett még valamit, ami meglepett engem: »Ti bolivarizmusnak hívjátok, egyetértek, de ha kereszténységnek hívnátok, azzal is egyetértenék.«"
A Bolivári Forradalmi Mozgalom-200 felveszi a kapcsolatot a vele szövetkezni hajlandó, baloldali politikai pártokkal. Megszületik a Movimiento Quinta República (Ötödik Köztársaság Mozgalom), majd létrejön a Polo Patriótico (Hazafias Pólus), amely nem csupán a választásokra készülő, átmeneti szervezkedés, hanem hosszú távú erőkoncentrációja a Bolivári Forradalomnak. Egyesíti az MVR-t (Movimiento Quinta República, Ötödik Köztársaság Mozgalom), PPT-t (Partido Patria Para Todos, Haza Mindenki Számára Párt), PCV-t (Partido Comunista de Venezuela, Venezuelai Kommunista Párt), a MAS egyes elemeit (Movimiento al Socialismo, Szocializmusért Mozgalom), MEP-et (Movimiento Electoral del Pueblo, Népi Választási Mozgalom). A bolivári forradalmárok háromgyökerű fáról beszélnek: a bolivári, a robinsoni (Simón Rodríguez), a zamorai eszme fájáról.
Ekkor már a békés hatalomátvételre, az 1998-as választásokra készülnek. 1996-97-ben bejárják az országot, száz felmérést készítenek. Az első kérdés: "Egyetért-e Ön azzal, Hugo Chávez legyen a Köztársaság elnökjelöltje?" A második kérdés: "Őrá szavazna-e?" Az első kérdésre 70%-os, a második kérdésre 57%-os többség válaszolt igennel. Az 1998-as választásokon Hugo Chávez Fríast a választópolgárok 56%-a Venezuela elnökévé választotta. 1999-ben népszavazást hirdetnek az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívására. A népszavazás eredménye: a lakosság 80-90%-a egyetért az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásával. Ugyanebben az évben az Alkotmányozó Nemzetgyűlés 86%-os többségi szavazatával megszületik az ország új alkotmánya, Venezuela felveszi a Venezuelai Bolivári Köztársaság nevet. Megkezdődik az ország politikai, jogi, gazdasági, oktatási, egészségügyi átalakítása, az új modell, a neoliberális kapitalizmussal szemben álló, a független, antiimperialista Venezuela útjának gyakorlati megvalósítása.
Venezuela új alkotmánya, amely 2000. március 24-én minikönyvben is megjelent, és amellyel minden venezuelai család rendelkezik, kimondja:
"Venezuela népe, teremtő erejének latbavetésével és Isten segedelmét szólítva, Felszabadítónk, Simón Bolívar történelmi példáját és elődeink, a szabad és független haza előharcosainak és megteremtőinek hősiességét és áldozatkészségét követve, abból a magasztos elvből kiindulva, hogy olyan Köztársaságot teremtsen, amelyben a társadalom demokratikus, népképviseleti és a nép a főszereplő, többnemzetiségű és multikulturális egy igazságosságra, föderalizmusra és decentralizációra épülő államban, amely megalapozza a szabadság, függetlenség, béke, szolidaritás, közjó, területi egység, együttélés és törvénytisztelet értékeit a jövendő nemzedékek számára, biztosítja az élethez, munkához, kultúrához, neveléshez, társadalmi igazságossághoz, mindenféle megkülönböztetés és mindenféle alávetettség nélküli egyenlőséghez való jogot, elősegíti és megerősíti a nemzetek közötti békés együttműködést és a belügyekbe való beavatkozás nélküli, a népek önrendelkezési jogán alapuló latin-amerikai integrációt, az egyetemes és osztatlan emberi jogokra, a nemzetközi társadalmi élet demokratizálására, a nukleáris leszerelésre, az ökológiai egyensúlyra és a környezetvédelmi javak jogi védelmére épülő világ megteremtését, ami az emberiség közös és elidegeníthetetlen érdekét szolgálja, a Nemzeti Alkotmányozó Gyűlés eredendő hatalmával élve a szabad választás és a demokratikus referendum révén a következő Alkotmány közzétételéről rendelkezik."
