Felkelés az ENSZ-ben

(első rész)

Az ENSZ közgyűlésének - vélhetően a földgolyó legmagasabb politikai szervének - múlt keddi, október 26-i ülését amiatt hívták össze, amit már oly sokadszorra ismételnek meg, és ami már ismerős: "Az Amerikai Egyesült Államok Kuba elleni gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi blokádja megszüntetésének szükségessége."

Ez az ENSZ történetének legjobban megvitatott, sikeresen elfogadott és soha nem teljesített határozata.

Mindannyian tudjuk, hogy ha ilyen eljárás vádja érné Kubát vagy bármelyik másik latin-amerikai vagy karibi államot, hogy csak figyelmen kívül hagyna egy ilyen határozat, tűz- és kénkőzápor borítaná el azt az országot. Ezt a gyűlöletes törvényt, ami annyira világosan és pontosan jellemző az "Amerikai Egyesült Államokra" és aminek a megszüntetését követeljük, a nemzetközi jog úgy hívja, hogy "népirtó törvény".

Az alkalmak száma 1992 óta, amelyek során a Közgyűlés a határozat mellett szavazott, követelve a megszüntetését ennek az ártalmas és bűnös intézkedésnek, 19-re emelkedett. De ahogyan a határozat beterjesztéseinek és elfogadásainak száma növekedett, az országok száma, akik a felajánlották a támogatásukat szintén nőtt, a tartózkodók száma csökkent, és csak egy miniatűr csoport szavazott ellene. A mostani, legutóbbi alkalommal csupán két ország szavazott ellene és hárman tartózkodtak, nem is igazán számítanak ezeknek a pici államoknak a nevei, valójában mindannyian az Egyesült Államok gyarmatai.

Az egyik dolog, amit mérlegelnünk kell, az az a hatalmas változás, ami a világban végbement az ENSZ alapítása óta, amikor még a második világháború csatái nem értek véget. Egy olyan háborúé, ami 50 millió ember életét követelte és óriási károkat okozott. Sok ország, akik ma többséget alkotnak az Egyesült Nemzetek Szervezetében még olyan európai hatalmak gyarmatai voltak, amely hatalmak a világ területének óriási többségét, és bizonyos kontinensek szinte egészét erőszakkal uralmuk alá hajtották. Sok esetben, sokkal ősibb civilizációk és fejlett kultúrák népességének százmillióit igázták le a gyarmatosító agresszorok a fegyvereik fejlettsége révén.

Kuba sem volt kivétel.

Ezen a féltekén az országunk volt Spanyolország utolsó gyarmata, odaadva az egyébként is kevés mezőgazdasági termékét, amiket szabad campesinók (parasztok - a szerk.) és afrikai származású rabszolgák százezreinek szorgos kezei termeltek meg, de a gyarmatosítónak más követelései is voltak. Amikor Spanyolország többi gyarmata felszabadult a 19. század korai évtizedeiben, ez az ország vaskézzel és a legzsarnokibb módszerekkel fenntartotta a kubai gyarmatát.

Az évszázad második felében szigetünk - amit Spanyolország erődnek álmodott meg, ahonnan újra meghódíthatja a korábbi dél-amerikai gyarmatait - erős nemzeti és hazafias érzelmek bölcsője volt. A kubai emberek függetlenségi háborúba kezdtek, közel 70 évvel latin-amerikai testvérállamok után, pedig semmilyen fegyverük nem volt, csupán a cukornádaratáshoz használt macheték, és a kubai lovak lelke és gyorsasága. Kis idő elteltével, a kubai hazafiak félelmetes harcosokká váltak.

Harminc évvel később, sokat szenvedett népünk elérkezett arra a pontra, hogy véghezvigye a makacs európai hatalom ellen folytatott hősies küzdelmének történelmi célkitűzéseit. A rendelkezésre álló óriási mennyiségű katona ellenére, a spanyol hadsereg ekkortól már képtelen volt fenntartani a sziget ellenőrzését, már csak a fő városi körzeteket tudták uralni és az összeomlás határán voltak.

