• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Hírek Érdekes A hurrikán előtt
A hurrikán előtt
2017. szeptember 01. péntek, 21:07

A vízen lebegő holttestek, a pusztító özönvíz és az összetákolt szigeteken csapdába esett emberek elborzasztó képei mellett egy másik kitörölhetetlen kép is felbukkant a Harvey hurrikán katasztrófája nyomán. A vihar tombolása közben a helyiek elkezdtek megosztani olyan képeket, amelyeken tűzhangyák összekapaszkodva tutajt alkotnak a vízen, így védik a királynőjüket, a tojásokat és a fiatal egyedeket.

A rovarok a sorscsapás közepette mutatott szolidaritásának lenyűgöző képei jól ellenpontozták az emberek a Harvey-ra adott reakcióját, ami ugyan bátor volt, de inkább emlékeztethetett minket az emberi ellenállás látszólagos hiábavalóságára Isten cselekedeteivel szemben.

Kuba élen jár a katasztrófavédelemben is - Fotó: Flickr

De mi van, ha azt mondanám, hogy van egy ország, ami mindössze harmincöt halálos áldozattal úszta meg a legutóbbi tizenhét hurrikánt? Hogy ez az ország éppen olyan az egész társadalomra kiterjedő szolidaritást mutatott, amit a tűzhangyáktól irigylünk? És mi van, ha ennek az országnak a GDP-je töredéke lenne az Egyesült Államokénak?

Van egy ilyen ország: Kuba.

Miközben a Matthew hurrikán negyvennégy embert ölt meg az Egyesült Államokban, Kubában egyet sem, pedig nagy pusztítást hagyott maga után. Ugyanez volt a helyzet a Katrina hurrikánnal is, amely ezernyolcszáz ember halálát okozta az Egyesült Államokban. 2008-ban a Gustav és az Ike hurrikánok, amelyek Kubában voltak a legerősebbek, hét embert öltek meg a szigetországban. Az Egyesült Államokban azonban harmincan estek nekik áldozatul, még úgy is, hogy addigra már erejük jócskán alábbhagyott. Az Isabel hurrikán több amerikait ölt meg 2003-ban, mint ahány kubait hat nagyobb hurrikán 1996 és 2002 között.

Ugyanez a mintázat igaz minden hurrikánra, ami mindkét országban pusztított. Nem csoda hát, hogy az olyan szervezetek, mint a Nemzetközi Vöröskereszt és a Nemzetközi Vörös Félhold, valamint az ENSZ újra és újra Kubát hozzák fel a kockázatcsökkentés átfogó modelljének példájául.

Szóval hogy csinálja Kuba? Nincs benne semmi nagy titok. Számos különösen halálos huszadik századi hurrikán után az ország egyszerűen bevezetett egy átfogó, mindenkire kiterjedő országos programot, ami magában foglalja a katasztrófákra való felkészülést, az evakuálást, a segélyezést és a helyreállítást, és amiben gyakorlatilag minden állampolgár részt vesz az országostól a helyi szintekig.

Ahelyett, hogy mellékes dolognak tartanák, amit a következő katasztrófa bekövetkeztéig elfelejtenek, a hurrikánokra való felkészülést és az azok utáni helyreállítást Kubában élet-halál kérdésként kezelik, mint ahogyan az is. És mielőtt egyesek azzal érvelnének, hogy a kubai modell csak azért működik, mert egypárti államról van szó, fontos leszögezni, hogy az ország hurrikánprogramjának nem sok köze van a tekintélyelvűséghez.

Itt van a kubai program négy kulcsfontosságú eleme.

1. Kuba mindig készül a következő hurrikánra

Kuba nagyon helyesen azt feltételezi, hogy egy újabb nagyobb hurrikán bármikor újra lecsaphat. Ezért számos kormányzati szerv felelős a következő hurrikán előrejelzéséért és az arra való felkészülésért. Hatvannyolc meteorológiai állomás működik az országban, amelyekkel a viharokat követik, a polgári védelemnek pedig van egy korai figyelmeztetésre kidolgozott rendszere, illetve vészhelyzet esetére felhalmozott készletekkel és mentőcsapatokkal rendelkezik.

