A Jorge Rafael Videla vezette junta idején becslések szerint összesen 400 gyereket ragadtak el börtönbe vetett és meggyilkolt szüleiktől.

Ötven évi börtönbüntetésre ítélte egy Buenos Aires-i bíróság csütörtökön Jorge Rafael Videla extábornokot, az 1976-tól 83-ig tartó katonai diktatúra első vezetőjét, mert uralma alatt szisztematikusan elvettek több tucatnyi csecsemőt olyan politikai foglyoktól, akiket azután megöltek. A junta második vezetőjét, az 1982-től 1983-ig elnök Reynaldo Bignonét 15 évre ítélték ugyanebben az ügyben.

A most 86 éves Videlát már kétszer elítélték, mindkét esetben életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. Először 1985-ben kínzásért, gyilkosságokért és más bűncselekményekért vonták felelősségre. Carlos Menem akkori elnök azonban öt évvel később kegyelmet adott neki. A legfelsőbb bíróság 2007-ben érvénytelenítette a kegyelmet, visszaállítva az ítéletet. 2010-ben a „córdobai ügyben" ítélték el. Ebben 31 olyan politikai fogoly meggyilkolása miatt vonták felelősségre, akiket az 1976-os katonai puccs után röviddel kivittek cellájukból, és hivatalos tájékoztatás szerint menekülési kísérlet közben agyonlőttek.

alt

Az ellopott csecsemők története az egyik legfájdalmasabb fejezete a diktatúrának, az úgynevezett „piszkos háborúnak”. A gyerekeket bebörtönzött anyjuktól vették el, és zömmel katonacsaládok illegálisan örökbe fogadták. Ma már több mint száz ember tudja, hogy egyike volt ezeknek a gyerekeknek, de elképzelhető, hogy sokkal többen vannak.

A most befejeződött perben 34 csecsemő ellopásával vádolták meg Videlát és a diktatúra tíz másik vezetőjét, főleg katona- és rendőrtiszteket. Hét vádlott 15 és 40 év közötti elzárást kapott, kettőt pedig felmentettek. Korábbi perekben már Bignonét is elítélték életfogytig tartó börtönre.

A junta alatt becslések szerint 400 gyermeket ragadtak el a szüleiktől, a diktatúrához hű családoknak adva örökbe őket. Politikai fogolynak számító szüleiket a börtönökben megölték. Sok adoptált gyermek azt állítja, nem is kíváncsi valódi identitására főleg, ha ez azt jelenti, hogy mostani családja együttműködött a rendszerrel. Az ellenzék és a baloldali gerillák hétéves katonai üldöztetésének 30 ezer halottja és eltűntje van.

Az ítélethirdetést Videla és Bignone is mindenfajta érzelemnyilvánítás nélkül hallgatta végig. Videla az utolsó szó jogán azt mondta a bíróság előtt, hogy „a gyermeket szülő nők, akiket tisztelek mint anyákat, a (baloldali) terrorgépezet aktivistái voltak. Sok közülük élő pajzsként használta magzatát".

Szerző: Ortutay L. Gyula

Forrás: Nol.hu

Kapcsolódó cikkeink:

Elliott Abrams sötét története Latin-Amerikában és harc az igazságért

Meghívó filmvetítésre: A hivatalos változat