"Ma meghalt a Negyedik Köztársaság, és létrejött a Bolivári Köztársaság" - mondta 1999. augusztus 5-én, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés ülésén Hugo Chávez, Simón Rodríguez szavait idéző beszédében, hangsúlyozva, hogy a nép, mint a köztársaság főszereplője (república protagónica) elnevezésű köztársaság demokratikus, forradalmi, bolivári eszme, amelyet az új alkotmány politikai, jogi biztosítékok révén a gyakorlatba ültetett át.
1999-ben a gazdasági fejlődés biztosítására öt alapelvet dolgoztak ki, és hat hónap alatt negyvenkilenc új, úgynevezett alkalmasságot biztosító törvényt léptettek életbe, amelyek az oligarchák és a földbirtokosok negyven éven át sérthetetlen és évtizedes korrupciót lehetővé tevő érdekeit korlátozták.
Venezuela legnagyobb kincsének, olajjövedelmének tetemes részét az oktatásügy, az egészségügy és az országos méretű lakásépítkezési program fejlesztésére fordítva alapvető változás lehetőségét teremtették meg az ország lakosságának 80%-át kitevő szegénység életében.
A bolivári békés forradalomra a hajdani uralkodó osztály, amely magát demokratikus ellenzéknek nevezi, az Egyesült Államok Bush-adminisztrációjának politikai és pénzügyi támogatását élvezve, erőszakos akciókkal: államcsínnyel és olajszabotázzsal reagált.
2002. április 12-én a legfelső katonai vezetés néhány tagja államcsínyt kísérelt meg Hugo Chávez demokratikus úton megválasztott kormánya ellen. Hugo Chávez, hogy a vérontást elkerülje, a lázadók kezére adta magát, akik sem a meggyilkolására kiadott utasítást nem merték végrehajtani, sem azt, hogy a fogva tartási helyén, La Orchila szigetén várakozó észak-amerikai repülőgéppel az országból eltávolítsák. Chávez megtagadta, hogy lemondási nyilatkozatot írjon alá. Carmona Estanga, a puccsisták által kinevezett ügyvezető elnök Venezuela új alkotmányát érvénytelennek nyilvánította. "Eljött a pillanat, és a feszületet kezemben tartva belekezdtem a Miatyánkba. - emlékezik a puccs első napjára Chávez. - Kész voltam meghalni, egyenesen állva, emberi méltósággal. Azt mondtam magamnak: «Eljött az órád, de azért halsz meg, mert népedhez hû voltál.»"
Csakhogy közben felkelt a venezuelai nép. Százezrek özönölték el Caracas utcáit, a munkások megszállták a gyárakat, a diákok az iskolákat. Az ország kaszárnyáiból telefonhívások jelezték a mirafloresi elnöki palotába, hogy a hadsereg Chávez mellett áll. Az elnöki palota háztetőin álló kiskatonák előbb bátortalanul, majd egyre bátrabban zászlólengetéssel válaszoltak a vonuló százezreknek: a hadsereg és a nép Chávezt védelmezi. Milliók mozdultak meg Venezuelában. "Föltámadott a tenger/ a népek tengere." "Ez Mao. A víz és a hal" - mondta később Chávez.
A katonai puccs negyvennyolc óra alatt megbukott. Chávez visszatért a mirafloresi elnöki palotába, és első szavaival a bolivári új alkotmány érvényességét hangsúlyozta, mindenki könyvének nevezve azt, a Kolumbusz előtti Amerika remekművéhez, a guatemalai kicse indiánok szent könyvéhez, a Popol Vuhhoz hasonlítva.
A puccskísérlet után 2002 decemberében a magát továbbra is demokratikusnak nevező ellenzék új kísérletbe kezdett, amihez megnyerte a PDVSA (Petróleos de Venezuela. S.A), a venezuelai kőolajipar nemzetellenes érdekeket kiszolgáló ügyvezető igazgatóit, akik gyárak bezárásával, munkások hazaküldésével, szabotázsakciókkal, a számítógépes rendszerek ellen intézett informatikai háborúval, ami a venezuelai gazdaságnak rettenetes károkat okozhatott volna, megbénították a venezuelai kőolajipar termelését. Nem sztrájk volt ez, hanem szabotázsakció. A világ ötödik legnagyobb olajexportőr országa átmenetileg olajbehozatalra kényszerült. A bolivári forradalmároknak informatikai háborút kellett vívniuk a rendszerek helyreállításáért. A venezuelai munkásosztály - nemcsak a kőolajipari dolgozók - egységesen fellépett a kőolajipari szabotázs ellen. 2003. január végéig 20 000 ügyvezetőt bocsátottak el, akiket a szabotázsakcióban vétkeseknek találtak. Az ország legfőbb gazdasági kincse, a kőolaj ma valóban nemzeti érdekeket szolgál.