Ez önmagában még nem különböztetné meg Kubát más országoktól, például az Egyesült Államoktól, de ahogy egy a texasi Galvestonból 2009-ben Kubába utazott delegáció megállapította „a felkészülés Kubában egy egész éves esemény”. Minden felnőttnek kötelező elvégeznie egy polgári védelmi programot, ahol megtanulják, hogy hogyan lehet segíteni egy evakuálás során. 1986 óta minden évben minden egyes állampolgár életkortól függetlenül részt vesz egy Ejercicio Meteoro elnevezésű kétnapos hurrikángyakorlaton, amelyen egy evakuálást gyakorolnak. Az iskolák tantervében minden életkorban szerepel a katasztrófahelyzetekre való felkészülés.

Ezenkívül a vészforgatókönyveket országos, tartományi és önkormányzati szinten egyaránt évente elkészítik és frissítik. Ennek a tervnek a keretében minden kubai számára kijelölnek egy helyet, ahol biztonságos menedékre lelhet jóval a vihar előtt.

Az állami média folyamatosan, hat órás időközönként közöl időjárási híreket, amit a viharok közeledtével három órás időközökre sűrítenek, a riasztások pedig hetvenkét órával a hurrikán előtt elhangzanak. Magyarán az időjárási helyzet mindig ott van a kubaiak fejében.

2. Mindenkit mozgósítanak

A kubai modell sikerének fő oka, különösen egy olyan országban, amely viszonylag kevés forrással rendelkezik, a teljes mozgósítás filozófiája. A hurrikánokra való reagálást ugyan fentről lefelé irányítják, de azt az egyszerű kubaiak hajtják végre a helyi közösségeikben, alkalmazva a rendszeres képzést, amit kapnak.

Ahogyan az Oxfam America egy 2004-es tanulmányában megállapította, „a legfontosabb dolog Kuba katasztrófavédelmében az, hogy az emberek tömegesen együttműködnek.” A tartományi és önkormányzati vezetők a polgári védelem vezetői, és ők felelősek a saját területükért, kombinálva ezzel egy központosított döntéshozatali folyamatot egy decentralizált végrehajtással. Gyűléseket hívnak össze, áttekintik a vészforgatókönyveket, szállítást és felszerelést rendelnek hozzájuk, kiosztják a feladatokat, és így tovább.

Kubában mindenkinek van szerepe. Az orvosok, iskolaigazgatók, a tömegszervezetek tagjai és mások áttekintik a vészforgatókönyveket, valamint ellenőrzik az evakuálási folyamatot és az ellátmányokat. „Mindenki, még a gyermekek is, tudják, hogy mit kell tenni” – figyelte meg egy külföldi segélymunkás 1996-ban, és megjegyezte, hogy egy társasházban mindenki részt vesz az ablakok bedeszkázásában, az élelmiszerek felhalmozásában, az ételkészítésben és a szomszédoknak való tanácsadásban, hogy hogyan tudják biztonságba helyezni az értékeiket. Ezt nevezi az ENSZ-Habitat a biztonság kultúrájának.

A közösségek tagjai igyekeznek felvinni az állatokat a magasabb emeletekre, mentik a bajba jutottakat, és hurrikánbiztossá teszik a lakásokat. Ha egy család otthonát biztonságosnak ítélik meg, amelyet nem fenyegeti az áradás, akkor oda befogadják a szomszédokat. Ellenkező esetben az állampolgároknak egy másik szomszéd vagy egy családtag otthonát jelölik ki, vagy, ha ez nem lehetséges, akkor egy a kormány által fenntartott menedékhelyre (ami bármi lehet az iskoláktól kezdve a templomokig) mennek.

