Brazília - A gazdasági sikerország készül a focivébé rendezésére

Mint bármely más latin ország, Brazília is macsó hírnévnek örvend, ám most példát mutat a külvilágnak azzal, hogy nők irányítják.

Legalábbis az állami vezetést néhány hete női triumvirátus dominálja. A hatalmas területű, 190 millió lakosú, a világ nyolcadik – s az előrejelzések szerint egy-két éven belül az ötödik – gazdasági hatalma államfői tisztét január elseje óta tölti be a 63 éves Dilma Rousseff, Brazília történelmének első női elnöke. Ki- és megválasztásában nagy szerepe volt elődjének, a rendkívül népszerű, két elnöki mandátumot is kitöltő Lula da Silvának, aki még 2005-ben tette meg kabinetfőnökének (gyakorlatilag kormányfőnek). Ebben a minőségben is ő volt az első női kinevezett. Az elnöki stáb főnökeként gyakorlatias, technokrata ügyvezetői tulajdonságaival tűnt ki, a politika, ideológia és a külföldi szereplés maradt az államfő feladata. A megfigyelők éppen ezért kezdetben azt feltételezték, hogy Lula da Silva árnyéka hosszabb ideig meghatározza majd Dilma Rousseff ténykedését.

Mióta – néhány hónap elteltével – kényszerűen meg kellett válnia a túlzott meggazdagodással vádolt kabinetfőnökétől, Antonio Paloccitól, aki ráadásul a Lula-időszak gazdasági sztárminisztere volt, a brazil sajtó hangnemet váltott: Rousseff immár a saját lábára állt. Nem kis meglepetésre egy hölgyet, a jogi és állami pénzügyi adminisztrációs felsőfokú végzettséggel rendelkező Gleisi Hoffman szenátort tette meg új kabinetfőnökévé. S ugyancsak egy nőnek, a volt halászati ügyi miniszter Ideli Salvattinak adta az intézményes kapcsolatok – tehát a politikai pártokkal, valamint a törvényhozással „alkudozó” – tárcának a vezetését. Ez utóbbi azért számít kiemelten fontos minisztériumnak, mert majd tíz párt koalíciós kormányzásról van szó, érzékeny politikai egyensúlyozásról, ami eleddig „férfimunkának” számított Brazíliában. Nem titok, hogy még a Lulaféle Munkáspártban is kifogásolták, hogy nőre, azaz Salvattira esett az elnöknő választása. A bíráló kommentárokra maga Dilma Rousseff válaszolt azzal, hogy a modern demokráciákban nem lehet szó az ügyvezetés és a politika szétválasztásáról, „nem lehetséges gazdasági és politikai fejlődés a modern ügyintézés és a technológia használata nélkül”. Az már csak hab a tortán, hogy Rousseff kabinetjében további nyolc minisztérium és főigazgatóság élén is nő áll.

Az játszma kimenetele kétesélyes, amennyiben nagy a kockázata, hogy a hagyományos (férfi) politikusi kör, amely hozzászokott a paktumokhoz, a fontos állások „egyeztetett” elosztásához (s az ezzel párosuló korrupcióhoz), nem tűri szó nélkül a női triumvirátus technikai, menedzseri típusúnak ígérkező hatalomgyakorlását.

Márpedig a tét hatalmas: Brazília töretlen gazdasági fejlődésének biztosítása egy időben a Lula da Silva időszakában sikeres szegénység elleni program folytatásával, sőt felgyorsításával. Rousseff meghirdette kiemelt célkitűzéseként a „Brazília szegénység nélkül” programját, amely elnöksége során, tehát 2014 végéig kíván javítani a legszegényebbek helyzetén. A Lula da Silva idején kezdett úgynevezett „bolsa família” készpénz-támogatási rendszer keretében 12 millió szegény család volt a kedvezményezett. Mostantól az eddigi három helyett családonként öt gyerek után jár majd ilyen támogatás. Az összeget pedig fokozatosan jelentősen emelik, az eddigi családonkénti 22 dollárról végül 200 dollárra. A számítások szerint 1,3 millió további gyerek, így áttételesen család körülményei javulnak. Az elmaradott országrészekben bővítik a közszolgáltatások, így mindenekelőtt az ingyenes oktatás és egészségügyi ellátás lehetőségét, s ígérik az ivóvíz bevezetését is. A statisztika fényében egyébként immár a lakosságnak kevesebb mint egytizede, mintegy 16 millióan élnek mélyszegénységben, akiknek 40 százaléka 14 éven aluli.

A radikális fémkohászati szakszervezeti és a baloldali Munkáspárt vezetőjéből elnökként Lula da Silva pragmatikus gazdaságpolitikát folytatott, hagyta a piacgazdaságot érvényesülni. A gerillamúltú Dilma Roussefftől sem várható irányváltás, ám sokak szerint az állam szociális tehervállalása előbb vagy utóbb kikényszeríti a gazdagoknak, a vállalkozóknak kedvező adórendszer reformját.

Közben Brazília készül a 2014-es focivébé és a két évvel később esedékes olimpia megrendezésére is, hatalmas beruházásokkal. A két világeseményt a dél-amerikai ország gazdasági sikerei és egyben demokratikus fejlődése nemzetközi elismeréseként kapta. Persze ez felelősséggel is jár, nem véletlen, hogy Rio de Janeiro szegénynegyedeiben hónapok óta folyik a rendőrségi, katonasági razzia a kábítószeres egyéb bűnbandák kifüstölésére.

Forrás: nol.hu