Ugyanakkor a venezuelai forradalmárok arról sem feledkeznek meg, hogy az olajszektor ügyintézői, hivatalnokai és dolgozói ma is privilegizált réteget alkotnak, ezért a 2002-2003-as év olajcsatájáról szólva úgy fogalmaznak, hogy megnyertek egy ütközetet, de még nem nyerték meg a háborút. Tisztában vannak azzal, hogy Venezuela ma átmeneti időszakban él, jövője számos külső és belső tényező összhatásától függ.
Az ország életét átalakító gazdasági, politikai, oktatásügyi, egészségügyi és egyéb programokat misszióknak nevezik.
A Robinson I. Misszió elnevezésű program keretében egy év alatt több mint egy millió írástudatlant tanítottak meg írni-olvasni, akik a Robinson II. Misszió során elvégzik az első hat osztályt, ennek elvégzése után minden tanuló egy harminc kötetből álló, világ- és latin-amerikai irodalmi, történelmi ajándék könyvcsomagot kap. A Ribas Misszió keretében hétszázezer ösztöndíjas végez érettségi vizsgával végződő középfokú tanulmányokat. A Sucre Misszió a felsőfokú tanulmányokat, a Barrio Adentro (Szegénynegyeden belüli) Misszió az egészségügyi ellátásból mindezidáig kizárt népesség orvosi ellátásának lehetőségét teremti meg több ezer kubai orvos részvételével, ennek során 45 millió 600 ezer esetet kezeltek, nélküle hetente, orvosi ellátás híján, 280 venezuelai halt volna meg. A Guaicaipuro Misszió az indián közösségek jogait biztosítja. Három év alatt kilencvenezer új lakóház épült fel. A műveletlen földterületeken parasztszövetkezetek, egyéni parasztgazdaságok alakultak, érdekeiket a Föld Törvény védelmezi, fejlesztésükről kedvező gazdasági hitelek gondoskodnak.
Chávez beszédei, az Aló Presidente című tévéműsor, melynek során minden vasárnap az államelnök felel a betelefonálók kérdéseire, a nép forradalmi öntudatát ébren tartják.
"A Bolivári Forradalom alapvető érdeke a nép politikai, ideológiai nevelése - mondja Héctor Navarro, felsőoktatási miniszter. - A bolivári iskolákat és bolivári egyetemeket azért is hoztuk létre, hogy ne a privilegizált rétegekből kikerült nevelőgárda tanítsa az új nemzedékeket. A 23 milliós Venezuelában ma 12 milliónyian tanulnak, 2004-ben a bolivári iskolák száma elérte a háromezer ötszázat, az egyetemi hallgatók 20%-a a bolivári egyetemeken végzi tanulmányait, és 2006-ra a bolivári egyetemek létszáma eléri a mai összegyetemi létszámot. Körülbelül egy millió gyermek, a diákság 12%-a bolivári iskolákban tanul, ahol ingyenes reggelit, ebédet, uzsonnát kapnak, ingyen kapják a tankönyveket. A bolivári iskolákban a tanárok egész nap dolgoznak, fizetésük 65%-kal magasabb, mint az állami iskolákban dolgozó tanári fizetések. Célunk az, hogy a központból irányított, a helyi politikai hatalmaknak ki nem szolgáltatott bolivári egyetemek rendszere az ország egész területére kiterjedjen. Az oktatásügyi költségvetés a GDP 3%-áról annak 7%-ára növekedett."