Ezt követően az erős birodalom - amelyik soha nem leplezte azon szándékát, hogy Kubát birtokolja - beavatkozott ebbe a háborúba, miután cinikusan kijelentette, hogy "Kuba népének jogánál fogva kellene szabadnak és függetlennek lennie".
A háború végén országunktól megtagadták a jogot, hogy részt vegyen a béketárgyalásokban. A spanyol kormány betetőzte Kuba elárulását, amikor a beavatkozó karjaiba lökte.

Az Egyesült Államok átvette az ellenőrzést Kuba természeti erőforrásai, a legjobb földjei, kereskedelme, bankjai, szolgáltatásai és az ország központi iparágai felett. Ez újgyarmattá tett minket. Ellen kellett állnunk több mint 60 évig, de újra függetlenek lettünk, és soha nem adjuk fel a küzdelmet. Ilyen előzmények, és más országok példái után jobban megérthetjük a külügyminiszterünk, Bruno Rodríguez ez év október 26-án elhangzott szavait.

A vita reggel tízkor kezdődött. Először öt ország beszélt, a 77-ek Csoportja, az El Nem Kötelezettek Mozgalma, az Afrikai Unió, a CARICOM és a MERCOSUR nevében, és mindegyikük támogatta a határozatot.

Ezután másik 14 ország beszélt, köztük kettő, amelyek népessége egyenkét egymilliárd felett van: Kína és India, ketten együtt közel 2,5 milliárdan vannak; mások pedig több mint 100 millió lakossal rendelkeznek, olyanok, mint az Orosz Föderáció, Indonézia és Mexikó; és másik kilenc ország, amelyek elismert szerepet játszanak a nemzetközi életben: Venezuela, az Iráni Iszlám Köztársaság, Algéria, Dél-Afrika, a Salamon-szigetek, Zambia, Gambia, Ghána és Barbados. 19 beszéd Brunóé előtt.

Az ő beszéde kategorikus volt. Egész bekezdéseket is fogok idézni a belőle. A minket fenyegető háború súlyos veszélyére utalva kezdett beszélni, és elmondta:

"A túlélés érdekében az emberiség tudatában elengedhetetlen egy ugrás, de ez csak az erre a kérdésre vonatkozó valódi információk elterjesztésén keresztül lehetséges, amiket a legtöbb politikus elhallgat, vagy nem vesz róluk tudomást, nem közli őket a sajtó, és amik az emberek számára olyan borzasztóak, hogy hihetetlennek tartják őket."

"… az Egyesült Államok Kuba elleni politikája nélkülöz minden erkölcsi vagy jogi alapot, hitelességet és támogatottságot. Ezt bizonyítja az a több mint 180 szavazat, amit az ENSZ közgyűlésében az elmúlt néhány évben leadtak, követelve a gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi blokád megszüntetését."

"Latin-Amerika és a Karib-térség nyomatékosan és egyhangúlag elutasítja ezt a politikát. Az Egységcsúcs, amit 2010 februárjában Cancúnban tartottak, is határozottan ezen az állásponton volt. A térség vezetői ebbéli véleményüket közvetlenül továbbították az Egyesült Államok jelenlegi elnökének. Valójában a blokád és a Helms-Burton törvény elutasítása, mint csak nagyon kevés más kérdés, a régió politikai hagyománya."

"Hasonlóan egyértelmű véleményt fogalmazott meg az El Nem Kötelezettek Mozgalma, az Ibéro-Amerikai Csúcs, az Európai Unió, a Latin-Amerikai és Karib Csúcs, az Afrikai Unió, az ACP Csoport Csúcstalálkozója és gyakorlatilag országok bármelyik más csoportja, ami a nemzetközi jog mellett áll és tiszteletben tartja az ENSZ alapokmányának elveit és iránymutatásait."

"Széleskörű és egyre növekvő megegyezés van az Egyesült Államok társadalmán és az ország kubai emigránsain belül a blokád ellen és a Kuba-politika megváltoztatásáért […] az amerikai állampolgárok 71%-a az USA és Kuba közötti kapcsolatok normalizálása mellett áll…"

"A Kuba elleni szankciók érintetlenek és teljes körűen alkalmazzák őket."

