Részlet a Marcha című uruguayi lap Ernesto Cardenallal készített interjújából, 1970. augusztus 14 .

Életrajzi adataidban általában említést tesznek arról, hogy 1954-be részt vettél az úgynevezett Áprilisi Összeesküvésben. Miből állt ez a részvétel?

Ez igen jelentős összeesküvés volt, Nicaraguában került sor rá, és sokan részt vettek benne. Azt terveztük, hogy elfoglaljuk az Elnöki Palotát, foglyul ejtjük Somozát a szobájában, éjszaka, és ott azon nyomban átvesszük a hatalmat. Az összeesküvés már jó ideje kialakulóban volt, összehangoltuk a legfontosabb ellenzéki erők és a kormánnyal szemben álló ellenzéki politikusok támadásával, akik egyik éjjel fegyverszállítmánnyal Managuába érkeztek, és itt egyesültek (jobban mondva egyesültünk) más ellenzékiekkel. Éjfélkor vittük volna végbe az Elnöki Palota elfoglalásának tervét, csakhogy többek szerint az egybegyűlt csoport nem volt elég nagy. A vélemények megoszlottak. Némelyek szerint jobb lett volna a terv véghezvitelét másnapra halasztani; mások úgy gondolták, hogy helyesebb, ha bevesszük magunkat a hegyekbe; megint mások úgy vélekedtek, hogy okosabb visszavonulni, a fegyverekkel együtt, Costa Ricába. Engem Somoza figyelésével bíztak meg, bizonyosak akartunk lenni arról, hogy Somoza megérkezett-e az Elnöki Palotába. Somoza ekkor éppen az amerikai követség fogadásán tartózkodott. Emlékszem, egy másik elvtársra meg rám bízták azt a meglehetősen veszedelmes feladatot, hogy megfigyeljük az amerikai követséget, igen közelről, mert csak így tudhattuk meg, mikor távozik Somoza a fogadásról. Amit megláttuk, hogy kíséretével együtt távozik, követtük, újra csak meglehetősen közelről, míg belépni nem láttuk az Elnöki Palotába. Erre ezzel a hírrel az elvtársakhoz siettünk, itt azonban megtudtuk, hogy a terv csődbe jutott: aznap éjjel már nem kerül sor a támadásra, mert nem gyűlt össze elegendő ember. Másnap is mindvégig együtt maradtunk, harci készenlétben, de délben az egyik lázadót elfogták, megkínozták, és így Somoza tudomást szerzett az összeesküvésről, s megparancsolta, hogy mindenkit vegyenek üldözőbe. Voltak, akik szétszéledtek, akadtak, akik követségeken kértek menedékjogot, megint mások foglyul estek. Az összes jelentős vezetőt elfogták, megkínozták, és végül legyilkolták. Nekem sikerült megszöknöm és elrejtőznöm, nem kerültem börtönbe, elvtársaim közül sokat elfogtak és megkínoztak. Életrajzi adataimban olykor arról is említést tesznek, hogy koncentrációs tábor foglya voltam. Ez nem igaz. A 0 órában van egy jelenet egy elrejtőzött emberről, aki nem tudja, melyik pillanatban fedezik föl. Amit ott írtam, ez valóban életrajzi adat.

A fiatal Ernesto Cardenal, a forradalmár pap

Ez a története az Áprilisi Összeesküvésnek. Legfőbb vezetőjét, Adolfo Báez Bonét iszonyú módon kínozták halálra. Valószínűleg levágták a nemi szervét, és Tachito Somoza, a jelenlegi elnök csupa vér lett, míg áldozatát kihallgatta; a vér képzete emiatt hosszú ideig egyfajta rögeszméjévé vált. Minduntalan inget akart váltani, úgy érezte, véres, ami rajta van, és kezet akart mosni – erről is szólok a 0 órában. A másik vezető annak a lánynak volt az apja, akit szerettem. Mielőtt megölték kivágták a nyelvét, mert sértegette Somozát, miközben az kihallgatta. Egy másikat, aki szintén elvtársam volt, és akiről szintén írok a 0 órában, élve égettek el.

Hogyan határoznád meg politikai álláspontodat, mint latin-amerikai? Van-e valamilyen kapcsolata pap voltoddal? Van-e a marxizmussal valamilyen közös határterülete?

Most, hogy átadom magam a vallási életnek, és pap meg többé-kevésbé szerzetes is vagyok, vallom, hogy a kereszténységnek forradalminak kell lennie, mert az Evangélium is forradalmi. Vagy forradalmi vagy máskülönben semmi. Politikai álláspontunknak mint keresztényeknek és Krisztus követőinek forradalminak kell lennie, és nemcsak mint politikai álláspontnak, hanem mint vallási felfogásnak is. Vallom, hogy az Evangélium politikai, közgazdasági és egyben radikális alkotás is. E téren nagyon is kapcsolatba kerülünk a marxizmussal. A marxizmustól leginkább a módszerekben különbözünk, például az Evangélium az erőszakmentességet tanítja. Nincs szó róla, hogy elítélne mindenféle erőszakot (bizonyos erőszak, így a felebarátom védelmében való, megbocsáttatik), az Evangélium azonban a keresztény ember legtökéletesebb fegyverének az erőszakmentességet tartja, jóval küzdeni a rossz, szeretettel a gyűlölet ellen. Mindazonáltal keresztény nézőpontból is meg lehet védeni az igazságos háborút és éppígy a partizánmozgalmat (partizánmozgalom, mint háború), megengedhetőnek, sőt kötelességnek is lehet tartani, miként Camilo atya tette, de számomra az erőszakmentesség evangéliumibb, mint az erőszak, és ha választhatunk az ellenállás (az erőszakmentes lázadás) és az erőszakos lázadás között, akkor előnyben kell részesítenünk az erőszakmentességet. Ha nincs más út, csak az erőszak útja, akkor úgy hiszem, kötelességünk azt választani. Gandhi, aki Krisztus szellemét a legjobban tolmácsolta, azt hangoztatta, hogy helyesebb az erőszak, mint a gyávaság, és amikor lehetetlen az erőszakmentesség, akkor az erőszakhoz kell nyúlni, mert nincs rosszabb a gyávaságnál, illetve a rosszal, az elnyomással való együttműködésnél.

Fordította: Simor András

Megjelent: Kígyóölő ének, Latin-Amerika, Irodalmi és politikai antológia, szerk. Simor András, Kozmosz Könyvek, Budapest, 1973