Raúl Castro Ruz, a hadsereg főparancsnoka, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára és az Állam- és Minisztertanács elnöke elismerte az Afrikában szolgálatot teljesítő kubai orvosi csapat önzetlenségét és bátorságát.

2015. július 8., Havanna

„A forradalom 57. esztendeje”

Legkedvesebb elvtársaim!

Miután teljesítettétek tiszteletreméltó küldetéseteket, amit hat hónappal ezelőtt Nyugat-Afrikában, akár életetek kockáztatása árán is, elkezdtetek, tudniillik, hogy felveszitek a harcot a kontinensen pusztító ebolajárvánnyal, visszatértetek a hazátokba, amely dagadó büszkeséggel fogadott benneteket.

Magam és a kubai nép elismerését fejezem ki azért a hősies munkáért, amit a „Henry Reeve” Nemzetközi Kontingens keretében végeztetek.

Ti képviselitek annak a személyes önzetlenségnek a folytonosságát, amely a sziget orvosi együttműködését jellemzi 1963-tól kezdve, amikor is az akkori egészségügyi miniszter, José Ramón Machado Ventura vezetésével az első brigád Algériába utazott. Mindezen évek alatt 158 országban 325.710 kubai közreműködője volt a szolidaritási munkának.

Ma orvostudományunk 68 országban van jelen több mint 50 ezer egészségügyi szakemberrel, ami megtestesíti a forradalom által gyakorolt igazi értékeket. A fehér köpenyes hadsereg minden egyes tagja által felajánlott segítség maradandó példa.

Fontos eredményeket értetek el az orvosi segítségnyújtás terén az ebolajárvány által érintettek körében a több mint négyszáz megmentett élettel, és az átlagosan 24,4 százalékos halálozási aránnyal, ami tanúsítja magas szintű képzettségeteket, odaadásotokat és munkátok iránti elkötelezettségeteket. Mindezeket maguk a kormányok és nemzetközi szervezetek is elismerték.

Fogadjátok még egyszer gratulációnkat és forró ölelésünket,

Raúl Castro Ruz

Forrás: Cuba Solidarity Campaign

Fordította: Latin-Amerika Társaság