Bizonyára értesültél az előző heti hondurasi fasiszta katonai puccsról. Mi ebben az ügyben fel akarjuk emelni a hangunkat és tiltakozni akarunk a katonai hatalomátvétel ellen.

Ezért 2009. július 5-én, vasárnap - pont egy héttel a puccs után -15.00 órakor tüntetést, petícióátadást szervez a Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság az USA budapesti nagykövetsége (1054 Budapest, Szabadság tér 12.) előtt.

Azért az Egyesült Államok nagykövetsége elé tervezzük a demonstrációt, azért nekik is kívánunk petíciót átadni, mivel a helyzet megoldásában kulcsszerepük van. Bár Barack Obama elnök elítélte az akciót, az USA még nem nyilvánította hivatalosan puccsnak az eseményeket, ami a Hondurasba menő segélyek leállítását eredményezné. Sokan úgy gondolják, hogy sem a hondurasi hadsereg, amelynek a többségét az USA katonai erői képezték ki, sem a politikai és gazdasági elit nem űzne el egy demokratikusan megválasztott elnököt az USA kormányának támogatása nélkül. Ezért a petíciónkban követelni fogjuk, hogy az Egyesült Államok tegyen meg mindent, hogy a közép-amerikai országban álljon helyre a demokratikus rend.

A rendezvényhez – nagy-nagy örömünkre – több szervezet is csatlakozott, amelyeket a végső lista összeállításkor mindenkinek megküldünk. 

FONTOS: kérjük azon szervezeteket, akik csatlakoznak felhívásunkhoz, hogy hivatalos csatlakozásukat az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre is küldjék el! Ezeket a csatlakozásokat a petíciók végén, a csatlakozó szervezeteknél kívánjuk feltüntetni.  

Az alábbiakban olvashatjátok az USA budapesti nagykövetségének és Honduras budapesti konzuljának címzett petíciót. 

Várunk tehát mindenkit 2009. július 5-én, vasárnap a Szabadság térre!

NEMET A FASISZTA DIKTATÚRÁRA, NEMET AZ ELNYOMÁSRA! ÉLJEN A NÉPEK ÖNRENDELKEZÉSI JOGA, ÉLJEN A XXI. SZÁZAD SZOCIALIZMUSA!

----------------------------

Petíció az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségéhez és az USA kormányához

Jeffrey D. Levine ideiglenes ügyvivő Úr részére

Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetsége

BUDAPEST

Szabadság tér 12.

1054T

Tisztelt Ügyvivő Úr! 

A Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság és ezen akcióhoz csatlakozott civil szervezetek, a mai napon, 2009. július 5-én, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetsége előtt tartott demonstráció résztvevői mély megdöbbenéssel értesültek az egy héttel ezelőtt lezajlott puccsról Hondurasban. 

Úgy véljük, fel kell emelnünk a hangunkat ez ellen a megbocsáthatatlan hatalomátvétel ellen, amely eltávolította Honduras törvényesen megválasztott elnökét, Manuel Zelayát a posztjáról. 

Ez joggal váltotta ki Latin-Amerika és a világ népeinek a tiltakozását. Ez az akció semmi más, mint a hondurasi oligarchia próbálkozása, hogy szembeszálljon a nép akaratával.

Azért fordulunk Önhöz, Önökhöz, az Egyesült Államok kormányához, hogy követeljük az USA ítélje el ezt a fasiszta államcsínyt!

Azért fordulunk Önhöz, Önökhöz, az Egyesült Államok kormányához, hogy követeljük az Egyesült Államok ne csak szóban, hanem konkrét tettekben is nyomatékosítsa: elfogadhatatlan, ami most Hondurasban történik!

Azért fordulunk Önhöz, Önökhöz, az Egyesült Államok kormányához, hogy követeljük, az Egyesült Államok a leghatározottabban tiltakozzon Patrícia Rodas miniszter asszony elleni brutális katonai akció és Kuba, Venezuela és Nicaragua nagykövete elleni bántalmazás ellen!

Tisztelt Ügyvivő Úr!

A mai demonstráció résztvevői és hazánkban sok-sok ember nevében szeretnénk kifejezni szolidaritásunkat Zelaya elnök úr törekvéseivel, amely arra irányul, hogy valódi jogot adjon Honduras népének, megvalósíthassa felszabadító törekvéseit a hondurasi nagytőke és az imperializmus ellenében. 

Követeljük Manuel Zelaya elnök visszahelyezését arra az elnöki posztra, ami minden nemzeti és nemzetközi törvény szerint őt illeti.

Kérjük Önt, hogy továbbítsa ezen petíciónkat az Egyesült Államok kormányának.

Budapest, 2009. július 5. 

Tisztelettel:  

Kalocsai Kinga

A Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság elnöke

www.venezuelai-szolidaritas.org

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

-------------------------------------------------------------

PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG HONDURASI TISZTELETBELI KONZULJÁHOZ 

Dr. Bleur István  tiszteletbeli konzul Úr részére

Honduras Konzuli Képviselete

BUDAPEST

Fáy u. 20

1139

Tisztelt Konzul Úr!

A Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság és több civil szervezet mély megdöbbenéssel értesült az egy héttel ezelőtt lezajlott puccsról Hondurasban. 

Úgy véljük, fel kell emelnünk a hangunkat ez ellen a megbocsáthatatlan hatalomátvétel ellen, amely eltávolította Honduras törvényesen megválasztott elnökét, Manuel Zelayát a posztjáról. 

Ez joggal váltotta ki Latin-Amerika és a világ népeinek tiltakozását. Ez az akció semmi más, mint a hondurasi oligarchia próbálkozása, hogy szembeszálljon a nép akaratával.

Szeretnénk nyilvánvalóvá tenni: nem ismerjük el a hondurasi katonai puccsot! Nem ismerjük el a puccsisták által jogtalanul kinevezett hondurasi „elnököt”! 

A leghatározottabban tiltakozunk a hondurasi jobboldal és az oligarchák katonai államcsínye ellen! 

Követeljük, hogy az illegális fasiszta katonai junta azonnal távozzon és adja vissza Zelaya elnöknek az ország irányítását! 

Tisztelt Konzul Úr!

Az ez ügyben, 2009. július 5-én szervezett demonstrációnk résztvevői és hazánkban sok-sok ember nevében szeretnénk kifejezni szolidaritásunkat Zelaya elnök úr törekvéseivel, amely arra irányul, hogy valódi jogot adjon Honduras népének, megvalósíthassa felszabadító törekvéseit a hondurasi nagytőke és az imperializmus ellenében. 

Követeljük Manuel Zelaya elnök visszahelyezését arra az elnöki posztra, ami minden nemzeti és nemzetközi törvény szerint őt illeti.

Kérjük Önt, hogy továbbítsa ezen petíciónkat az illegális puccsista kormányzatnak, melyet sem az ENSZ, sem az Amerikai Államok Szövetsége, sem a világ kormányzatai nem ismernek el.

Budapest, 2009. július 5. 

Tisztelettel:  

Kalocsai Kinga

A Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság elnöke

www.venezuelai-szolidaritas.org

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.