"A 2010-es év folyamán, a gazdasági ostrom szorosabbá vált és a mindennapos hatásai folyamatosan láthatóak Kuba életének minden aspektusában. Különösen komoly következményei vannak a népességre olyan érzékenyen ható területeken, mint az egészségügy és az élelmiszer-ellátás."

Bruno ezután azonnal folytatta azon kegyetlen intézkedések felsorolásával, amelyek kiváltképp a speciális egészségügyi problémákkal küzdő gyerekekre vannak hatással, amit az Egyesült Államok kormánya nem is tudna tagadni.

Ezután azt mondta:

"Az USA Igazságügyi Minisztériuma és Kincstára által idén amerikai és európai ügynökségekre a Kubával való tranzakcióik miatt kivetett bírságok összesen több mint 800 millió dollárt tettek ki."

Így folytatta a felvilágosítást:

"Lefoglalták a Cubana de Aviación (a kubai légitársaság - a szerk.) 107 000 euró értékű szállítmányát, ami a Banco Popular Espanol-on keresztül tartott Madridból Moszkvába. Ez nem volt más, mint lopás."

A továbbiakban, a külügyminiszterünk egy nagyon fontos dolgot említett a kubai gazdaságot sújtó ocsmány gazdasági bűncselekmény hatásaival kapcsolatban. Mivel az a tendencia, hogy úgy beszélnek bárminek, ingó és ingatlan értékeknek, hiteleknek, követeléseknek, vagy másnak dollárban kifejezett értékéről, hogy nem veszik figyelembe a dollár az elmúlt négy évtizedben folyamatosan romló árfolyamát. Példaként a híres üdítőitalt említeném: a Coca-Colát - anélkül, hogy bármit is felszámolnék a reklámért. Negyven évvel ezelőtt 5 centbe került, most az ára 150 és 200 cent körül hullámzik minden országban.

Bruno azt állította:

"A közvetlen gazdasági kár, ami a kubai embereket érte a blokád következtében az elmúlt 50 év során több mint 751 milliárd dollárra tehető, a fizetőeszköz jelenlegi árfolyama szerint."

Más szóval, ő nem esik abba a hibába, hogy úgy összegezze a veszteségeket, amiket a blokád évről-évre okoz, mintha a dollár értéke minden évben pontosan ugyanannyi volna.

Nixon botrányos egyoldalú lépésének következtében, miszerint felfüggesztette egy uncia arany 35 dolláron rögzített értékét, és így bármilyen korlát nélkül bocsáthatott ki dollárt, a pénz vásárlóereje rendkívüli módon csökkent. A MINREX (a kubai külügyminisztérium - a szerk.) magára vállalta a feladatot, hogy megkérje a Gazdasági Minisztérium szakértőit, hogy készítsenek egy becslést, és ez mutatta meg a Kubát sújtó blokád által okozott gazdasági károk mértékét a dollár jelenlegi árfolyama szerint.
"Szeptember 2-án," mondta a beszédében Bruno, "Obama elnök maga ratifikálta a Kuba elleni szankciókat, az USA állítólagos 'nemzeti érdekeire' hivatkozva. Azonban mindenki tudja, hogy a Fehér Ház továbbra is nagyobb figyelmet szentel egy, a Kuba-ellenes politikát jól jövedelmező üzletté alakító, csekély kisebbség jól megalapozott 'különleges érdekeinek'."

"Nemrégiben, október 19-én, Obama elnök az egész folyamatot, ami jelenleg Kubában történik, úgy jellemezte, mint ami, nézete szerint, nem elegendő, és új lépéseket követel meg a kormányától, hogy kikényszerítsék azokat a belső változásokat, amiket látni szeretnének az országunkban."

"Az elnök téved, ha azt feltételezi, hogy joga van beavatkozni és módosítani a jelenleg Kubában zajló folyamatokat. Nagyon sajnálatos, hogy ennyire félretájékoztatták."

"Az átalakítás, amit jelenleg végrehajtunk reakció a kubaiak vágyaira és népünk szuverén döntéseire. […] Ők pedig nem szándékoznak az Egyesült Államok kormánya érdekeinek kedvezni vagy teljesíteni azokat."