Hogy az emberek eljussanak oda, a helyi közösségek igénybe vesznek minden közlekedési eszközt, ami csak kéznél van, az autóktól és teherautóktól kezdve a hajókig és a lovaskocsikig. Az állampolgárok még a háziállataikat is vihetik magukkal, és a kitelepítési központokban állatorvosok állnak rendelkezésre azok ellátására. A környékbeli pékségeket is bevonják a menedékhelyek élelmiszer-ellátásába.

Ez folytatódik a helyreállítási szakaszban is. A helyi közösségek csapatokat alkotva mérik fel a károkat és kezdik meg a romeltakarítást. Az állampolgárok együtt dolgoznak a romeltakarításban és az újjáépítésben, valamint a közösség számára való ruhagyűjtésben és más dolgok gyűjtésében is. Egyesek továbbra is barátoknál és családtagoknál vagy menedékhelyeken laknak, amíg biztonságosan vissza nem térhetnek.

Az ilyesfajta szolidaritás nem csupán Kubára jellemző. Ahogyan a Texasból vagy más katasztrófa sújtotta államokból az elmúlt évek során érkező képekből kitűnt, az egyszerű amerikaiak is készek áldozatokat hozni azért, hogy segítsenek a szomszédaiknak. De az ilyen energiákra gyakran a katasztrófa bekövetkezte után számítanak, amikor már túl késő, nem előtte, mint Kubában.

3. Gondoskodnak a társadalom kiszolgáltatott tagjairól

A természeti katasztrófák által okozott károk mindig aránytalanok. Az Egyesült Államokban a vagyoni egyenlőtlenség különösen súlyossá teszi ezt a rétegződést, de egy sor más tényező – a földrajzi elhelyezkedéstől a személyes egészségi állapotig – szintén hozzájárul az egyenlőtlenségekhez.

Kuba mindent megtesz azért, hogy megállapítsa, hogy mely állampolgárok, területek és ingatlanok a legkiszolgáltatottabbak a katasztrófának, mind makro-, mind pedig mikroszinten. Az önkormányzatok részletes életrajzi információkat állítanak össze évente minden állampolgárról, az életkoruktól kezdve minden olyan különleges szolgáltatásig, amelyre esetleg szükségük lehet.

Közben a közösségek tagjai, például orvosok vagy a tömegszervezetek képviselői felmérik a saját körzetüket. Valaki azt mesélte az Oxfamnak, hogy pontosan tudja, hogy az emberek hol laknak a környéken, és hogy kinek milyen különleges szükségletei vannak, a kerekes székes idős nénitől a segítségre szoruló terhes nőig.

Amikor egy hurrikán közeledik ezek a helyi képviselők megbizonyosodnak arról, hogy ezek a kiszolgáltatott emberek rendben vannak-e, a körzeti orvosok pedig ellenőrzik a betegeket, hogy nem kell-e valakit elővigyázatosságból kórházba szállítani.

4. Biztosítják a személyes tulajdon védelmét, más egyedülálló intézkedések mellett

A kubai modell egyik legegyedülállóbb eleme a kormányzat azon törekvése, hogy megvédje az egyszerű kubaiak személyes tulajdonát. Ez anyagi és érzelmi okokból is fontos, de ahhoz is szükséges, hogy az emberek hajlandóak legyenek követni az evakuálási utasításokat.

Kormánytisztviselőket, illetve a rendőrséget és a hadsereget is kivezénylik, hogy magasabb emeletekre vagy más biztonságos helyekre szállítsák a bútorokat és más használati tárgyakat. Egyes tartományokban lehetővé teszik a lakóknak, hogy az értékeiket dobozokba tegyék, és elszállítják azokat megőrzésre. Hogy az állampolgárokat még jobban megnyugtassa, a kormány szerény forrásai ellenére garanciát vállal minden elpusztult ingatlan helyreállítására.