A Bolivári Forradalom stratégiai terve, hogy a latin-amerikai integráció révén hozzájáruljon a sokpólusú világ kialakításához. Az Egyesült Államok neoliberális gazdasági modelljét követő ALCA-val (Aérea de Libre Comercio de las Américas, Amerikai Szabadkereskedelmi Övezet) szemben az ALBA (Allternativa Bolivariana para las Americas, Bolivári Alternatíva Amerika számára) létrejöttét és működését szorgalmazzák, a latin-amerikai olaj és földgáz termelő országok egységes politikai, gazdasági, kulturális fellépését sürgetik. Brazília, Argentína, Ecuador rokonszenvez a venezuelai elképzelésekkel, Kuba elvi és gyakorlati szolidaritásával támogatja a Bolivári Forradalmat.
Idén augusztusban két hetet töltöttem Caracasban, az augusztus 15-i népszavazás előtti két hetet. A Bolivári Alkotmány kimondja, hogy a hat éves elnöki időszak félidejében, ha a szavazásra jogosult állampolgárok 20/-a aláírásával hitelesítve kéri, népszavazással, referendummal kell eldönteni, hogy az elnök továbbra is elnök marad-e, vagy nem. "Különleges diktátor ez az Hugo Chávez. Mazochista és öngyilkos természetű: olyan Alkotmányt hozott létre, amely megengedi, hogy a nép kitaszítsa a hatalomból, és megkockáztatta, hogy ez bekövetkezhessék egy visszahívási referendum révén, amelyet Venezuelában, a világtörténelem során először, meg is tartottak." - írja Eduardo Galeano.
Chávez elnök Ezequiel Zamora 1859-es győztes ütközetére emlékezve 2004 júniusában Santa Inés-i csatának nevezte a referendum augusztus 15-i napját. "Santa Inés az oligarchia katona sírja lesz" - mondta Ezequiel Zamora 1859 decemberében. Chávez Alberto Arvelo Torrealba XX. század eleji költő híres művét, a Florentino és az ördög című eposzt is idézte, amelyben Florentino, a népénekes dalversenyben legyőzi az ördögöt.
Ebből a műből idézek én is:
Fekete köpeny takarja,
és lova is fekete,
fekete kalapja alá
nem láthat be senki se.
A venezuelaiak beláttak az ördög fekete kalapja alá. Oligarcháik, földesuraik arcát látták ott, Bush-ördögöt, aki a világot a barbárság uralmával fenyegeti. 2004. augusztus 15-e a venezuelai nép újabb győzelmének napja lett. Hajnali háromkor kürtök szólaltak meg az egész országban, és a nép szavazni indult. Venezuelában a Bolivári Forradalom előtt 5 millió ember élt személyi igazolvány, állampolgári jogok nélkül. A szegénynegyedek láthatatlan népe, amely 2004 nyarán vörös inget vett fel. A választás tisztaságát Jimmy Carter egykori amerikai elnök és César Gaviria, az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) főtitkára is elismerte.
A Chávezre szavazók a Nem gombot nyomták meg a számítógépes azonosítási és szavazási rendszer gépein, ahol a választási csalások, a többszöri szavazás megakadályozása érdekében elektronikusan rögzítették az ujjlenyomatokat. Nemet mondtak az éhségre, az írástudatlanságra, az egyenlőtlenségre, a háborúra, a neoliberális globalizációra, a fasizmusra. Nekem Radnóti verse járt az eszemben József Attiláról, aki nemet mondott a hazug korra, amelyben élnie és halnia adatott, és Hugo Chávez szavaira gondoltam a vörös inges tüntetők között, akik az "uh! ah!, Chávez no se va" (Chávez nem megy el) jelszót kiáltozták mind az ötszázezren. Arra a mondatra, amely ugyancsak a Szociális Világfórum Porto Alegre-i tanácskozásán hangzott el, és az egész emberi világot fenyegető veszélyre figyelmeztetett.
2003. január 25-ei brazíliai sajtókonferenciáján ezt mondta a venezuelai államfő, az ellenzék elit csoportjainak fasiszta államcsíny kísérletére utalva: "Nemrég arról beszéltem, hogy a fasizmus a neoliberalizmus felső foka, miként Lenin az imperializmust a kapitalizmus felső fokának nevezte; a neoliberalizmusnak, úgy látszik, a fasizmus a felső foka."