Három nappal az elnökválasztások aratott győzelme után Hugo Chávez bejelentette, hogy Nicolás Maduro eddigi külügyminisztert választotta alelnökévé a következő, 2019-ig tartó ciklusra.

Nicolás Maduro Moros 1962. november 23-án Caracasban született, nős, felesége, Cilia Flores szintén politikus, a Nemzetgyűlés elnöke 2007 óta, korábban az Ötödik Köztársaság Mozgalomban töltött be tisztséget.

Maduro remek példája annak, hogy valaki egyetemi diploma nélkül is messzire juthat az ember, hiszen mindössze egy középiskolai végzettsége van, amelyet a nyugat caracasi Liceo Avalosban szerzett.

Tanulmányai befejeztével buszvezetőként kezdett dolgozni a fővárosban. Politikai pályafutását szakszervezeti aktivistaként is a közlekedési vállalatnál kezdte, ahol a metródolgozók képviselője lett. Ez bátor tettnek számított, ugyanis az 1970-80-as évek Venezuelájában törvény tiltotta a metródolgozók számára szakszervezet szervezését. Későbbiekben ő lett az Ötödik Köztársaság Mozgalom egyik alapítója, és az éppen börtönben raboskodó Chávez szabadlábra helyezéséért folytatott kampány vezetője.

1998-ban az Ötödik Köztársaság Mozgalom színeiben parlamenti képviselőnek választották, 1999-ben részt vesz az Alkotmányozó Nemzetgyűlés munkájában. 2000-ben és 2005-ben fővárosi választókerületből választják a Nemzetgyűlés tagjává, 2005 és 2006 között alelnöke volt annak.

2006. augusztus 9-én Chávez az ország külügyminiszterévé nevezte ki, amely posztot egészen mostanáig, október 10-ig töltötte be. Ezután lett ő az ország új alelnöke, ezzel úgy tűnik, hogy valóban ő az egyik esélyes jelölt arra, hogy majd annak idején átvegye Hugo Chávez helyét.