Ez csupán egy a számos különféle intézkedés közül, amiket a kubai kormány tesz egy hurrikán idején. A nyomtatott és a sugárzott sajtó részletes utasításokat közöl arról, hogy hogyan kell biztosítani az otthonokat és hova kell menni. A villany- és gázvezetékeket elzárják, amikor a vihar elér egy bizonyos sebességet, így megelőzik az áramütés vagy gázrobbanás okozta haláleseteket. A termények betakarítását egy-egy vihar előtt felgyorsítják, a telefonkábelek vagy elektromos vezetékek közelében álló fákat pedig ideiglenesen gyökerestül elszállítják.

És ahelyett, hogy bezárnák a kórházakat vagy más létfontosságú létesítményeket, ahogyan ezt az Egyesült Államokban gyakorta teszik, Kubában ezek nyitva maradnak és megerősítik őket, hogy orvosi ellátást biztosítsanak a bajba jutott embereknek. Az áldozatoknak nyújtott orvosi ellátás jóval a katasztrófa után is folytatódik, ami tükrözi, hogy a kormány úgy véli, hogy az egészségügyi ellátás emberi jog.

Jobban is csinálhatnánk

Mindez éles ellentétben áll az Egyesült Államok gyakorlatával.

Az Egyesült Államok katasztrófavédelmét csak csekély vagy semmilyen állampolgári részvétellel tervezik meg és hajtják végre. Az önkormányzatoknak nem kell beszámolniuk egy központi testületnek a kitelepítési folyamatról, hanem önállóan döntenek, amit aztán nem tudnak érvényre juttatni. Nincs kötelező katasztrófavédelmi gyakorlat vagy együttműködés, amiben az állampolgároknak részt kellene venniük. A kiszolgáltatott közösségek nincsenek feltérképezve, a katonai forrásokat pedig távoli háborúkra fordítják, ahelyett, hogy az otthoni közösségeket segítenék belőlük.

Igaz, hogy az Egyesült Államoknak nincs állami sajtója, ami információkat közölhetne egy vészhelyzetről. A magánkézben lévő sajtóról azonban köztudott, hogy együttműködik az amerikai kormánnyal abban, hogy vészhelyzet esetén információkat továbbítson, és a tervezett műsorokat is megszakítják, hogy az elnök sürgős üzeneteit közöljék. Nehéz elképzelni, hogy egy természeti katasztrófa esetén ne segítenének a kormánynak.

Néhányan azt is mondhatják, hogy az Egyesült Államok nem kényszerítheti az embereket a lakóhelyük elhagyására, és a halálesetek többsége azért következik be, mert a lakók nem törődnek az evakuálási figyelmeztetésekkel. De ahogy a galvestoni küldöttség megállapította, „egy tájékoztatott lakosság, ami készségesebben működik együtt, és jobban tisztában van egy természeti katasztrófa jelentette veszélyekkel, valószínűbben fog önként részt venni az evakuálásban.” Magyarán, ha az átlagembereket is bevonják a válaszlépésekbe, ha felelősséget rónak rájuk és felvilágosítják őket a természeti katasztrófák veszélyeiről, akkor nagyobb valószínűséggel veszik komolyan az ilyen veszélyeket – ahogyan ez igaz a személyes tulajdonuk védelmének biztosítására is.

A kubai modell nem valamiféle szélsőség, ami egy autoriter politikai rendszerből született. Politikai akarat eredménye. A kormány úgy döntött, hogy a kubai emberek, köztük a legkiszolgáltatottabbak életét helyezi mindenek elé, és eköré építette fel a hurrikánprogramot.

Képzeljük el, hogy az Egyesült Államok, ami Kuba vagyonának és forrásainak több százszorosával rendelkezik, mire lenne képes, ha politikusai meghoznának egy ugyanilyen döntést.

Írta: Branko Marcetic

Forrás: Jacobin

Fordította: Latin-Amerika Társaság

 

logo