"A szuperhatalomnak, bármilyen folyamat, ami nem egy, az ő érdekeinek behódoló rezsim létrehozásához vezet, nem elegendő. Viszont nem ez fog történni, mert kubaiak generációinak sokasága szentelte és szenteli az életét annak, hogy megvédje Kuba szuverenitását és függetlenségét."

"Éppen ellenkezőleg, az USA kormánya folytatja azt az önkényes gyakorlatot, hogy Kubát az Egyesült Államok külügyminisztériuma által összeállított hamis listákon szerepelteti, olyan országok között, amelyek állítólagosan támogatják a nemzetközi terrorizmust. Ennek az országnak nincsen morális felhatalmazása, hogy ilyen listákat készítsen - rendszerint az ő neve kellene, hogy az élükön szerepeljen -, és arra sincsen egyáltalán ok, hogy Kuba neve bármilyen ilyen listán megjelenjen."

"Éppen az Egyesült Államok kormánya az, aki védelmezi az öt kubai antiterrorista harcos igazságtalan ítéletét, akiket több mint 12 éve tartanak fogva az USA börtöneiben, és akik a nemzetközi közösség legszéleskörűbb szolidaritását élvezik."

"Kuba, ami az állami terrorizmus áldozata volt és az ma is, követeli ettől a kormánytól, hogy szüntesse meg a kettős mércéit és azt a büntetlenséget, amit terrorcselekményekért bevallottan felelős személyek az Egyesült Államok területén élveznek, akik tetteiket az ország Kuba-ellenes politikájának védnöksége alatt hajtották végre…"

Elérkezve erre a pontra, Bruno megadta az Egyesült Államok delegációjának a kegyelemdöfést, amikor felolvasta Lester Mallory, volt külügyminiszter-helyettes híres feljegyzését, amit sok év után oldottak fel a titkosítás alól, és ami megmutatja az USA politikájának visszataszító cinizmusát.

"A kubaiak többsége támogatja Castrót […] Nincsen tényleges politikai ellenzék […] Az egyetlen biztos sikerrel kecsegtető eszköz az, ha elidegenítjük a belső támogatást (a kormánytól) úgy, hogy gazdasági elégedetlenséget és nehézségeket okozunk, és ezzel alapozzuk meg az emberek kiábrándulását. Minden lehetséges eszközt haladéktalanul be kell vetnünk, hogy gyengítsük a gazdasági életet […] megtagadjuk a pénzt és az áruszállítást Kubától, hogy csökkentsük a pénzügyi szektort és a reálbéreket, éhezést és kétségbeesést okozzunk, és a kormány megdöntését idézzük elő."

"Noha ez a gazdasági üldöztetés volt országunk fejlődésének és népünk életszínvonala növekedésének fő akadálya, Kuba tagadhatatlan eredményeket tud felmutatni a nyomor és az éhezés felszámolása terén, az egészségügyben és az oktatásban, amelyek országunkbeli állapota viszonyítás alap a világ számára…"

"Néhány héttel ezelőtt, Kuba bejelenthette, hogy nagyrészt és rendkívüli módon teljesítette a Milleneumi Fejlődési Célokat. Kuba ezen eredményei a bolygó népességének nagy része számára továbbra is csak utópia."

"Kuba soha nem fogja abbahagyni a blokád ostorozását; soha nem fogja abbahagyni népe az élethez és munkához való legitim jogának követelését, hogy elősegítsék a szociogazdasági fejlődé-süket az egyenlőség körülményei között, más országokkal együttműködve, mindenféle gazdasági háború vagy külső nyomás nélkül."

"Kuba megköszöni a nemzetközi közösségnek a népünk iránti szolidaritását, azzal a meggyőződéssel, hogy egy napon eljön az igazság pillanata és nem lesz többé szükség erre a határozatra."

"Köszönöm szépen."

Mondta Bruno, hogy lezárja az első beszédét.

Én is folytatom holnap.

Fidel Castro Ruz

2010. október 31.

17:13